Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Dido - Life For Rent
38
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Felavatták a Romániai Szatmár megye egyetlen mozgássérült hintáját

- 2019. augusztus 26. 22:01 -

A Máltai Szeretetszolgálat szorgalmazta azt a hiánypótló projektet, melynek nyomán szombat délután, a Kossuth-kertben felavathatták Szatmár megye egyetlen mozgássérült hintáját.

Megannyi önkéntes, család és támogató kísérte figyelemmel a 18. PMN keretében lezajló ünnepséget 16 órától, mikor a nyolc hónapnyi készülődés, munka és ügyintézés után, végre megvalósulhatott a régen várt projekt. Az anyagiak előteremtése azonban nem volt egy könnyű feladat, hiszen maga a szerkezet 15210 lejbe került. Ezt a szervezet több forrásból gyűjtötte össze, a jótékonysági estből nagyszerű támogatás, 11000 lej bevétel kerekedett, 3000 lejt a szatmárnémeti Református Gimnázium Adventi Vásárának bevételéből kaptak, a fentmaradó 2000 lejt pedig a mindig jószívű hegedűművész, dr. Fátyol Rudolf jótékonysági hangversenyén gyűjtöttek. A megépítésben szatmárnémeti vállalkozások nyújtottak segédkezet. Az alap elkészítésében és a betonozásban a Tarr Beton vállalt oroszlánrészt, de számos önkéntes is eszközt ragadott, s kivették a részüket a kivitelezésből is. Szombat délután a hinta letakarva, masnival átkötve várta a leleplezést és az áldást. A szalag átvágását megelőzően Kereskényi Gábor polgármester szólt a közönséghez, aki ezúttal is megköszönte a Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy folyamatosan segítenek a rászorulóknak. „Egy olyan világban, mely az individualizmus felé hajt, különösen értékelendő, hogy a szervezet ennyire odafigyel másokra, és ezt az üzenetet kell tovább vinni. Különösen büszke vagyok arra, hogy a megyében – sajnos – ez az egyedüli mozgássérült hinta. Figyeljünk oda egymásra, hiszen így lehet csak közös jövőnk.” – mondta a polgármester. A leleplezésben a szervezet önkéntesei segédkeztek, és közösen fedték fel, hogyan is néz ki a sokak által várt hinta. A következőkben, a helyi mozgássérült társadalom nevében ifj. Átyim Pál szavait a testvére osztotta meg az egybegyűltekkel. A beszédben háláját és örömét fejezte ki a  lehetőségért, miszerint számukra is megadatik ettől fogva a hintázás öröme, korlátaik tágítása és a fejlődés lehetősége. Szombat délutántól a Kossuth-kert immár nem csak a levegőzés színhelye lehet, hanem a kikapcsolódásé is. Szavait Kalkuttai Szent Teréz szavaival zárta: „Nem az számít, hogy mennyit adunk, hanem hogy mekkora szeretet fektetünk az adásba.” Az ünnepség utolsó előtti momentumaként Barta Barnabás plébános áldotta meg a játékeszközt és a jövőbeli használóit egyaránt. A záró gondolatokat a Máltai Szeretetszolgálat vezetője, Pallai Kristóf osztotta meg a résztvevőkkel. Háláját és boldogságát fejezte ki amiatt, hogy  a közösség összefogásával megvalósult a várva-várt kezdeményezés, a szeretetszolgálat szellemiségében: a hit védelmében és a rászorulók megsegítésében. (Forrás: szatmár.ro)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* hét = 63

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 25. péntek, Eufrozina, Kende napja van.
Az év 39. hete és 268. napja.
Holnap Jusztina napja lesz.

1785. II. József rendelete a bírósági szervezet átalakításáról. (A Hétszemélyes Tábla 12, a Királyi Tábla 14 bírából áll; a bírákat a király nevezi ki, a régi ítélőmesteri rendszer megszűnik; szabályozza a munkaidőt és az elvégzendő feladatokat; a rendelet 1786. január 1-ével lép hatályba.)


1792. A Helytartótanács az 1791:26. törvénycikk rendelkezésével ellentétben úgy rendelkezik, hogy vegyesházasság esetén minden gyermek a katolikus hitet követi.


Lévay József: Szüretünk

Gondolatim mostan
Mulatozva járnak,
Csekély gazdasága
Körül édesapámnak:
Csak oda tér lelkem
Mikoron elfárad,
Ha másutt előtte
A búbaj megárad.
Ott nyugtot találhat..."

Időjárás

2026-09-25, 02:16
Clear sky
WNW
Clear sky
12°C
3.9 m/s
Apparent: 10°C
Nyomás: 1020 mb
Páratartalom: 84%
Szél: 3.9 m/s WNW
Széllökések: 10.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /7% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt szorozva öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com