Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Duplán jó - ahol minden dalnak van egy párja
72
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Erdősori napok Peresznyén

- 2019. július 28. 16:24 -

A Győr-Moson-Sopron Megyei Alpokalja Szociális Központ peresznyei telephelyén hagyományosan minden júliusban megrendezik az Erdősori napokat.

Az integráció jegyében idén is rengeteg érdekes programmal járult hozzá az intézményben élő fogyatékos emberek és vendégeik élménydús és hasznos időtöltéséhez ez a rendezvény.

Minden évben egy témakör köré csoportosul a hét legfőbb eseménye és a főző- és akadályverseny sem hiányozhat. Tavalyi évben a verseny a Támogatott Lakhatás témát helyezte a középpontba, így például az akadályverseny feladatai az új lakhatási formával kapcsolatban épültek fel. A hazai -és a vendégcsapatok felkészültek a Támogatott Lakhatás minden területén és talpraesetten oldották meg a feladatokat. Az idei évben is figyelembe vették a programok szervezésénél a szakemberek a fogyatékkal élő lakók javaslatait, melyek most is az integráció jegyében zajlottak. A 2019-es év központi témáját az Egyesült Arab Emirátusokban megrendezett Nyári Világjátékok szolgáltatták.

A hagyományőrző rendezvény július 9-én kezdődött, mellyen a TÁRS projekt keretein belül, a FESZT által biztosított érdekvédelmi tanácsadó is részt vett. A kora délelőtti órákban ismerős hangra lett figyelmes mindenki: a kisvonat kürtölése töltötte be a telephelyet, mellyel a résztvevők Kőszegig utaztak. Útközben megnézték a Horvátzsidányban elkészült TL-házat, majd gyönyörködtek a csodálatos erdei tájban. Kőszegen, a városnéző vonatozást követően mindenki nagy örömére közös fagylaltozás, majd délután lángosozás következett.

Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Alpokalja Szociális Központ

Az Erdősori napok második napján mindenki izgatottan kelt, ugyanis a peresznyei halastóhoz látogattak el a résztvevők, majd megnézték a Széchenyi-Berchtold kastélyt és az azt ölelő parkot, tavat is, emellett szórakoztató sportjátékokkal töltötték az időt. Ezt követte a peresznyei Önkéntes Tűzoltó Egyesület bemutatója, ahol a praktikus tűzoltási tanácsokat követően minden érdeklődő néhány pillanat erejéig „lánglovagnak” érezhette magát. A mozgalmas délelőttöt pizzázás, majd a visszaút zárta.

A hét legnagyobb rendezvényére csütörtökön került sor: délelőtt tíz órára megérkeztek a vendégek Szentgotthárdról, a székhelyintézményből Sopronból, a Peresznyei Idősek Otthonából és Zsiráról is, hogy a helyi csapatokkal kiegészülve a főző -és akadályverseny keretében mérjék össze tudásukat, erejüket.

A peresznyei telephely szakembereinek rövid köszöntő műsora után, a tavalyi évhez hasonlóan idén is két fő szálon futottak az események: a csapatok egy része a bográcsok mellett tevékenykedett, míg a másik fele ügyességi, logikai feladatokat oldott meg. Kora délutánra elkészültek a gasztronómiai csodák a bográcsban, így a szigorú zsűri többek közt kóstolhatott slambucot, disznótoros káposztát, pincepörköltet, majoránnás tokányt és nyúlpörköltet is. Az eredményhirdetést követően minden csapat nagy örömmel vette át ajándékát. A XIV. alkalommal megrendezett Erdősori Napok tartalmas, vidám, ismeretekben bővelkedő hete táncos mulatsággal zárult.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 17. szombat, Hedvig napja van.
Ma van a(z) Szegénység elleni küzdelem világnapja.
Az év 42. hete és 290. napja.
Holnap Lukács napja lesz.

1554. Bornemissza Gergely, az 1552-ki egri hősök egyike, midőn a hatvani béget rablásaiért fenyíteni akarta, Poroszlónál elfogatott és Konstantinnápolyban felakasztatott.


1918. Tisza István gróf a képviselőházban elismerte, hogy a központi hatalmak elvesztették a háborút.


Csokonai Vitéz Mihály: Október

"Már hát elérkezett a víg október is,
Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is.
Itt van a víg szüret, s mustos kádja körül
A szüretelőknek víg tábora örül...."

Időjárás

2026-10-17, 23:19
Mainly clear
NNE
Mainly clear
13°C
1.6 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 51%
Szél: 1.6 m/s NNE
Széllökések: 4.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:05
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő plusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com