Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Innen-onnan - Csák Attila műsora
73
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Esélyt kell teremteni a megváltozott munkaképességűeknek

- 2021. június 12. 9:07 -

Esélyt kell teremteni és munkahelyeket kell létrehozni a megváltozott munkaképességűeknek, mert mindenkinek az a közös érdeke, hogy lehetőleg munkából és bérből éljen meg az is, akinek a munkavégző képessége megváltozott – hangsúlyozta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára Kalocsán, ahol megnyitották az ERFO Közhasznú Nonprofit Kft. üzemét.

Attól, hogy valakinek megváltozik a munkavégző képessége, nem változik meg az alapvető akarata, hogy magát is és a családját is munkából, bérből tartsa el. Ezek a jó példák, mint az itteni is mutatják, szükség van a munkahelyre, ahol az ilyen emberek közösségben vannak, és értéket állítanak elő – mondta az avatón Fülöp Attila, aki hozzátette, kiemelt célja a kormánynak, hogy a foglalkoztatást tovább bővítse.

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása kiemelt szerepet fog ebben kapni – jelentette ki az államtitkár. Hozzátette: az elmúlt tíz évben két és félszeresére nőtt a foglalkoztatási ráta ebben a célcsoportban, ami tíz éve 18 százalék volt, ma pedig 44 százalék.

Fülöp Attila közölte: a 2022-es költségvetésben 50,1 milliárd áll rendelkezésre a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató, akkreditált cégek támogatására, ami 4,5 milliárd forinttal több, mint az idei tervezetben volt.

Filvig Géza, Kalocsa polgármestere örömét fejezte ki, hogy egy új gazdasági szereplő jelent meg a városban, aminek köszönhetően most a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására nyílt új lehetőség.

Elhangzott: a foglalkoztatottak fele kalocsai, a többiek harminc, környékbeli településről járnak dolgozni a papíripari céghez.

Font Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte: egy társadalom fejlettségét az is mutatja, hogy a társadalomban élő elesettekről, netán fogyatékossággal élőkről hogyan gondoskodik, milyen lehetőségeket kínál a helyzetük javítására. Mint mondta: minden embernek hasznos lehetőséget kell biztosítani, hogy integrálódjon a társadalomba.

Csizi Péter, a KÉZMŰ-ERFO-FŐKEFE cégcsoport ügyvezető igazgatója elmondta: szervezeteik állami tulajdonban vannak, a felügyeletüket az Emmi látja el. A cégcsoportnál 10 ezer, túlnyomó részt megváltozott munkaképességű munkavállalót alkalmaznak 146 telephelyen. Kalocsán múlt év októberében 52 fővel indult a munka és jelenleg 161 főt alkalmaznak, akiknek 99 százaléka megváltozott munkaképességű. Az igazgató elmondta: a kalocsai üzemet bővíteni fogják és már vásároltak is egy újabb ingatlant a városközpontban, a mostani üzem tőszomszédságában. Az új üzemben dísztasakokat és díszdobozokat is fognak gyártani francia és német partnereknek.

Borítókép: Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára beszédet mond az Emmi Speciális Gyermekotthoni Központ Kalocsai Gyermekotthonának évzáró focimeccse előtt 2021. június 10-én. Mögötte balról jobbra Font Sándor, Kalocsa és térsége fideszes országgyűlési képviselője, Filvig Géza (Fidesz-KDNP-Kalocsa Jövőjéért Egyesület) polgármester és Juhász Gábor intézményvezető. MTI/Kiss Dániel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* 2 = hat

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 7. szombat, Rezső napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi rákellenes világnap.
Az év 45. hete és 311. napja.
Holnap Zsombor napja lesz.

1701. II. Rákóczi Ferenc szökése. Miután a herceg meggyőződött, hogy őt a hazai törvények mellőzésével elveszteni akarják, bécsújhelyi börtönéből az őt őrző Lehmann Gottfrid kapitány segélyével megszökött, mely a kapitány életébe került. Elfogatása, a börtönbe szállítása és megszökése mind hétfői napon történvén, elhatározta e napot mindig kenyéren és vízen tölti.


1881. Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi szerződést kötött Franciaországgal.


Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Időjárás

2026-11-07, 13:20
Overcast
ENE
Előjelzés
10°C
1.6 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 1.6 m/s ENE
Széllökések: 4.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com