Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Live Hungary - a legnagyobb hazai el*adók koncertjei
52
hallgató

Fizet az állam az akadálymentes bankolás és választás hiánya miatt

- 2015. július 10. 8:25 - 2651 megtekintés

Azonnali kár- és költségtérítés kifizetéséről döntött a kormány két olyan, fogyatékosok jogait érintő ügyben, amelyben az ENSZ illetékes bizottsága évekkel ezelőtt elmarasztalta Magyarországot – derült ki a Magyar Közlöny napokban közzétett számából.Az egyik esetben a nemzetközi szervezet 2013 áprilisában mondta ki, hogy a magyar állam megsértette a panasztevőket, valamint más fogyatékos emberek jogát azzal, amikor nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a bankautomatákat a vakok is önállóan használhassák. Az ügy tíz évvel ezelőtt, még 2005-ben kezdődött, amikor Nyusti Szilvia és Takács Péter panasszal fordultak az OTP-hez arra hivatkozva, hogy látássérültként az ATM-eket csak segítséggel vehetik igénybe, miközben a szolgáltatásért ugyanannyit fizetnek, mint mások. A pénzintézet a kifogásaikra úgy válaszolt, a bankautomaták alakítása aránytalanul sokba kerülne, és technikailag is bonyolult, ráadásul a vakok és gyengénlátók érdekét sem szolgálná, mert a hangos változat személy- és vagyonbiztonságukat is veszélyeztetné. A panaszosok nem találták elfogadhatónak a választ, bírósághoz fordultak. A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítélete 2007-ben bár elmarasztalta az OTP Zrt.-t, másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla, majd harmadfokon a Legfelsőbb Bíróság azonban ezt már nem látta indokoltnak. A két látássérült így 2009-ben jogerősen elveszítette a pert, ezért 2010-ben az ENSZ-hez fordultak jogorvoslatért.

A szervezet fogyatékossággal élő személyek jogaival foglalkozó bizottsága két évvel később ajánlást fogalmazott meg az ügyben, amely szerint a magyar kormánynak kikényszeríthető, határidőkhöz kötött jogszabályi keretrendszert kell létrehoznia arra vonatkozóan, hogy a látássérültek akadálymentesen hozzáférhessenek bankautomatákhoz és más banki szolgáltatásokhoz. A konkrét ügyre vonatkozóan jelezték, hogy Magyarország köteles megfelelő elégtételt nyújtani a kérelmezőknek, amely fedezi az eljárás közben felmerülő költségeiket, és orvosolja a banki szolgáltatás hozzáférésének hiányát. Székely László ombudsman egyébként a múlt hónapban adott ki jelentést arról, hogy két évvel az ENSZ állásfoglalása után továbbra is csak tervek vannak, jogszabály azonban még nem született a hiányosságok orvoslására, ezért az emberi erőforrások miniszteréhez fordult. A másik ügyben, amivel kapcsolatban szintén most döntött kártérítés kifizetéséről az állam, még 2013-ban fogalmazott meg ajánlást az ENSZ. A szervezethez hat magyar értelmi fogyatékos fordult, azt kifogásolva, hogy nem szavazhattak a 2010-es országgyűlési és önkormányzati választáson, az akkor hatályos magyar alkotmány szerint ugyanis automatikusan elvesztette szavazójogát minden olyan személy, aki gondnokság alatt állt. Ez időközben megváltozott: ma már minden esetben egyedi döntést kell hoznia egy bírónak arról, hogy az érintett személy szavazhat-e, vagy sem. Az ENSZ bizottsága azt állapította meg, hogy 2010-es magyar szabályok diszkriminatívak voltak, és az állam csak minden eset külön mérlegelése után veheti el bárkitől a szavazati jogot. A helyzetet tehát azóta hazánk orvosolta. Az MNO-nak az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) megerősítette, hogy a választójogot érintő ügyben a hat panaszosnak fejenként 300 ezer forintot, valamint a jogi költségekre egymillió forintot fizetnek ki. A bankautomaták ügyében fellépő két látássérült fejenként 900-900 ezer forintot, valamint jogi képviselőjük költségtérítésként 700 ezer forintot kap, s a kifizetést az Emmi már el is indította. A tárca utóbbival kapcsolatban nyomatékosította, jelenleg előkészítés alatt áll az Országos fogyatékosságügyi program 2015-2018. közötti időszakra vonatkozó intézkedési terve, és a dokumentumban szerepel a banki szolgáltatások egyenlő esélyű és biztonságos hozzáférhetőségét lehetővé tevő jogszabályi keretrendszer kidolgozása.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


négy - 3 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. március 24. hétfő, Gábor, Karina napja van.
Ma van a(z) Tuberkolózis világnap.
Az év 13. hete és 83. napja.
Holnap Irén, Irisz napja lesz.

1242. Ödögej nagykán halálának hírére a mongolok elhagyják Magyarországot.


1751. Pálffy János nádor halála. 88 évesen halt meg. Ő hozta létre 1711-ben a szatmári békekötést.


Arany László: A délibábok hőse

"Még egy darabka hó itt-ott kivillan,
De a tavon nem látni már jeget:
Nyílt tükre lágy széltől fodrozva csillan,
Másolva lenn a bárány-felleget.
Az úton át egy ürge játszva illan,
A gólya andalogva lépeget,
Bíbic, sirály, szalonka ünnepelte,
Hogy szép tavasz a zord telet kiverte..."

Időjárás

2025-03-24, 17:58
Partly cloudy
SSE
Partly cloudy
13°C
1.2 m/s
Apparent: 12°C
Nyomás: 1011 mb
Páratartalom: 95%
Szél: 1.2 m/s SSE
Széllökések: 5.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /100% / Rain
Napfelkelte: 05:37
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt plusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 326

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com