Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Szabó Eszter - Hogy te is szeretni tudj
61
hallgató

Esélyegyenlőségi, közösségépítő és információs nap volt a Móra Ferenc iskolában

- 2018. október 24. 21:14 - 1533 megtekintés

Esélyegyenlőségi, közösségépítő és információs napot rendezett az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület az EFOP-1.2.1-15-2016-00262 azonosító számú pályázati projektjének keretében a Móra Ferenc Általános iskolában.

Esélyegyenlőségi, közösségépítő és információs nap volt a Móra Ferenc iskolában Forrás Gong Rádió.jpg

A rendezvény célja volt egy jobban egymásra figyelő társadalom, ahol képesek vagyunk egymás megismerésére, hajlandóak vagyunk együtt cselekedni, és képesek vagyunk a változtatásra” nagyobb hatékonysággal meggyökerezik a gyerekek, fiatalok körében, mint egyébként. Ezért esett eleve a választás egy kecskeméti általános iskolára. A programok kiválasztásánál pedig arra figyeltek a szervezők, hogy a megjelenjenek a legtöbbszőr előforduló fogyatékosságok. Ügyeltek arra, hogy a tudatosodjon a gyerekekben a fogyatékosság egy változó fogalom, bárki bármikor fogyatékossá válhat. A fogyatékosság nem zárja ki az egészséget: nem betegség, hanem egy állapot, ami a fogyatékossággal élő személyek és az attitűdbeli, illetve a környezeti akadályok kölcsönhatásának következményéből adódik. Ezen akadályok gátolják a fogyatékos személyt a társadalomban való teljes és hatékony, másokkal azonos alapon történő részvételben. Az iskolában a láthatatlan kiállítás labirintusában próbálhatták ki a gyerekek, hogy milyen vakon tájékozódni. Közben egy sor egyéb érdekességekkel ismerkedhettek meg a gyerekek: a braille-írógéppel, a vakok számára készült bűvös kockával, és egyéb készségfejlesztő eszközökkel, játékokkal. Az eszközöket egy olyan ember mutatta meg, aki születése óta vak. Ettől függetlenül teljes életet élt, foglalkozása, otthona, családja van. Teljes életet él. Egy másik helyszínen pedig a vakok egyik legfontosabb „szemével”, a vakvezető kutyával ismerkedhettek a gyerekek. Az esélynapon a mozgáskorlátozottsággal is ismerkedhettek a résztvevők. Itt a Törekvés SE sportolói mutatkoztak be, illetve mutatták meg életüket. A figyelem másik nagy területe, ha bajban van egy ember és mit tehetünk egy ilyen helyzetben. A „Gyógyító Bocsok” ebben segítettek, „a gyógyítás gyerekszemmel” programmal. A tanulás, az ismerkedés, az együtt cselekvés záró, és csúcspontja a pedig a NEMADOMFEL együttes koncertje volt az esélynapon!

Forrás:Gong Rádió

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


7 - öt =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 13. vasárnap, Jenő napja van.
Az év 28. hete és 194. napja.
Holnap Örs, Stella napja lesz.

1813. Ferenc király a nádor által felhivatta a nemzetet, hogy országgyűlésen kívül nyújtson segélyt. Most harmadszor az 1812. június 1-én bezárt dieta óta.


1878. Az európai nagyhatalmak kongresszusa véget ért, aláírják a berlini szerződést. (A szerződés Nagy-Bulgáriát három részre osztja: Makedónia visszakerül Törökországhoz, Dél-Bulgária közigazgatási autonómiát kap Kelet-Rumélia néven, Észak-Bulgária belső önállósággal bíró vazallus fejedelemség lesz; Románia, Szerbia és Montenegró függetlenségét megerősítik, határaikat módosítják; a Monarchiát a szerződés felhatalmazza Bosznia és Hervcegovina határidő nélküli megszállására és igazgatására.)


Fazekas Mihály: Nyár esti dal

" Halkkal ingó lanyha pára!
Szálldogáló harmatok!
Kis furuglyám lágy szavára
Tiszta hangot adjatok;
Lengd be véle, gyenge szellet,
Sík mezőnk határait,
A juhász a nyája mellett
Hadd fülelje sorjait..."

Időjárás

2025-07-13, 11:38
Clear sky
SSW
Clear sky
29°C
4.4 m/s
Apparent: 23°C
Nyomás: 1015 mb
Páratartalom: 44%
Szél: 4.4 m/s SSW
Széllökések: 10.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /12% / Rain
Napfelkelte: 05:00
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három mínusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com