Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Szignál
44
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Érzékenyítő tánc kerekesszékkel

- 2012. december 1. 17:13 -

A ParaDance Company célja, hogy a mozgássérült és az ép társadalomnak bebizonyítsák, van élet a kerekesszéken túl is. A tánc és a zene öröme formálja közösséggé és erősíti őket. Következő fellépésük 2012. november 30-án volt.

kép

Ebből az alkalomból beszélgetek a ParaDance Company egyik tagjával, Ungvári Györgyivel. Megtudom, hogy ő és Mészáros Gabriella a társulat alapítói, ötletgazdái. A csapat még nagyon fiatal, szeptember elején alakult, de már négy fellépést tudhatnak maguk mögött, ebből az egyik Erdélyben volt.

A ParaDance Company tíz aktív táncosból áll jelenleg. Az életkoruk 20-55 év közötti. Szívesen látnak ép táncosokat is, hisz bővülő repertoárjukba úgynevezett „combi-vegyestáncokat” is terveznek. Két fiú a fiatalabb közönség kedvencei lettek az akrobatikus kerekes székes tánccal.

A társulat célja, hogy a mozgássérült és az ép társadalomnak bebizonyítsák, van élet a kerekesszéken túl is. A tánc és a zene öröme formálja közösséggé és erősíti őket.

Gabi mozgássérültsége mellett 98 százalékban látássérült is, de annyi energiát áraszt magából, amennyivel képes feltölteni az egész tánccsoportot és a nézőközönséget is. Györgyi pedig régóta foglalkozik „révészként” olyan friss sérültekkel, akiket át kell segíteni az „élet folyamának” „elesettség oldaláról” az „új élet oldalára”, ahol a már megváltozott állapotukkal együtt tudnak élni.

Gabi és Györgyi az ÖNÉ Egyesület és a ParaDance Company képviselőiként úgynevezett „érzékenyítő órákra” járnak különböző iskolákba, ahol a sérült lét interaktív bemutatása mellett a ParaDance-et is népszerűsítik. Legutóbb a gyömrői II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában jártak. Ennek a munkának tudatformáló hatása van. Sok embernek katartikus élmény a velük való találkozás.

Próbáikat a MEOSZ ,az OORI és a Kispesti Önkormányzat is segíti a helyszínek biztosításával. A koreográfusuk a 2010-ben Nívódíjjal kitüntetett Bayer Judit, aki empatikus módon, kerekesszékbe ülve, egyedileg tervezi meg minden táncos mozgását egy-egy produkcióhoz. A repertoár jelenleg egy szerb körtáncból – a Kólóból, Szvingből, Argentin tangóból, és a Voca People zenéjére koreografált táncból áll. December közepére elkészül karácsonyi számuk. A tervek közt van a Nemadomfel együttes címadó számára készített koreográfia előadása a Jobb velünk a világ!.idei rendezvényén.

ParaDance Company tagjai nyitottak, minden meghívásra. Elmennek akár a „világ végére” is, ha hívják őket. Megalakulásuk óta keresnek további támogatókat a jelmezek készítéséhez, a szállításhoz, ami az anyagiakon túl inkább a tevőleges segítséget jelenti. Ajánlják magukat további iskolák és céges tréningek „érzékenyítő” rendezvényeire is.
Egy film az együttesről.

Ungvári Györgyi fotóját Vassné Antalffy Yvette készítette, a többi kép az együttes Facebook-oldaláról való.

Forrás:talita.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


három - = 1

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 27. vasárnap, Adalbert napja van.
Ma van a(z) Idegenforgalmi világnap, fehérkendő napja.
Az év 39. hete és 270. napja.
Holnap Vencel napja lesz.

1527. János király tokaji veresége.


1709. Bottyán János tábornok halála. 1640 táján született Esztergomban szegény nemes szülőktől. Rákóczi többször magasztalta őt emlékirataiban. A tarnaőrsi táborban agyszélhűdés oltá ki életét.


Kisfaludy Sándor
/ 1772.szept.27. - 1844. okt.28. /

A boldog szerelemből

Alig nézi magát körül
Az ember e világban,
Ittlétének alig örül,
Sírja immár tátva van.
Benne van a mulandóság
A föld minden porában:
Barátim hát! ne henyéljünk
A kevésből sokat éljünk,
Míg a tátott sír befal;
Rövid éltünk, mint e dal.

Időjárás

2026-09-27, 14:50
Partly cloudy
SSW
Partly cloudy
23°C
1.1 m/s
Apparent: 14°C
Nyomás: 1026 mb
Páratartalom: 43%
Szél: 1.1 m/s SSW
Széllökések: 5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:37
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy mínusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com