Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Innen-onnan - Csák Attila műsora
55
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Fehér bot napja: ünnepség a Parlamentben?

- 2008. szeptember 10. 12:09 -

Várhatóan a Parlament felsőházi termében tartja az idei fehér bot napi ünnepséget a 2008-ban 90. éves fennállását ünneplő vakok szövetsége. Igaz, amikor a reprezentatív helyiséget az MVGYOSZ vezetőinek beígérték, arról nem szóltak, hogy ez nem lesz olcsó mulatság.

Dr. Szőke László, a szervezet elnöke a konkrétumok elrendezése végett kereste fel az illetékeseket s így tudta meg, a nettó 240 ezer forintos óradíj helyett a szövetségnek kedvezményes, 40 ezer forint + ÁFA-t kell fizetnie óránként a teremhasználatért. Eredendően a szervezet 5 órát szeretett volna kibérelni, a fenti számok fényében azonban némi kurtítás mindenképp ésszerűnek látszik. Már csak azért is, mert a technikai személyzet sem olcsó: óránként 42 ezer forint + ÁFA. Dr. Micserics József hivatalvezető durva számításai szerint az eredetileg tervezett program mintegy egy millió forinttal apasztaná a szervezet költségvetését. Ha a meghívottaknak fogadást is adnának, azt kizárólag a Parlamentben működő céget igénybe véve lenne mód megszervezni. Dr. Földi János a szervezet szeptember elején tartott tanácskozásán úgy vélte, ilyen kondíciók mellett nem kellene feltétlen ragaszkodni a reprezentatív helyszínhez, a vakok iskolájában lévő Nádor terem szintén méltó színhely lehetne. Dr. Tóka László sem ragaszkodna a csillagászati összegbe kerülő terembérlethez. Dr. Szőke úgy vélte, van még remény további árcsökkentésre, esetleg ingyenességre, az elnök nem adná fel a Parlamentben tartott 90 éves évforduló megünneplésének tervét. Az ünnepség fővédnöke Sólyom László köztársasági elnök. A fehér bot napi rendezvénysorozat egyébként az idén október 3-án indul, a látássérültek Székesfehérváron a Lions Klub támogatásával szervezett többnapos kulturális találkozójával. A napi problémákra koncentráló sajtótájékoztató október 14-én lesz a jelenlegi tervek szerint, a helyszínt a Magyar Távirati Iroda (MTI) biztosítja Garamvölgyi Annamária, a Vakok Világa folyóirat főszerkesztőjének tájékoztatása alapján. Garamvölgyi a szeptemberi elnökségi ülésen hozzátette, az MTI a sajtó kiértesítésében, a rendezvény lebonyolításában is segít. A hazai közjogi méltóságok és a parlamenti pártok vezetői mind köszöntötték a látássérülteket a szövetség 90 éves fennállásának apropóján, a szövegek a folyóirat októberi ünnepi számában kapnak majd helyet. Csak úgy, mint az erre az alkalomra a tagegyesületektől a főszerkesztő által begyűjtött anyagok. Pikáns egybeesés, hogy az évekkel ezelőtt Földi Antal által indított per során a Legfelsőbb Bírósághoz benyújtott felülvizsgálati kérelemmel kapcsolatban is október 15-én lesz tárgyalás. Ha a bíróság megváltoztatja a másodfokú ítéletet, akkor ismét érvénytelenné válhat a 2005 óta megvalósult átalakulás a jelenlegi elnökség mandátumával együtt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


6 - öt =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 7. szombat, Rezső napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi rákellenes világnap.
Az év 45. hete és 311. napja.
Holnap Zsombor napja lesz.

1701. II. Rákóczi Ferenc szökése. Miután a herceg meggyőződött, hogy őt a hazai törvények mellőzésével elveszteni akarják, bécsújhelyi börtönéből az őt őrző Lehmann Gottfrid kapitány segélyével megszökött, mely a kapitány életébe került. Elfogatása, a börtönbe szállítása és megszökése mind hétfői napon történvén, elhatározta e napot mindig kenyéren és vízen tölti.


1881. Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi szerződést kötött Franciaországgal.


Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Időjárás

2026-11-07, 14:52
Overcast
ENE
Előjelzés
10°C
1.4 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 1.4 m/s ENE
Széllökések: 4.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com