Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Kalendárium
63
hallgató

Tanulmány a rokkant emberek állami átveréséről

- 2012. augusztus 1. 11:49 - 3161 megtekintés

Az MSZF Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért csoport szerint a rokkant embereket kifinomult állami módszerekkel kijátsszák. Alább közreadjuk a csoport tanulmányát, benne konkrét tanúvallomásokkal

KÉSZ ÁTVERÉS, AMI A ROKKANTAKKAL TÖRTÉNIK!

Komoly fáziskésésben van a sajtó, a média, bármilyen sokat is írnak, beszélnek mostanában a rokkantügyről?

Ennek a témának a ?kivesézésével? minimum 7 hónapot késtek. Ennyi idő alatt még egy gyermek is megszülethet, akiből egyszer, talán még ?magyar? járulékfizető is lehet? Ezt, miért kételkedve mondjuk? Azért, mert egyre többen veszik a ?vándorbotot?, a fiatalok elmenekülnek hazánkból. Itt felszámolták a 120 éves társadalombiztosítást is. A FIDESZ választási ígérete volt, hogy akik 2010-ben nyugdíjat kaptak, azoknak ?garancia levéllel bizonygatták a nyugdíj-garanciáját?. A rokkantnyugdíjasokat jól átverte a kormány! A családok nyakába varrta a sok beteget. A rehabilitációs- és rokkantsági ellátásra való jogosultságnak semmi köze már a hosszú szolgálati időkhöz. Kinek fizettük be 3 évtizeden keresztül a járulékot, ha élve meg sem érjük a folyton emelkedő nyugdíjkorhatárt? Az orvosi szakirodalom szerint a rokkantak 15 évvel rövidebb ideig élnek, mint az egészséges nyugdíjasok! Mégis, a rokkantaknak életük legnehezebb szakaszában ? az utolsó éveikben – öngondoskodóvá kell válniuk? Valószínű, hogy azért, hogy mihamarabb megszabaduljon tőlük a társadalom. Mindenféle jelzőket biggyesztettek már a rokkantakra. A negatív jelzők tárháza kifogyhatatlan. Voltak már ?csalók, lusták, naplopók, ingyenélők, hisztisek és rémhírterjesztők?.

Az ?új komplex minősítő rendszer ?kialakításánál, nemzetközi irányelvekre hivatkoznak. Azt állítják, hogy a nemzetközi értékelő táblázatok szigorúbbak, mint a hazaiak. Ez rendkívül érdekes megállapítás, ugyanis a betegek külföldön élő rokonaik, egészen másként nyilatkoznak, másrészt az ottani statisztikai adatok is beszédesek. Például: Hollandiában 15% és 25% egészségkárosodás mellett gondoskodnak a rokkantnyugdíjasokról. Svédországban ez a mérték 25%, de Spanyolországban is 33% egészségkárosodás után rokkantnyugdíjat kapnak a betegek. Vizsgálva a többi EU tagállamot, mint pl. Finnország, Görögország, Ausztria, Izland, Norvégia, vagy Németország, ezekben az országokban kb. 50% egészségkárosodás mérték mellett már rokkantnyugdíjat kapnak a betegek. Nálunk akár 69% egészségkárosodás mellett is rehabilitálható lehet a beteg. Nyoma sincs már a rokkantnyugdíjnak, a fogalmat kitörölték a köztudatból, de még a szótárból is. Szociális segélyrendszerré degradálták le az emberek 30 évnyi járulékfizetését a megrokkanás esetén. Sőt, az ellátásra való jogosultságot még, a szociális szakértő is megkérdőjelezheti?

Egyedi módon nálunk jeleskedtek elsőként az EU tagállamai közül a társadalombiztosítási kockázatra és szolgálati időre épülő rokkantnyugdíj-rendszer felszámolásával. Tették ezt visszaható hatállyal, az öregségi nyugdíjjogosultság jogfolytonosságát megszakítva úgy, hogy átemelték a 2012.01.01-én folyósított rehabilitációs, vagy rokkantellátás megnevezéssel a folyamatos rokkantsági időtartamokat a nagy semmibe!

Aki folyamatosan rokkantnyugdíjas volt kb. 20 évig, annak ez az időtartamú nyugdíj jogfolytonossága, most egyetlen tollvonással megszakadt örökre! Ez által, aki régebb idők óta folyamatos rokkantsággal küszködő, sohasem lehet öregségi nyugdíjas a 2011. évi CXCI. törvény miatt! Ez elfogadhatatlan és felháborító! Hazánkban, kőkeményen zajlik az egész rokkant-ellátórendszer felszámolása! A súlyos betegeket az öngondoskodás irányába terelik.

Pénzbeli ellátásaikat a létminimum (84 ezer Ft/fő/hó) felére, harmadára csökkentették, miközben a rokkantaknak a segélyes összegű pénzbeli ellátása, a havi gyógyszer szükségleteiket sem fedezi?

Miből fedezik a létfenntartáshoz szükséges kiadásaikat, amikor minden anyagi tartalékukat feléltek már a betegségeik miatt!

A mostani ?új komplex? minősítő rendszerben a betegség számít legkevésbé! A betegek nemcsak életkoruk szerint diszkrimináltak, hanem a foglakoztatási előzmény és a szociális szempontok szerint is. Aki aluliskolázott, rossz szociális környezetben él, az előnyöket élvez a rendszerben maradást illetően. Míg a szakképzett, rendezett körülmények között élőket kiveti magából az ellátórendszer. Ezt a rokkantsági ellátórendszert nem szabadna összekeverni a szociális segélyezés rendszerével. A szociális segélyezés önkormányzati feladatkör. Nem lenne szabad a rokkantságot ide, ebbe a segélyezett körbe belekeverni.

A kormány szerint az új komplex felülvizsgálat célja a csalók kiszűrése lenne. Azoké az embereké, akik a munkanélküliség elől menekültek be a rokkantnyugdíj ellátórendszerbe.

Ezzel a kormány azt éri el, hogy pont azok maradhassanak bent a rokkant-ellátórendszerben, akik a munkanélküliség elől menekültek oda! Pont azok, akik aluliskolázottak, vagy olyan térségben élnek, ahol magas a munkanélküliségi ráta, akiknek a szociális körülményei rosszabbak, stb. Ők azok, akik foglalkoztatási és szociális szempontok alapján nem lesznek alkalmasak a rehabilitációra, ezért a rendszerben maradás kedvezményezettjei lehetnek! Itt nem is a betegség mértékének a súlyossága a fő szempont, hanem a foglalkoztathatósági és a szociális helyzet. Furcsák ezek a szempontok, pont azok szájából, akik a csalókat szeretnék kiszűrni!

Meg is érkeztünk ahhoz a kérdéskörhöz, hogy valójában kik is a csalók? A súlyos betegek, a törvényhozók, a végrehajtók, vagy a ?megtévedt? orvosok? Amennyiben azt állítja a kormánypropaganda és a média-hadjárat, hogy a kb. 400 ezer fő korhatár alatti rokkant jelentős része csaló, ez esetben, nemcsak 1-2 ?megtévedt? orvosról lehetne beszélni. Ugyanis a média, ?a munkanélküliség elöli menekülés útjaként egy egész, erre szakosodott, és kiterjedt üzletágról beszél?! Amennyiben a rokkantak nagy része csaló, akkor az orvosok egy részének is csalónak kell lennie? Az NRSZH és a kormány szerint, az ?új komplex minősítő rendszerrel? a csalókat kellene kiszűrni. Amennyiben a kb. 400 ezer fő nagy része csaló, akkor, ha ezek a betegek ? a felülvizsgálatok 10-20 éve alatt ? csalók voltak, akkor melyik orvosok a csalók? Akik ezeket a betegeket a 10-20 év alatt rokkanttá minősítették, vagy azok az orvosok a csalók, akik most őket visszaminősítik? Egyenes beszédet várunk! Miért kell itt össze-vissza hazudozni felelős politikusoknak és a szakembereknek? A Szél Kálmán terv ? a rokkantakon történő – megtakarítását minden gazdasági és napilap hónapokon keresztül ?szellőztette?:

2011-évben: 12 milliárd Ft (tudjuk, ez nem teljesült).

2012.évben: 88 milliárd Ft

2013. évben:117 milliárd Ft. Ez mindösszesen: 217 milliárd Ft összeg, melyet később 190 milliárd Ft-ra módosítottak. Akkor a médiában miért cáfolják hitetlenkedve a szakpolitikusok, hogy erről sosem volt szó? Nem is oly rég egy fiatal politológus, pont erről beszélt, hogy ?mekkora kormánykommunikációs hiba volt előre beharangozni a 190 milliárdos Ft megtakarítási célszámot?.

Másik kommunikációs hiba, a rokkantlétszám körüli ?számháború?. Még Nagy Anna, volt kormányszóvivő a 2010. évi tájékoztatóiban is, csak 720 ezer fő rokkant létszámról lehetett hallani, melyből, kb. 400 ezer fő 62. év feletti korbetöltött rokkantról és kb. 300 ezer fő korhatár alatti rokkantról beszélt. Ezzel szemben 2012-ben 940 ezer fő rokkantról beszél a kormánykommunikáció! Ebben a létszámban, már a holt lelkek is benne vannak?

Be kellene fejezni a ?számháborúzást és a csalózást?! A rokkantak súlyos betegek, de, nem analfabéták, mint, ahogyan azt, sokan gondolják róluk. Azt is tudják, hogy a hosszú évek, évtizedek óta fennálló rokkantsági állapotok folyamatosságát – a törvényhozók és a végrehajtók – az ?önkéntes-kötelező? felülvizsgálatnak alávetve próbálják megszakíttatni úgy, hogy a rokkant ellátórendszeren jelentős megtakarítás legyen realizálható. Ez elé a helyzet elé kényszerítve vannak a betegek azzal, ha nem jelentkeznek a felülvizsgálatra, csalókká vannak kikiáltva! Ezzel a kényszerlépéssel tudjuk, kinek mi volt a célja. Meg kellett szakítani a jogfolytonosságot és mihamarabb megszabadulni a betegektől úgy, hogy fokozatosan teljesüljön a 190 milliárd Ft költségvetési megtakarítási cél.

Adta hírül a meosz.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


7 * három =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - kultúra, közélet, minden héten új téma körüljárása
    A D-ER Stúdió - az ER Press Kft. műsorkészítő műhelye - több mint egy évtizede készíti közszolgálati műsorait, amelyeknek célja megfelelni egy minél szélesebb hallgatói kör érdeklődésének. A műsorpaletta a felmerülő igényeknek megfelelően nagyon színes, sokrétű és állandóan bővülő képet mutat. A műsorokat több tucat helyi és regionális rádió egyedi szerződések alapján sugározza, amelyeket a D-ER Stúdió térítésmentesen bocsát rendelkezésükre. Az összeállítások nem egy-egy adott rádió stílusához igazodnak, hanem egyedi formával és arculattal rendelkeznek, amelyek egységesen jellemzik a D-ER Stúdió munkáját. Partnereink bár kereskedelmi adók, számukra a D-ER Stúdió közszolgálati műsorokat állít elő. A műsorok magas színvonalon megszerkesztett egységből állnak, amelyek időtartama alkalmanként 30 perc, ebben általában 3-4 riport kap helyet; a szöveg-zene arány 60-40 % a riportok javára. A műsorok általában nem önmagukban szerepelnek, hanem egy-egy sorozat egységeiként. Összeállításainkat többségében helyi/regionális rádiók sugározzák, lefedve szinte az egész országot. Az adásidőpontok ugyan eltérőek, de a partnerrádiók sugárzási körzetei az ország lakosságának 93%-át érik el. A rádiós partnerek visszajelzése alapján (amelyek részben a Szonda Ipsos, részben a Medián közvélemény kutatók adataira alapulnak) a jelenleg biztosnak tekinthető hallgatói létszám 1,2-1,6 millió fő; a kor, nem és iskolai végzettség szerinti megoszlás vegyes.

    D-ER Stúdió - A regionális és helyi rádiók közszolgálati műsorainak készítője: a Magyar Public Relations Szövetség CSR Média 2008. pályázat Rádió szerkesztőség kategóriájának nyertese


    Sorozatainkból


    Biztonsági öv - Baleset-megelőzési magazin
    A műsor célja, hogy előremozdítsa a balesetmentes közlekedést, hogy olyan morált, viselkedést alakítson ki, erősítsen meg, mely a biztonságosabbá teszi a közlekedést. Műsorunk nem csak az autóvezetőknek szól, hanem mindenkinek, aki részese a közlekedésnek. Az aktuális témák mellet színes összeállítások is helyet kapnak a Biztonsági övben, mint például a közlekedési tárgyak gyűjteményei.

    Civil élet - civil partnerség - Példát mutatunk

    Egészségtükör

    A műsor célja az egészségmegőrzés, a betegségek megelőzése a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A magyar lakosság nagyon rossz egészségi állapota, a jelenleg zajló egészségügyi intézményrendszer átalakítása, az emberekben lévő bizonytalanság indította el a műsor gondolatát, hogy a helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adjunk az egészségügyről, egészségünk védelméről, nem hallgatva el a ránk leselkedő kórokat sem. Műsorainkban az adott témákat mindig több irányból járjuk körbe, betegeket, orvosokat, szakértőket megszólaltatva, nem feledkezve el a lelki egészség fontosságáról sem. A prevenciót - az elsődleges megelőzést éppen úgy, mint a szűrővizsgálatokat - nagyon fontosnak tartjuk, így műsorainkban ez kiemelt szerepet kap.

    Életutak - Álmok, életképek: történetek életekről, hivatásokról

    A műsor célja, olyan életpályák bemutatása, melyek példaértékűek. Beszélgetés művészek, tudósok, híres emberek életéről és munkásságáról, melyben családi történetek elevenednek meg, valamint megtudhatjuk, hogyan válik egy szakma hivatássá, sőt, életcéllá.

    Hagyományaink, értékeink Európában: ahol az érték a mérték...

    A sorozat célja, hogy hazánk hagyományait,elfelejtett értékeit, múltját és jelenét mutassa be jellegzetesen magyar "kincseken", hungarikumokn keresztül; bizonyítván, hogy Magyarország nemcsak tájairól, ételeiről, hanem porcelánjáról, kristályáról, csipkéjéről, hímzéseiről és a kézműves ipar egyéb termékeiről is ismert külhonban.

    Kontroll - A Társadalmi Unió Fogyasztóvédelmi magazin műsora

    A sorozat célja a Társadalmi Unió fogyasztóvédelem terén kifejtett tevékenységének népszerűsítése olyan módon, hogy a társadalom különböző rétegei számára fontos és elengedhetetlen fogyasztóvédelmet szolgáló információk, tudnivalók megismertetése. A műsortól elvárható, hogy a hétköznapi élet során praktikusan felhasználható támogatást nyújtson, ellássa a hallgatót jogi és törvényi ismeretekkel ezen a területen, kézzel fogható tanácsokat, praktikákat és a mindennapokban használhat cselevési terveket mutasson, felhívja a figyelmet azokra az elvárható és elvárandó viselkedési és ügyfélközpontú magatartásra, mely a tudatos fogyasztóvá válás egyik elengedhetetlen feltétele. Erősítse a hallgatóban azt a mentalitást, hogy nem csak lehetősége van érvényesíteni jogait elvárásait hanem a meglévő jogszabályok szinte minden területen biztosítják számára a megfelelő bánásmódot és eljárásrendet

    Környezetháztartás - Mindennapi környezetvédelem

    - Környezetbarátság: Elvek, célok, praktikák - környezetünk
    védelmében - Környezetbarátság - ne csak szóban védjük!
    - Otthonunk… …a hely ahol és ahogyan élünk
    - KisKertÉsz Hasznos tanácsok kiskerttulajdonosoknak és gazdálkodóknak


    Lapozgató - érték az irodalomban

    Sorozatunkban olyan szerzőkkel beszélgetünk műveikről, munkájukról, akik méltatlanul keveset szerepelnek a magyar médiumokban. A mai magyar írók mellett, külföldi szerzők és a magyar irodalom már nem élő jeles személyiségeinek alkotásaival is megismertetjük a hallgatókat.

    Mindentudás Egyeteme - Válogatás A híres ismeretterjesztő sorozat legsikeresebb előadásaiból készítettünk válogatást.

    Mozaik
    Titkok, érdekességek, látnivalók

    Ebben a sorozatban a kézművesség, az ipar termékeinek és eljárásainak bemutatása történik, a hétköznapi ember számára színes és sokrétű megközelítéssel. Bebarangoljuk a múzeumokat, és tárgyakhoz fűződő történeteket elevenítünk fel; a magyarság kézműves hagyományait mutatjuk be, de egy-egy gyűjtő életébe és munkájába is betekintünk.

    , érdekességek, látnivalók - Történelmi borvidékeink

    A műsor-sorozat célja: A 21 hazai borvidék bemutatása. A mesterség fejlődését, az eszközök változását, a módszerek, borászati eljárások titkait is megörökíthetjük, s példázhatjuk: a magyar bor az a termék, amely a jelenleginél nagyobb megbecsülésre, sikerre számíthat az európai piacokon.

    Nem vagy egyedül…

    -Gyógyít, tanít, támogat és másképpen is segít (Pl: Béres Alapítvány, stb.)

    SzemPont - Hasznos tudnivalók…
    - Banki praktikák
    - Közlekedőknek : Autós érdekességek, praktikumok,
    - Felvételi-Diploma-Karrier
    - Közös jövőnkért (EU- kül-és biztonságpolitikai magazin, HM. stb.)
    - Pályázatok

    - Útmutató az egészséges utazáshoz...
    A műsor azokhoz kívánunk szólni, akik utazás előtt állnak; hosszabb, rövidebb pihenést, üzleti utat terveznek külföldre. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet az utazási betegségekre és azok megelőzési, kezelési módjaira. A műsor másik célja az egészségmegőrzés, a betegségek kivédése, a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adunk az egészségügyről, egészségünk védelméről

    - Fókuszban az innováció

    Kutatási és fejlesztési pályázatokon eredményesen indulók munkáit, a Magyarországon zajló Eu-s forrással támogatott kutatások eredményeit és felhasználhatóságainak területeit, lehetőségeit dolgozza fel a műsor. A kutatókkal, a felhasználási területek képviselőivel készült interjúk értelmezik, köznapi nyelvre lefordítja a kutatás eredményeit. A műsor célja, hogy hazánkban zajló kutatásokról, kutatókról pontos képet kapjanak a hallgatók, megismerve hazánk szellemi bázisából minél többet és minél alaposabban

    - Mezőgazdasági magazin

    Mezőgazdasági magazin, mely a mezőgazdaság aktuális kérdéseivel, információival, újdonságaival foglalkozik. A műsor támogatója a Szent István Egyetem. A minden héten jelentkező műsor egyrészt a mezőgazdaságban évszaknak és időjárásnak megfelelő cselekvésekhez ad hasznos tanácsokat, bemutatva a friss fejlesztéseket, technikai újdonságokat, könnyen adaptálható kutatási eredményeket. Bemutatja az állami és eu-s gazdasági lehetőségeket, praktikus tanácsokat ad a piaci boldoguláshoz. A fenti témákat szakértői interjúkkal dolgozzuk fel.

    - Gazdasági válságkezelésről

    A pályázati célnak megfelelően első lépésben a válság kialakulását, annak okait, a nemzetközi és a magyarországi gazdasági környezetre gyakorolt hatásait vázolnánk fel, áttekintve ezek rövid-, közép- és hosszú távú következményeit a világgazdaságra, a nemzetgazdaságokra és természetesen hazánk gazdaságára. A lehetséges részletességgel felemlítenénk a válság kezelésére hozott nemzetközi és magyarországi megoldási javaslatokat, cselekvési terveket, az azokból eddig már megvalósult akciókat, projekteket, intézkedéseket és azok várható hatásait. A válság globális, illetve nemzetgazdasági következményein túl, a hallgató szempontjából indokolt részletességgel vizsgálnánk a hétköznapi életre gyakorolt hatásait, melyek az egyszeri emberek életkörülményeiben, mentális és szociális helyzetében okozott, illetve várható változásokat tartalmazza. A gazdasági válság okozta változások negatív hatásainak mérséklésére olyan lehetőségeket, cselekvési tereket és pályákat szeretnénk bemutatni, melyek segítségével a hétköznapi emberek képesek lennének mérsékelni és irányíthatóbbá tenni a személyes életükre, környezetükre gyakorolt negatív hatásokat. Optimális esetben eredményes lehet a törekvésünk a hátrányos világgazdasági helyzet egyénekre ható megnyilvánulásainak kiküszöbölésére, vagy egy lehetséges újraépítkezés helyes irányának bemutatására, felvillantására. Megszólítandó szakértőink, ezért részint a helyzetelemzés, részint az egyénre adaptálás, részint a válságkezelés, részint a kreatív megoldások témakörében mozognak otthonosan, s osztják meg elképzeléseiket, javaslataikat a hallgatókkal.

    Térkép és Útravaló - barangoló Magyarország régióiban
    Mottónk: Világot látni Magyarországon is lehet!

    A Térkép és Útravaló hazánk régióit bemutató sorozat, mely a hazai tájakat járva megmutatja mindazt az értéket, melyet Magyarország rejt. A természeti értékek mellett bemutatjuk a kulturális kincseket is, éppen úgy, mint a gasztronómiát, a kézművességet, a kiállítóhelyeket, vagy az adott hely híres szülötteit.
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Fiatalos lendület, retró emlékek és a legfrissebb slágerek Tóth Márkkal két órán keresztül.
    Tóth Márk minden héten elhozza neked a legmenőbb fiatalos zenéket, megspékelve néhány retró klasszikussal, hogy a múlt nagy pillanatait is megidézzük. A második órában pedig teljes mértékben a jelené a főszerep: a legfrissebb heti TOP 10 slágerek, amik éppen uralják a magyar toplistát! "De ez még nem minden! Közben érdekes és színes hírekkel, sztorikkal, kulisszatitkokkal is készülök a kedvenc előadóidról és dalaikról. Ráadásként a legújabb filmek- és sorozatok ajánlóit is megkapod, így biztosan nem maradsz le semmiről, ami igazán cool most!"
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. október 12. szombat, Miksa napja van.
Az év 41. hete és 286. napja.
Holnap Kálmán, Ede napja lesz.

1576. Miksa király halála Augsburgban mellvízkórban. Miksa személyes hajlamait a protestantizmus iránt haláláig megtartotta. Az általa kinevezett 2 német protestáns tábornok kényök kedve szerint terjeszthették a vallási reformációt a felvidéken.


1968. A XIX. nyári Olimpia Mexikóban. (A magyar sportolók 10 arany-, 10 ezüst- és 12 bronzérmet szereztek.)


Parti Nagy Lajos /1953. okt.12. - /

/ MM Nulla, elmebajszag/

tükör-darab volt szplén és neurózis
nélkül a lélek nem volt hiteles
két tripliszek volt istenem a dózis
alig kellettem hogy belém szeress
és izga játék volt a szép szorongás
bogra kötött elfésült nárcium
mit adtam volna volt hogy most láss
s most mit hogy akkor most mikor
elmebajszaga van a reggeleknek
s arcomba szakadt fölle ráncaim
mögül redőny mögül szeretnék
épp nem nagyon csak túlélni mikor
félek és félek hogy eltitkolom

Időjárás

2024-10-12, 11:18
Clear sky
NE
Clear sky
15°C
0.6 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1017 mb
Páratartalom: 64%
Szél: 0.6 m/s NE
Széllökések: 6.8 m/s
UV-Index: 0
csapadék.: 0mm /10% / Rain
Napfelkelte: 06:59
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy szorozva öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com