Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Reklám
51
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Fehérbottal a nagy világban

- 2024. október 10. 8:46 - 1252 megtekintés

Fiatal felnőtt koromtól viszonylag sokat utazom kedvtelésből és a munkámnak köszönhetően is. Európa sok országán túl távolibb helyeken is megfordultam. Az ott tapasztaltak inspirálták ezt a szubjektív írást, amelynek kizárólagos célja az élménymegosztás, az érdeklődők ítélkezésmentes tájékoztatása – írja a MVGYOSZ. portálon Dr. Gombás Judit.

Az elmúlt két évben két ízben jártam Argentínában, – innen egy rövidke kitérőt Uruguayba is tettünk -, egyszer pedig Indiában. Vak utazóként mindig érdekes számomra, hogy vajon mennyire vakbarát egy-egy település. A tapasztalatok pedig igen változatosak!
Kezdjük rögtön a járdákkal. Kalkuttában – ahol közel húszmillió fő él – alig-alig találhatóak járdák. A helyiek nagy biztonsággal cikáznak az egy irányban akár tíz sáv széles úttesteken – átkelnek egyik oldalról a másikra, vagy az út szélén haladnak. Ez azért is hajmeresztő mutatvány, mert – bár az imént sávokról írtam – az úttesteken többnyire nincsenek felfestett sávok, így az autók is meglehetősen kiszámíthatatlan irányban és ritmusban közlekednek. Nem meglepő, hogy tíz napnyi ott tartózkodás során egyetlen, fehérbottal közlekedő vak emberrel sem találkoztunk. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lenne olyan helyi vak ember, aki ilyen körülmények között is utcára merészkedik. De jellemzőnek ez semmiképpen sem mondható. Sokkal jobb a helyzet az amúgy egyre elhatalmasodó gazdasági válsággal sújtott Argentínában. Buenos Aires utcáin viszonylag egyenletes aszfaltozású járdákon közlekedhetünk, és jónéhány járdaszegély – különösen a belvárosban – akadálymentesített. Az ország több településén – egyébként pl. Görögországban is – jellemző, hogy a járdák és az úttest határán egy bemélyesztett sáv húzódik, ami az esővizet hivatott az úttestről elvezetni. Ez a járdáról való biztonságos lelépést ugyanakkor nehezíti, érdemes hosszabbat lépni, hogy lábunk ne kerüljön a mélyedésbe. Azért is törekedni kell átlépni, mert az esővízen túl néha szennyvíz és szemét is összegyűlik a járdák mentén.

Sajátos építészeti megoldásokkal találkozhatunk az ország egyik, a bortermelésről ismert településén, Mendozában. Itt az épületek tulajdonosai felelnek az előttük húzódó járda minőségéért. Így általános kép, hogy egy adott járdaszakasz gödrös és töredezett, majd a következő lépéssel tükörsima felületre érkezünk, és lábunk alatt vezetősávot találunk. Ez egészen a következő épületig vezet, ahol esetleg egyáltalán nincsen aszfalt. Mendoza az Andok lábánál terül el, így vízellátását a hegyek biztosítják. Az ivóvíz itt is zárt rendszerben halad, ám a termőföldek öntözéséhez a hegyekből érkező, nyitott csatornákban folyó vizet használnak. E csatornák bent a városban, a járdák úttest felőli szélén húzódnak. Nagyjából 70 cm széles, és ránézésre úgy egy méter mély árkokat képzeljünk el, amelyek nincsenek elkerítve. Valószínűleg a Mendozában élő látássérült emberek félálomban sem feledkeznek meg ezekről, de állítólag a fotózkodó látó turisták rendszeresen beletolatnak, miközben a legjobb beállítást keresik.

Az említett országok mindegyikében sok kóbor kutyával találkoztunk, akik a legváltozatosabb helyeken fekszenek. Ijesztő belegondolni, mi történik, ha egy vak ember rálép egy szegény ebre. Talán ennél is szomorúbb, hogy Argentínában az elmúlt évek nehéz anyagi körülményeinek következtében nagyon sok hajléktalan ember él és alszik az utcákon. Még rosszabb a helyzet Indiában, így a fehérbottal egyedül utcára lépő embernek arra is kell számítania, hogy útja közben e szegény emberek – mondjuk így – lakhelyére keveredik.

A tömegközlekedést csak Argentínában próbáltuk. Mindennapos jelenség, hogy a buszok nyitott ajtóval közlekednek, miközben a járművön egy gyufaszálat sem lehetne leejteni. Meg sem fordult a fejünkben, hogy ne kapaszkodjunk!

A fentieket olvasva joggal kérdezheti bárki, miért is éri meg ilyen helyekre utazni. Minden település más, és kétségtelen, hogy közlekedés során az országhatárokon belül is változatos kihívásokkal nézünk szembe attól függően, merre is élünk. Számomra mindezt igen tanulságos megtapasztalni.

Dr. Gombás Judit



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


három + 6 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 10:00: - Berta István autós és kütyüs magazinja
    Autó és kütyümustra, ahol az autókról nem "szakmai tudományossággal", hanem sokkal inkább felhasználói megközelítésből beszélünk. Heti rendszerességgel érintünk egy-egy közlekedéssel, vagy épp' "elfelejtett KRESZ-szabállyal" kapcsolatos témát, az adás utolsó blokkjában pedig egy éppen tesztelt kütyüről mesélünk röviden.

    írjátok meg bátran, ha van ötletetek, mit mutassunk be, vagy ha esetleg van olyan autótok, kütyütök, amit velünk együtt mutatnátok be Ti magatok. 
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 22:00: - Berta István autós és kütyüs magazinja
    Autó és kütyümustra, ahol az autókról nem "szakmai tudományossággal", hanem sokkal inkább felhasználói megközelítésből beszélünk. Heti rendszerességgel érintünk egy-egy közlekedéssel, vagy épp' "elfelejtett KRESZ-szabállyal" kapcsolatos témát, az adás utolsó blokkjában pedig egy éppen tesztelt kütyüről mesélünk röviden.

    írjátok meg bátran, ha van ötletetek, mit mutassunk be, vagy ha esetleg van olyan autótok, kütyütök, amit velünk együtt mutatnátok be Ti magatok. 

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. július 2. csütörtök, Ottó napja van.
Ma van a(z) Sportújságírók napja.
Az év 27. hete és 183. napja.
Holnap Kornél, Soma napja lesz.

1462. Mátyás király Budáról meghagyta Pozsony városnak, hogy a törökök elleni hadjáratra ágyúkat, kocsival lovakkal, lőporral és ágyúmesterrel küldjön Váradra. - Régen a városok ostromszekerekkel rendelkeztek, és a fejedelem a fölszerelési eszközöket így kérette össze.


1957. Képernyőre kerül az első magyar tévé-híradó.


Szilágyi Domokos
/ 1938. júl. 2. - 1976. okt. 27. /

Napszakok

"...Nem vágyom már útra, tájra,
Sem örömmel és se fájva,
nem vágyom se rigófüttyöt,
tavaszi fát, amely rügyköd,
törzses tölgyet, bütykös bükköt,
hóhullást, fenyőszagot.
Csak egy békés napszakot."

Időjárás

2026-07-02, 18:10
Clear sky
NW
Clear sky
30°C
5.6 m/s
Apparent: 28°C
Nyomás: 1013 mb
Páratartalom: 34%
Szél: 5.6 m/s NW
Széllökések: 13.5 m/s
UV-Index: 2.15
Rövid leírás: 0mm /49% / Rain
Napfelkelte: 04:51
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc mínusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com