Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Tóth Reni - Ez a lélek az élet
69
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Évekig bántalmazta és megalázta mozgássérült élettársát egy szegedi férfi

- 2020. augusztus 13. 19:41 -

A szegedi ügyészség javaslatára elrendelték a letaróztatását annak a helyi férfinak, aki három éven át rendszeresen kínozta, verte és fenyegette születése óta mozgáskorlátozott élettársát.

A férfi öt éve élt együtt mozgássérült barátnőjével egy szegedi házban, ám három éve rendszeresen megalázta, és erőszakosan bánt vele.

Szóban is többször szidalmazta és sértegette, emellett ütötte-verte, hajánál fogva vonszolta végig a házban nőt. A bántalmazások során megfenyegette azzal is, hogy megöli, de volt, hogy az utcán leállt az autóval és a hajánál fogva kirángatta, rátérdelt, majd lefejelte.

A legutolsó bántalmazás  július 6-án, éjjel történt, amikor a hajánál fogva földre rángatott nőt arcon ütötte. A párral egy háztartásban élt egy 80 év feletti idős férfi is, akit a férfi szintén többször megverte, amikor az meg akarta védeni a nőt. Az agresszív férfit letartóztatták.

(Forrás: Origo)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


- négy = 1

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 17. szombat, Hedvig napja van.
Ma van a(z) Szegénység elleni küzdelem világnapja.
Az év 42. hete és 290. napja.
Holnap Lukács napja lesz.

1554. Bornemissza Gergely, az 1552-ki egri hősök egyike, midőn a hatvani béget rablásaiért fenyíteni akarta, Poroszlónál elfogatott és Konstantinnápolyban felakasztatott.


1918. Tisza István gróf a képviselőházban elismerte, hogy a központi hatalmak elvesztették a háborút.


Csokonai Vitéz Mihály: Október

"Már hát elérkezett a víg október is,
Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is.
Itt van a víg szüret, s mustos kádja körül
A szüretelőknek víg tábora örül...."

Időjárás

2026-10-18, 00:24
Overcast
NNE
Előjelzés
14°C
1.5 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1017 mb
Páratartalom: 39%
Szél: 1.5 m/s NNE
Széllökések: 4.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:06
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com