Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Esti mese
63
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

„Érintsd meg a világot, és a világ is megérint téged!” – Meghívó a 2024-es fehérbot napjára

- 2024. szeptember 23. 12:59 -

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége minden évben ünnepélyes keretek között emlékezik meg a fehérbot nemzetközi napjáról. Az október 15-én megvalósuló eseménynek hosszú idő után újra a szövetség székháza ad otthont.

A hagyományokhoz híven az ünnepség keretében adja át az MVGYOSZ elnöke a Louis Braille-emlékérmeket és az önkéntes felolvasók munkáját elismerő Hangomat adom díjakat. 

Az eseményen köszöntőt mond dr. Kósa Ádám, a Belügyminisztérium fogyatékosságügyi államtitkára és dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke.

A díjátadás mellett az összejövetel minden évben más tematika köré szerveződik, az elmúlt években szó volt többek között kulturális esélyegyenlőségről, hangoskönyvekről, vak és gyengénlátó költők és írók műveiből összeállított antológiáról, valamint az MVGYOSZ megújult székházáról és annak akadálymentesítéséről.

Az idei, 2024. október 15-én, kedden megrendezésre kerülő fehérbot napi ünnepség fókuszában a tapintás jelentősége és a taktilis információközlés áll. A rendezvény tételüzenete: „Érintsd meg a világot, és a világ is megérint téged!”.

Az esemény keretében két tapintható kiállítás megnyitója is megvalósul, valamint sor kerül egy különleges múzeumi előadásra is.

Az egyik kiállítás Szarka Bence bábkészítő művész domború arcképeket felvonultató tapintható tárlata, melyen a látássérült emberek számára kiemelkedő jelentőségő személyek és más hírességek arcát ismerhetik meg a látássérült emberek.

A másik tárlat pedig a nagysikerű World Unseen kiállítás anyagát mutatja be, amelyet hetekig az Óbudai Múzeum – Goldberger Textilipari Gyűjteménye kiállítóterében állítottak ki. A kiállítás tapintható képeivel a Canon a réteges nyomtatási technológiáját alkalmazva, audionarrációval és Braille-írással járul hozzá ahhoz, hogy a látássérült érdeklődőkhöz is eljuttassa a képalkotás erejét.

A kiállításmegnyitók után, 13 órától folytatódik Straub Péter látássérült muzeológus előadássorozata, melynek címe: Egy vészterhes korszak a Kárpát-medence korai időszakából: a bronzkor. A hazai régészettudomány a Krisztus előtti kb. 2600-tól 750-ig terjedő, csaknem 2000 évnyi időszakot bronzkornak nevezi. Magyarország egykori területén a szakemberek tucatnyi anyagi kultúrát rögzítettek ebből a rendkívül hosszú időintervallumból. Az előadás során bemutatásra kerülnek a korszakban feltűnő új technológiák, tárgytípusok, de szó esik az új településformákról és temetkezési rítusokról is. Az érdeklődők a kezükbe vehetik a korszak jellegzetes ékszereinek, fegyvereinek és edényeinek hiteles másolatait, melyeket a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ biztosít erre a különleges alkalomra.

Időpont: 2024. október 15. 10:00 óra

Helyszín: MVGYOSZ székház, Budapest, XIV. kerület, Hermina út 47.

A részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy amennyiben a múzeumi előadáson is részt szeretne venni, azt külön jelezze, mert a program jellegéből adódóan a részvétel korlátozott. Erre a programelemre a jelentkezéseket a regisztráció sorrendjében tudják figyelembe venni a szervezők. Jelentkezését az MVGYOSZ elérhetőségein jelezze!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


3 * = kilenc

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 23. szerda, Tekla napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi hulladékgyűjtő világnap.
Az év 39. hete és 266. napja.
Holnap Gellért, Mercédesz napja lesz.

1597. Báthori Zsigmont újabb tárgyalásokat indíttat követe útján Prágába lemondásáról és Mária Krisztiernától való válásáról.


1705. Kivégeztetés a szécsényi gyűlésen. Véres igazságszolgáltatás Rákóczi Ferenc pártjának mindegyik ülésén volt. Szécsényben Bremer ezredes, ki az ellenséggel titkon levelezett, és Bottyánnak a paksi hídnál június 23-án szándékosan nem vitt segélyt, a gyűlés helyén kívül agyonlövetett.


Kiss Anna: Fűszedő

Szedésre érett már a fű,
borzong a félsötétben,
Boróka asszony pendelye
világol kinn a réten.

Talán füvek közt válogat,
sejtésnyi még az illat,
álom füvére hogyha lel,
magának is szakíthat.

Szedésre érett már a fű,
harmat suhog le róla,
csücsökre fogja pendelyét
a jó fűvek tudója.

Úgy válogat, hogy szóban is
elősorolja őket,
igazlátókat, éltetőt,
lélekcseréltetőket.

Vigyázva, hogy virága is
hullatlan megmaradjon,
vének szívében ifjúság
belőlük hogy fakadjon.

Szedésre érett már a fű,
borzong a félsötétben,
Boróka asszony pendelye
világol kinn a réten.

Időjárás

2026-09-23, 19:20
Clear sky
NW
Clear sky
18°C
2.7 m/s
Apparent: 15°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 37%
Szél: 2.7 m/s NW
Széllökések: 11 m/s
UV-Index: 0.05
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:31
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com