Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

V-Tech - Ének az esőben
54
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

EMMI-MEOSZ: közös cél a mozgássérült emberek helyzetének javítása

- 2016. március 8. 7:20 -

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége kezdeményezésére egyeztetés-sorozat indult a Szövetség elnöksége és az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és felzárkózásért felelős államtitkársága között a mozgássérült emberek helyzetének javítása érdekében.

Szekeres Pál miniszteri biztos a MEOSZ elnökségi tagjaival, Braun Jánossal és Csiszár Attilával

Nyitrai Imre helyettes államtitkár a MEOSZ székházában tartott február 23-i egyeztetésen kifejtette: reméli, hogy a mostani egy hosszan tartó, közös munkafolyamat első megbeszélése. Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke elmondta: értékeli, hogy az államtitkárság nyitott az együttműködésre, hisz mindnyájunk közös célja a mozgássérült emberek hátrányainak csökkentése.

www.meosz.hu/pkcf/img_c/d_meoszvezer_hirek_291_w_900_h_602_sorszam_3.jpg

A minisztérium küldöttsége

Az egyeztetésen, amelyen Szekeres Pál fogyatékosügyért felelős miniszteri biztos és az államtitkárság több főosztályvezetője is részt vett, egyebek mellett a súlyosan mozgássérült emberek közlekedési kedvezményeiről tárgyaltak. A MEOSZ korábban egyeztetéseket folytatott a finanszírozó és értékesítő szervezetekkel, illetve több alkalommal kezdeményezte a gépjárműszerzési rendszer átalakítását a tárcánál azért, hogy a súlyosan mozgássérült embereknek is megfeleljen.

www.meosz.hu/pkcf/img_c/d_meoszvezer_hirek_291_w_900_h_602_sorszam_4.jpg

A MEOSZ küldöttsége

Az államtitkárság úgy tájékoztatott: emelni fogják az új jármű vásárlásához nyújtott támogatást, és a MEOSZ javaslatára több olyan intézkedést terveznek, amelyek megkönnyítik majd a jogosultak számára a gépjárművekhez való hozzájutást. Az elnök üdvözölte a tervezett lépéseket, ugyanakkor hangsúlyozta: a súlyosan mozgássérült, különösen a kerekesszéket használó emberek jelentős részének a jelenleg elérhető Suzuki gépkocsik méretük miatt nem felelnek meg, számukra magasabb szerzési és átalakítási támogatással biztosítani kell az egyéni igényeiknek megfelelő járműveket. A tárca képviselői elmondták: támogatják a MEOSZ javaslatát, miszerint egy külön pályázati keretet kellene erre létrehozni. A részleteket a Szövetség javaslatai alapján a felek közösen fogják kidolgozni, és a tavasz folyamán áttekintik a gépjármű-átalakítására szánt keretet is.

A MEOSZ támogatja, hogy parkolási kártya nemcsak mozgássérült, hanem más fogyatékossággal élő embereknek is jár, a tágasabb, speciális parkolóhelyekről azonban gyakran kiszorulnak a súlyosan mozgássérült emberek, ami akadályozza a biztonságos ki- és beszállásukat. A Szövetség ezért többször kérte, hogy a mozgássérült parkolóhelyeket csak ők használhassák. A felek abban állapodtak meg, hogy a témában további egyeztetések szükségesek.

A MEOSZ a közlekedőképesség-minősítési rendszer felülvizsgálatát is kérte korábban, a vizsgálatokon ugyanis a mozgássérült emberek 60 százaléka nem megy át, így elesnek a parkolási igazolványtól és az egyéb kedvezményektől. Az államtitkárság támogatja a minősítési rendszer felülvizsgálatát, a feladatra munkacsoportot hoz létre, a folyamatba pedig a Szövetséget is bevonja. A megbeszélésen szó volt a mozgássérült emberek elemi rehabilitációjáról szóló MEOSZ-javaslatról is, amelyről további egyeztetéseket folytatnak.

Nyitrai Imre hangsúlyozta: minden területen várják a MEOSZ szakmai javaslatait. Kovács Ágnes úgy fogalmazott: a Szövetség ezután is megteszi javaslatait, és reméli, hogy a közös munka eredményeként érdemben csökkennek majd a súlyosan mozgássérült emberek hátrányai.

Forrás: meosz.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük



Deprecated: Implicit conversion from float 3.6 to int loses precision in /home/hobbyradio/public_html/wp-content/plugins/akadalymentes-captcha/akadalymentes_captcha.php on line 769
* 6 = harminc hat

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 17. szombat, Hedvig napja van.
Ma van a(z) Szegénység elleni küzdelem világnapja.
Az év 42. hete és 290. napja.
Holnap Lukács napja lesz.

1554. Bornemissza Gergely, az 1552-ki egri hősök egyike, midőn a hatvani béget rablásaiért fenyíteni akarta, Poroszlónál elfogatott és Konstantinnápolyban felakasztatott.


1918. Tisza István gróf a képviselőházban elismerte, hogy a központi hatalmak elvesztették a háborút.


Csokonai Vitéz Mihály: Október

"Már hát elérkezett a víg október is,
Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is.
Itt van a víg szüret, s mustos kádja körül
A szüretelőknek víg tábora örül...."

Időjárás

2026-10-17, 21:50
Clear sky
NW
Clear sky
14°C
2.1 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 51%
Szél: 2.1 m/s NW
Széllökések: 4.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:05
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com