Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Esti mese
67
hallgató

Tízmillió forint értékben adományozott egészségügyi termékeket a városnak egy debreceni vállalat

- 2021. március 12. 9:03 - 617 megtekintés

Debrecen – A Covid-járvány harmadik hulláma idején is fontos szerep jut a városi segélyalapnak, ahová pénz- és természetbeni felajánlások egyaránt érkeznek. Most a Trade & Event Kft. ajánlott fel egyebek mellett kötszereket. Széles Diána alpolgármester szerint a város erejét mutatja, hogy az önkormányzat mellett az itt működő cégek is segítenek a nehéz időszakban.

Tízmillió forint értékben adományozott egészségügyi termékeket a városnak egy debreceni vállalat – fotókkal, videóval

Fotók: Kandert Szabolcs/Dehir

Több mint 270 ezer darab egészségügyi terméket, főként kötszereket adományozott a Városi Szociális Szolgálatnak a felajánló cég. A Trade & Event Kft. vezetője azt mondta: fontos számukra, hogy segítsék azokat, akik nehéz helyzetbe kerültek.

Abban bíznak: példájukon keresztül más debreceni vállalkozások is kedvet kapnak ahhoz, hogy nemcsak karácsonykor, hanem ezekben az időkben is segítsenek, ha tudnak.

A 10 millió forintos felajánlásuknak köszönhetően más területekre lehet átcsoportosítani forrásokat.

– Hogyha meg kellene vásárolni, akkor elég komoly kiadás lenne, viszont azokat a pénzeket, amiket mondjuk a bajba jutott szektorokban így fel tudnak ajánlani a város vezetői, így adott esetben más szektoroknak is tudnak segítséget nyújtani ezen a felajánláson keresztül – mutatott rá Berettyán Péter, a vállalat tulajdonosa.

Élénk az érdeklődés a városi segélyalap iránt. Az önkormányzat folyamatosan egyeztet a bajba jutott szektorok képviselőivel, és ahogy a járvány módosul, úgy változtatnak a kiírásokon  is – erről már Széles Diána beszélt. Az alpolgármester hozzátette: az önkormányzat nincs egyedül a koronavírus elleni védekezésben, hiszen az itt működő cégek is segítséget nyújtanak a bajban, ami Debrecen erejét mutatja.

A beérkezett felajánlásokat a városi segélyalapon keresztül gyűjtik, az önkormányzat idei költségvetéséből 30 millió forinttal növelték a támogatásra fordítható keretet.

– Vannak pénzbeli támogatások, amiket a városi segélyalapon keresztül gyűjtünk, de vannak olyanok, amik természetbeni juttatások. Hogyha az elmúlt időszakra visszagondolunk, akkor sok nagy cég több tízmillió forint értékű adományokat juttatott a városon keresztül debrecenieknek – mondta az alpolgármester.

Az egészségügyi termékek nagy részét a Városi Szociális Szolgálat kapta meg, de jutott belőle a hajléktalan-ellátást végző Refomix Kft.-nek is.

A segélyalap forrásaira ezen az internetes oldalon lehet pályázni: https://apps.debrecen.hu/index.php/debreceni-segelyalap/segelyalap-regisztracio

Akiknek gondot okoz az adatlap kitöltése, azok a családjóléti központ munkatársaitól kérhetnek segítséget, illetve a koronavírussal kapcsolatos információs telefonvonalat is hívhatják: +36 52/517 768; +36 52/517 614.

A Debrecen Város Segélyalapba a következő számlainformációkkal lehet adományozni:

  • Az elkülönített bankszámla neve: DMJV-DEBRECEN VÁROS SEGÉLYALAP
  • Elkülönített bankszámla száma: 11738008-15461009-11440008
  • A számlatulajdonos neve: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat
  • A számlatulajdonos címe: 4024 Debrecen, Piac utca 20.
  • Az adományozással kapcsolatosan munkanapokon 8 és 16 óra között a következő telefonszámon lehet érdeklődni: +36 52/511 470

Riport az alábbi linken tekinthető meg:https://www.dehir.hu/videogaleria/a-debreceni-cegek-is-segitenek-a-nehez-idoszakban

(Forrás: Dehir)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


hét + 7 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2023. december 3. vasárnap, Ferenc, Olívia napja van.
Ma van a(z) A fogyatékos emberek nemzetközi napja.
Az év 48. hete és 337. napja.
Holnap Borbála, Barbara napja lesz.

1352. Nagy Lajos király mily hatáskört jelölt ki a főispánnak ? Midőn Ugocsa vármegye főispánját kinevezte így tudatta feladatait a megyével: " Ő titeket jogaitokban és szabadságaitokban fenntartson és oltalmazzon. Királyi parancsainknak a megyében pontos végrehajtását eszközölje. "


1930. Megnyitották a Nemzeti Sportuszodát a budapesti Margitszigeten. Épült Hajós Alfréd, első olimpiai úszóbajnokunk, építészmérnök tervei alapján, nyolc hónap alatt.


József Attila / 1905. ápr. 11. - 1937. dec.3. /

Én költő vagyok ...

Én költő vagyok, de nem kell dicsőség,
ne ünnepelje bennem senki hősét,
ily ünneplést én Istenre hagyok.
Ő az, hogy nincs nagy, kinél nincs nagyobb.
Versem azé, ki szívem versbe kérte
és nékem elég a barátság érte.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 321

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com