Fehérbottal a nagy világban

Fiatal felnőtt koromtól viszonylag sokat utazom kedvtelésből és a munkámnak köszönhetően is. Európa sok országán túl távolibb helyeken is megfordultam. Az ott tapasztaltak inspirálták ezt a szubjektív írást, amelynek kizárólagos célja az élménymegosztás, az érdeklődők ítélkezésmentes tájékoztatása – írja a MVGYOSZ. portálon Dr. Gombás Judit.

Az elmúlt két évben két ízben jártam Argentínában, – innen egy rövidke kitérőt Uruguayba is tettünk -, egyszer pedig Indiában. Vak utazóként mindig érdekes számomra, hogy vajon mennyire vakbarát egy-egy település. A tapasztalatok pedig igen változatosak!
Kezdjük rögtön a járdákkal. Kalkuttában – ahol közel húszmillió fő él – alig-alig találhatóak járdák. A helyiek nagy biztonsággal cikáznak az egy irányban akár tíz sáv széles úttesteken – átkelnek egyik oldalról a másikra, vagy az út szélén haladnak. Ez azért is hajmeresztő mutatvány, mert – bár az imént sávokról írtam – az úttesteken többnyire nincsenek felfestett sávok, így az autók is meglehetősen kiszámíthatatlan irányban és ritmusban közlekednek. Nem meglepő, hogy tíz napnyi ott tartózkodás során egyetlen, fehérbottal közlekedő vak emberrel sem találkoztunk. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lenne olyan helyi vak ember, aki ilyen körülmények között is utcára merészkedik. De jellemzőnek ez semmiképpen sem mondható. Sokkal jobb a helyzet az amúgy egyre elhatalmasodó gazdasági válsággal sújtott Argentínában. Buenos Aires utcáin viszonylag egyenletes aszfaltozású járdákon közlekedhetünk, és jónéhány járdaszegély – különösen a belvárosban – akadálymentesített. Az ország több településén – egyébként pl. Görögországban is – jellemző, hogy a járdák és az úttest határán egy bemélyesztett sáv húzódik, ami az esővizet hivatott az úttestről elvezetni. Ez a járdáról való biztonságos lelépést ugyanakkor nehezíti, érdemes hosszabbat lépni, hogy lábunk ne kerüljön a mélyedésbe. Azért is törekedni kell átlépni, mert az esővízen túl néha szennyvíz és szemét is összegyűlik a járdák mentén.

Sajátos építészeti megoldásokkal találkozhatunk az ország egyik, a bortermelésről ismert településén, Mendozában. Itt az épületek tulajdonosai felelnek az előttük húzódó járda minőségéért. Így általános kép, hogy egy adott járdaszakasz gödrös és töredezett, majd a következő lépéssel tükörsima felületre érkezünk, és lábunk alatt vezetősávot találunk. Ez egészen a következő épületig vezet, ahol esetleg egyáltalán nincsen aszfalt. Mendoza az Andok lábánál terül el, így vízellátását a hegyek biztosítják. Az ivóvíz itt is zárt rendszerben halad, ám a termőföldek öntözéséhez a hegyekből érkező, nyitott csatornákban folyó vizet használnak. E csatornák bent a városban, a járdák úttest felőli szélén húzódnak. Nagyjából 70 cm széles, és ránézésre úgy egy méter mély árkokat képzeljünk el, amelyek nincsenek elkerítve. Valószínűleg a Mendozában élő látássérült emberek félálomban sem feledkeznek meg ezekről, de állítólag a fotózkodó látó turisták rendszeresen beletolatnak, miközben a legjobb beállítást keresik.

Az említett országok mindegyikében sok kóbor kutyával találkoztunk, akik a legváltozatosabb helyeken fekszenek. Ijesztő belegondolni, mi történik, ha egy vak ember rálép egy szegény ebre. Talán ennél is szomorúbb, hogy Argentínában az elmúlt évek nehéz anyagi körülményeinek következtében nagyon sok hajléktalan ember él és alszik az utcákon. Még rosszabb a helyzet Indiában, így a fehérbottal egyedül utcára lépő embernek arra is kell számítania, hogy útja közben e szegény emberek – mondjuk így – lakhelyére keveredik.

A tömegközlekedést csak Argentínában próbáltuk. Mindennapos jelenség, hogy a buszok nyitott ajtóval közlekednek, miközben a járművön egy gyufaszálat sem lehetne leejteni. Meg sem fordult a fejünkben, hogy ne kapaszkodjunk!

A fentieket olvasva joggal kérdezheti bárki, miért is éri meg ilyen helyekre utazni. Minden település más, és kétségtelen, hogy közlekedés során az országhatárokon belül is változatos kihívásokkal nézünk szembe attól függően, merre is élünk. Számomra mindezt igen tanulságos megtapasztalni.

Dr. Gombás Judit

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .