Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Media1 - Szalay Dániel m*sora
65
hallgató

Értelmi sérültek viszik Fehérvár legjobb konyháját

- 2018. február 2. 7:08 - 1566 megtekintés

Hatpöttyös katicák várják az éhes fehérváriakat a buszpályaudvar mellett. A róluk elnevezett étterem a város egyik legjobbja és biztosan a legkülönlegesebbje: megváltozott munkaképességű sérültek működtetik. Évekig küzdöttek az előítéletek ellen, volt, aki azt hitte, belecsorog a nyáluk a levesbe. Végül áttörték a falat, ma már folyamatos a telt ház. Az állam elvárásai és támogatása közt azonban hatalmas a szakadék. Arcok és történetek a Hatpöttyös Étteremből.

Norbi először csak sietősen kikerül furcsa, kacsázó, de határozott lépteivel, a tekintetével jelzi, észrevett, de van most fontosabb dolga is, tejlevessel és cigánypecsenyével lavíroz a hármashoz. Másodszorra már szól, hogy „egy pillanat”, harmadszorra eltűnik a szigor, „szevasz, Norbi vagyok”, nyújtja a kezét cinkos mosollyal és kísér be a Hatpöttyös Étterem irodájába, el sem kell mondanom, mi járatban, látja ő, hogy a főnökasszonyt keresem.

Hermann-né Nagy Vera húsz ember főnöke, ebből tizenöt megváltozott munkaképességű, azaz vagy baleset miatt sérült, vagy enyhén és középsúlyosan értelmi fogyatékos beosztott. Pincérek, konyhai kisegítők, mosogatók, mindenesek.

Lassú a szerda délelőtt, csak most érkeznek az első éhes hivatalnokok, de tudják, hogy legfeljebb egy órájuk van a rohamig. Napi száz-százötven vendég is megfordul itt, nagy részük beül, aki siet, elvitelre kéri és van, aki eleve házhoz rendel. A konyha már fél tizenkettőkor pörög, az, hogy sérültek dolgoznak benne, nem lehet kifogás, a vendégek pont úgy várják a minőséget és a gyorsaságot mint bárhol máshol, és ez így van jól. A Hatpöttyösnek ugyanis Vera szándéka szerint legfeljebb kedves, szerethető arcot adnak a megváltozott munkaképességűek – úgy is, hogy az az egész projekt lényege, hogy nekik munkájuk, megélhetésük legyen –, magukon a fogásokon nem veheti és nem is veszi ezt észre senki. Sőt.

„Iszonyú nehezen indult” – kezd bele Vera a 2012-ben nyitott, de már évekkel azelőtt kigondolt étterem történetébe. Egy ilyen vállalkozást hatalmas munka felpörgetni: engedélyek, akkreditáció, a mentor foglalkoztatása mind-mind kihívás az ismeretlen terepen, már csak azért is, mert Magyarországon azóta is összesen négy hasonló hely működik. Az épületet ingyenes használatra kapták a kormányhivataltól tíz évre. Remélik, ha eljön az ideje, nem is lesz kérdés a hosszabbítás.

Nagy ambíciókkal, reggelivel, háromféle ebédmenüvel és vacsorával indultak, de hamar belátták: nem fér bele.

Ez nem Budapest.

A reggeli és a vacsora eltűnt, maradt a változatos ebéd. Azóta tizenegytől négyig tartanak nyitva, ezzel kiszolgálva a fehérvári kormányhivatalnokokat, irodistákat és a buszpályaudvar népét.

A hírük ettől függetlenül terjed, sokan csak miattuk érkeznek, egy-két éve folyamatos a telt ház. Pedig iszonyú előítéletekkel kellett megküzdeniük. „Át kellett törnünk egy nagyon vastag falat. Az egyik kolléganőnk egyszer a buszmegállóban mesélt a Hatpöttyösről, na, az jó hely, mondták neki, biztos belecsorog a gügyék nyála a levesbe.

Egy ingerült vendég egyszer kiabálni kezdett az egyik pincérünknek, hogy micsoda egy hülyegyerek. Ennél durvább sztori még nem volt, inkább csak nagyon sok bántó, buta mondatot hallottunk vissza.”

„Három évig próbálkoztunk, mire kitartó, kemény munkával sikerült megküzdenünk az előítéletekkel. Szép lassan történt, egyre többen és többen jönnek, most már napi 150-200 menüt adunk el. Ebből nem gazdagszunk meg, csak fennmaradunk.” Házhoz is szállítanak, a menük harmada így megy el. Az üzenet most már nem az, hogy „gyere, itt sérülteket foglalkoztatunk”, hanem az: Gyere, ha itt eszel, segítesz embertársaidnak, ja, és egyébként nagyon-nagyon jól főzünk!

Az alapanyagok frissek, egészségesek, kedvenc kofáktól, kiskereskedőktől, figyelmes beszállítóktól érkeznek. A lekvároktól a tésztáig mindent helyben készítenek, amit csak lehet, nem készen vesznek.

„Akkreditált cég vagyunk, azaz munkabér-támogatást kapunk a megváltozott munkaképességű alkalmazottak után. Ez azonban nem követi a béremelést: emelnünk kell – és szeretnénk is –, ám a támogatás ettől még nem nő. Fizetjük a bért, a járulékot, a tébét, a rezsit, az alapanyagokat, mindent. Ez a mostani, kötelező harminc százalékos béremelés azonban nagyon rosszul érint. Nem tudjuk majd kigazdálkodni, nagyon nehéz a helyzetünk. Itt ugyanis mindenki bejelentve dolgozik,csökkentett óraszámban, figyelve az egészségi állapotukra, és ugyanannyi járulékot, adót fizetünk, mint egy forprofit cég.” Egyelőre keresik a kitörési lehetőségeket.

Nemcsak állandó, hanem alkalmi munkaerő is akad: a Hatpöttyös öt éve együttműködik egy speciális fehérvári szakiskolával, ahol főleg értelmi sérültek tanulnak. Az étterembe járnak konyhai gyakorlatra a nebulók, ha eljön a munka ideje. És itt tanul Vera legkisebb lánya is.

„Még két évig tanul, közben rendszeresen jön ő is konyhai gyakorlatra, nagyon ügyes! Utána, remélem, itt dolgozik majd.” Vera azért vágott bele az étterem felépítésébe 2009-ben, hogy tíz év elteltével munkalehetőséget (rettenetes, de találó kormányzati műszóval élve: életpályamodellt) adjon a lányának.

„Zsófi nem átlagos sérült. Nagyon szép kislány, amíg nem kezd beszélni, fel sem tűnik senkinek, mi a helyzet. Soha senki nem tudta kategorizálni, képtelenek bárhova besorolni.”

Ahova Zsófi megy, ott jókedv lesz és harmónia. Békét visz mindenhova.

„Mindig nagyon szorgalmas volt, folyton segített a konyhában, tett-vett, pucolta a zöldséget, innen jött az ötlet: ha ennyire szereti, miért ne legyen ez a munkája?”

Vera magyartanári pályát hagyott ott ezért, komoly át- és továbbképzésekre volt szüksége, de a pedagógusrutin minden nap jól jön: ha valaki türelmetlen, összefeszül a többiekkel, Vera határozottan, de kedvesen tereli helyre az indulatokat.

A nyílt munkaerőpiacról (értsd: nem sérültek) is jönnek folyamatosan, hátha akad állás nekik is, hírlik, milyen emberségesek a viszonyok, jó a csapat és szeretetteljes a légkör, és a bejelentett munka is nagyon vonzó. Sokan nem is tudják, hogy itt megváltozott munkaképességűek dolgoznak, egyszerűen csak tetszik nekik a hely. Vera persze kénytelen elküldeni őket, nem erre akkreditálták a Hatpöttyöst.

A konyhán csak ketten nem sérültek: egy fiatal szakács és a séf, Imre. „Életvidám, kedves, nagyon jó humorú fiú” – lelkesedik Vera. Imi a Pokol Csárdában és a Don Pepében edződött, ám nagyon gyorsan átállt a kisebb léptékű, kézműves, de azért pörgős gasztrotempóra, amit a Hatpöttyös diktál, hamar háziasodtak a franchise-ízek.

Aki jönne a keze alá dolgozni – akár az állami intézmények irányítják ide, akár ismerős ajánlja, akár az utcáról kísérik be –, az pontosan ugyanolyan próbamunkát kap, mint bármely más étteremben. „Pénzért dolgoznak ők is. Olyanokat várunk tehát, akik képesek az önálló, hasznos munkára.”

Lelkifurdalás nincs, ha el kell küldeni valakit, az itt ugyanis nem szegénységi bizonyítvány. „Aki itt nem áll helyt, az csak annak a jele, hogy neki más típusú, esetleg komolyabb segítség kell.” Azaz a Hatpöttyös az enyhe vagy középsúlyos sérültek világa. „Ha nekik megtanítanak egy munkafolyamatot, biztosan képesek elvégezni. Sokszor jobban, mint egy egészséges. Örömmel teszik ugyanis, jó érzés, hogy sikerül, így nem is unják meg.”

Ebédszünet az irodákban: dél körül egy pillanat alatt megtelik a Hatpöttyös. Imre pörgeti a menüket, aznap mindenkinek a cigánypecsenye kell, el is fogy hamar. Veronika, a szakács és cukrász és Daniella dolgozik a keze alá, József és Norbi a logisztikáért felel, folyamatosan cserélődnek a post-itek a pulton, Matyi sikál, Júlia mosogat. A poénkodás egy kicsit csillapodik, a szeretet nem, a nem sérült Imre és a többiek közt tökéletes az összhang.

„Ők nem szembesülnek azzal, hogy mások – mondja erről Vera. – Mi nem tudjuk beleképzelni magunkat az ő helyzetükbe, de úgy érzem, nem szenvednek ettől. Az ő világuk így teljes, így kerek, így is minden a helyén van.”

Forrás:nlcafe.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


1 * = hét

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - kultúra, közélet, minden héten új téma körüljárása
    A D-ER Stúdió - az ER Press Kft. műsorkészítő műhelye - több mint egy évtizede készíti közszolgálati műsorait, amelyeknek célja megfelelni egy minél szélesebb hallgatói kör érdeklődésének. A műsorpaletta a felmerülő igényeknek megfelelően nagyon színes, sokrétű és állandóan bővülő képet mutat. A műsorokat több tucat helyi és regionális rádió egyedi szerződések alapján sugározza, amelyeket a D-ER Stúdió térítésmentesen bocsát rendelkezésükre. Az összeállítások nem egy-egy adott rádió stílusához igazodnak, hanem egyedi formával és arculattal rendelkeznek, amelyek egységesen jellemzik a D-ER Stúdió munkáját. Partnereink bár kereskedelmi adók, számukra a D-ER Stúdió közszolgálati műsorokat állít elő. A műsorok magas színvonalon megszerkesztett egységből állnak, amelyek időtartama alkalmanként 30 perc, ebben általában 3-4 riport kap helyet; a szöveg-zene arány 60-40 % a riportok javára. A műsorok általában nem önmagukban szerepelnek, hanem egy-egy sorozat egységeiként. Összeállításainkat többségében helyi/regionális rádiók sugározzák, lefedve szinte az egész országot. Az adásidőpontok ugyan eltérőek, de a partnerrádiók sugárzási körzetei az ország lakosságának 93%-át érik el. A rádiós partnerek visszajelzése alapján (amelyek részben a Szonda Ipsos, részben a Medián közvélemény kutatók adataira alapulnak) a jelenleg biztosnak tekinthető hallgatói létszám 1,2-1,6 millió fő; a kor, nem és iskolai végzettség szerinti megoszlás vegyes.

    D-ER Stúdió - A regionális és helyi rádiók közszolgálati műsorainak készítője: a Magyar Public Relations Szövetség CSR Média 2008. pályázat Rádió szerkesztőség kategóriájának nyertese


    Sorozatainkból


    Biztonsági öv - Baleset-megelőzési magazin
    A műsor célja, hogy előremozdítsa a balesetmentes közlekedést, hogy olyan morált, viselkedést alakítson ki, erősítsen meg, mely a biztonságosabbá teszi a közlekedést. Műsorunk nem csak az autóvezetőknek szól, hanem mindenkinek, aki részese a közlekedésnek. Az aktuális témák mellet színes összeállítások is helyet kapnak a Biztonsági övben, mint például a közlekedési tárgyak gyűjteményei.

    Civil élet - civil partnerség - Példát mutatunk

    Egészségtükör

    A műsor célja az egészségmegőrzés, a betegségek megelőzése a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A magyar lakosság nagyon rossz egészségi állapota, a jelenleg zajló egészségügyi intézményrendszer átalakítása, az emberekben lévő bizonytalanság indította el a műsor gondolatát, hogy a helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adjunk az egészségügyről, egészségünk védelméről, nem hallgatva el a ránk leselkedő kórokat sem. Műsorainkban az adott témákat mindig több irányból járjuk körbe, betegeket, orvosokat, szakértőket megszólaltatva, nem feledkezve el a lelki egészség fontosságáról sem. A prevenciót - az elsődleges megelőzést éppen úgy, mint a szűrővizsgálatokat - nagyon fontosnak tartjuk, így műsorainkban ez kiemelt szerepet kap.

    Életutak - Álmok, életképek: történetek életekről, hivatásokról

    A műsor célja, olyan életpályák bemutatása, melyek példaértékűek. Beszélgetés művészek, tudósok, híres emberek életéről és munkásságáról, melyben családi történetek elevenednek meg, valamint megtudhatjuk, hogyan válik egy szakma hivatássá, sőt, életcéllá.

    Hagyományaink, értékeink Európában: ahol az érték a mérték...

    A sorozat célja, hogy hazánk hagyományait,elfelejtett értékeit, múltját és jelenét mutassa be jellegzetesen magyar "kincseken", hungarikumokn keresztül; bizonyítván, hogy Magyarország nemcsak tájairól, ételeiről, hanem porcelánjáról, kristályáról, csipkéjéről, hímzéseiről és a kézműves ipar egyéb termékeiről is ismert külhonban.

    Kontroll - A Társadalmi Unió Fogyasztóvédelmi magazin műsora

    A sorozat célja a Társadalmi Unió fogyasztóvédelem terén kifejtett tevékenységének népszerűsítése olyan módon, hogy a társadalom különböző rétegei számára fontos és elengedhetetlen fogyasztóvédelmet szolgáló információk, tudnivalók megismertetése. A műsortól elvárható, hogy a hétköznapi élet során praktikusan felhasználható támogatást nyújtson, ellássa a hallgatót jogi és törvényi ismeretekkel ezen a területen, kézzel fogható tanácsokat, praktikákat és a mindennapokban használhat cselevési terveket mutasson, felhívja a figyelmet azokra az elvárható és elvárandó viselkedési és ügyfélközpontú magatartásra, mely a tudatos fogyasztóvá válás egyik elengedhetetlen feltétele. Erősítse a hallgatóban azt a mentalitást, hogy nem csak lehetősége van érvényesíteni jogait elvárásait hanem a meglévő jogszabályok szinte minden területen biztosítják számára a megfelelő bánásmódot és eljárásrendet

    Környezetháztartás - Mindennapi környezetvédelem

    - Környezetbarátság: Elvek, célok, praktikák - környezetünk
    védelmében - Környezetbarátság - ne csak szóban védjük!
    - Otthonunk… …a hely ahol és ahogyan élünk
    - KisKertÉsz Hasznos tanácsok kiskerttulajdonosoknak és gazdálkodóknak


    Lapozgató - érték az irodalomban

    Sorozatunkban olyan szerzőkkel beszélgetünk műveikről, munkájukról, akik méltatlanul keveset szerepelnek a magyar médiumokban. A mai magyar írók mellett, külföldi szerzők és a magyar irodalom már nem élő jeles személyiségeinek alkotásaival is megismertetjük a hallgatókat.

    Mindentudás Egyeteme - Válogatás A híres ismeretterjesztő sorozat legsikeresebb előadásaiból készítettünk válogatást.

    Mozaik
    Titkok, érdekességek, látnivalók

    Ebben a sorozatban a kézművesség, az ipar termékeinek és eljárásainak bemutatása történik, a hétköznapi ember számára színes és sokrétű megközelítéssel. Bebarangoljuk a múzeumokat, és tárgyakhoz fűződő történeteket elevenítünk fel; a magyarság kézműves hagyományait mutatjuk be, de egy-egy gyűjtő életébe és munkájába is betekintünk.

    , érdekességek, látnivalók - Történelmi borvidékeink

    A műsor-sorozat célja: A 21 hazai borvidék bemutatása. A mesterség fejlődését, az eszközök változását, a módszerek, borászati eljárások titkait is megörökíthetjük, s példázhatjuk: a magyar bor az a termék, amely a jelenleginél nagyobb megbecsülésre, sikerre számíthat az európai piacokon.

    Nem vagy egyedül…

    -Gyógyít, tanít, támogat és másképpen is segít (Pl: Béres Alapítvány, stb.)

    SzemPont - Hasznos tudnivalók…
    - Banki praktikák
    - Közlekedőknek : Autós érdekességek, praktikumok,
    - Felvételi-Diploma-Karrier
    - Közös jövőnkért (EU- kül-és biztonságpolitikai magazin, HM. stb.)
    - Pályázatok

    - Útmutató az egészséges utazáshoz...
    A műsor azokhoz kívánunk szólni, akik utazás előtt állnak; hosszabb, rövidebb pihenést, üzleti utat terveznek külföldre. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet az utazási betegségekre és azok megelőzési, kezelési módjaira. A műsor másik célja az egészségmegőrzés, a betegségek kivédése, a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adunk az egészségügyről, egészségünk védelméről

    - Fókuszban az innováció

    Kutatási és fejlesztési pályázatokon eredményesen indulók munkáit, a Magyarországon zajló Eu-s forrással támogatott kutatások eredményeit és felhasználhatóságainak területeit, lehetőségeit dolgozza fel a műsor. A kutatókkal, a felhasználási területek képviselőivel készült interjúk értelmezik, köznapi nyelvre lefordítja a kutatás eredményeit. A műsor célja, hogy hazánkban zajló kutatásokról, kutatókról pontos képet kapjanak a hallgatók, megismerve hazánk szellemi bázisából minél többet és minél alaposabban

    - Mezőgazdasági magazin

    Mezőgazdasági magazin, mely a mezőgazdaság aktuális kérdéseivel, információival, újdonságaival foglalkozik. A műsor támogatója a Szent István Egyetem. A minden héten jelentkező műsor egyrészt a mezőgazdaságban évszaknak és időjárásnak megfelelő cselekvésekhez ad hasznos tanácsokat, bemutatva a friss fejlesztéseket, technikai újdonságokat, könnyen adaptálható kutatási eredményeket. Bemutatja az állami és eu-s gazdasági lehetőségeket, praktikus tanácsokat ad a piaci boldoguláshoz. A fenti témákat szakértői interjúkkal dolgozzuk fel.

    - Gazdasági válságkezelésről

    A pályázati célnak megfelelően első lépésben a válság kialakulását, annak okait, a nemzetközi és a magyarországi gazdasági környezetre gyakorolt hatásait vázolnánk fel, áttekintve ezek rövid-, közép- és hosszú távú következményeit a világgazdaságra, a nemzetgazdaságokra és természetesen hazánk gazdaságára. A lehetséges részletességgel felemlítenénk a válság kezelésére hozott nemzetközi és magyarországi megoldási javaslatokat, cselekvési terveket, az azokból eddig már megvalósult akciókat, projekteket, intézkedéseket és azok várható hatásait. A válság globális, illetve nemzetgazdasági következményein túl, a hallgató szempontjából indokolt részletességgel vizsgálnánk a hétköznapi életre gyakorolt hatásait, melyek az egyszeri emberek életkörülményeiben, mentális és szociális helyzetében okozott, illetve várható változásokat tartalmazza. A gazdasági válság okozta változások negatív hatásainak mérséklésére olyan lehetőségeket, cselekvési tereket és pályákat szeretnénk bemutatni, melyek segítségével a hétköznapi emberek képesek lennének mérsékelni és irányíthatóbbá tenni a személyes életükre, környezetükre gyakorolt negatív hatásokat. Optimális esetben eredményes lehet a törekvésünk a hátrányos világgazdasági helyzet egyénekre ható megnyilvánulásainak kiküszöbölésére, vagy egy lehetséges újraépítkezés helyes irányának bemutatására, felvillantására. Megszólítandó szakértőink, ezért részint a helyzetelemzés, részint az egyénre adaptálás, részint a válságkezelés, részint a kreatív megoldások témakörében mozognak otthonosan, s osztják meg elképzeléseiket, javaslataikat a hallgatókkal.

    Térkép és Útravaló - barangoló Magyarország régióiban
    Mottónk: Világot látni Magyarországon is lehet!

    A Térkép és Útravaló hazánk régióit bemutató sorozat, mely a hazai tájakat járva megmutatja mindazt az értéket, melyet Magyarország rejt. A természeti értékek mellett bemutatjuk a kulturális kincseket is, éppen úgy, mint a gasztronómiát, a kézművességet, a kiállítóhelyeket, vagy az adott hely híres szülötteit.
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Fiatalos lendület, retró emlékek és a legfrissebb slágerek Tóth Márkkal két órán keresztül.
    Tóth Márk minden héten elhozza neked a legmenőbb fiatalos zenéket, megspékelve néhány retró klasszikussal, hogy a múlt nagy pillanatait is megidézzük. A második órában pedig teljes mértékben a jelené a főszerep: a legfrissebb heti TOP 10 slágerek, amik éppen uralják a magyar toplistát! "De ez még nem minden! Közben érdekes és színes hírekkel, sztorikkal, kulisszatitkokkal is készülök a kedvenc előadóidról és dalaikról. Ráadásként a legújabb filmek- és sorozatok ajánlóit is megkapod, így biztosan nem maradsz le semmiről, ami igazán cool most!"
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. március 8. szombat, Zoltán napja van.
Ma van a(z) Nőnap.
Az év 10. hete és 67. napja.
Holnap Franciska, Fanni napja lesz.

1784. II. József császár intő, utasító és oktató körlevelet bocsátott a tisztviselőkhöz.


1828. Gróf Széchenyi István első munkája a "Lovakrul" korrekt magyarsággal és csinosan kiállítva megjelent.


Romhányi József
/ 1921. márc. 8. - 1983.máj.7./

Tavaszi madárdal

Tavaszt zengnek a madárkák.
Soha kedvesebb dalárdát!
Ám az egyik némán kushad.
Csak nem készül kritikusnak...

Időjárás

2025-03-08, 09:11
Clear sky
N
Clear sky
11°C
1.9 m/s
Apparent: 7°C
Nyomás: 1020 mb
Páratartalom: 74%
Szél: 1.9 m/s N
Széllökések: 4.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:10
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat szorozva hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 325

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com