Felmérést készítettünk az adaptált tankönyvek használatáról
Májusban online kérdőívben kérte az MVGYOSZ a látássérült középiskolások véleményét és tapasztalatait az adaptált tankönyvek használhatóságáról.
Összefoglalójukból az is kiderül, kik lettek a kutatáshoz kapcsolódó sorsolás nyertesei.
Az MVGYOSZ évtizedek óta biztosítja a látássérült középiskolások számára a tankönyvek akadálymentes hozzáférését. Ez hosszú ideig kizárólag a tananyagok felolvasását és magnókazettán történő átadását jelentette, amit a 90-es évek végén felváltottak az elektronikus, floppy-lemezen kiadható tankönyvek, legújabban pedig az úgynevezett adaptált változatok. A tankönyvek adaptálása ugyanis jóval többet jelent annál, mint hogy a diákok számára a képernyőolvasó szoftverekkel is hozzáférhető formátumban átadják a tankönyvek szöveges változatát.
Az adaptálás azt jelenti, hogy a tananyagot a vak vagy gyengénlátó tanulóknak igyekeznek minél teljesebb mértékben hozzáférhetővé tenni. Vagyis amellett, hogy a tankönyvi fejezetek szövegét gond nélkül el tudják olvasni, információt kapnak arról is, hogy ezek között melyek a kiemelt, vagyis a fontos, megtanulandó tényanyagot tartalmazó részek, melyek az ún. forrásanyagok, melyek a fejezetek legfontosabb kulcsszavai, illetve hogy mi látható a szöveges tartalom értelmezését segítő, magyarázó ábrákon és illusztrációkon. Ugyancsak az adaptálás körébe tartozik a matematikai, fizikai vagy kémiai képletek képernyőolvasó szoftverrel is követhető formátumba történő átírása, de akár az idegen nyelvek tanulását segítő fonetikai jelek értelmezhető formátumú biztosítása is. Emellett az adaptált tankönyveket olyan speciális információkkal is kiegészítik, mint például az egyes képzőművészeti alkotások vagy híres építmények leírása, illetve az adaptált tankönyvek használatát segítő speciális képernyőolvasó-beállításokról szóló segédletek is.
Annak érdekében, hogy megismerje a szervezet a látássérült középiskolások adaptált tankönyvekkel kapcsolatos tapasztalatait és igényeit, 2022 májusában online felmérést végzett azon diákok körében, akik számára iskolájuk igényelt már adaptált tankönyvet az MVGYOSZ-től.
Az online felmérésben összesen 14 diák vett részt, akik többsége vak (8 fő), illetve aliglátó (4 fő), de két gyengénlátó válaszadó is volt. A kutatásban részt vevő diákok többsége 12. osztályba jár (9 fő), de volt a válaszadók között 9., 10. és 11. osztályos tanuló is.
A válaszadók jelentős többsége (12 fő) képernyőolvasó szoftverrel használja a számítógépet, így az adaptált tankönyveket is, ketten veszik igénybe a nagyítási lehetőségeket. A válaszadók közül nyolcan már az általános iskolában is használtak digitális tankönyvet, többnyire a Braille-írásos anyagokkal párhuzamosan. A diákok közül csupán egy fő nyilatkozta azt, hogy nem használja az MVGYOSZ-től kapott adaptált tankönyveket, a többségük (8 fő) az átadott adaptált tankönyvek nagy részét használja a tanulás során.
A válaszadó diákok többsége (8 fő) az MVGYOSZ-től megkapott MHTML vagy PDF formátumokat átmenti TXT vagy egyéb formátumba, mivel azokat gyorsabban, könnyebben tudják kezelni. További 2 fő esetében tantárgyanként változó, hogy milyen formátumban használja a digitális tankönyveket. A válaszadók közül mindössze egy fő nem elégedett az MVGYOSZ által adaptált tankönyvek minőségével, 6 fő azok minőségével teljes mértékben, további 4 fő pedig a tankönyvek többségével elégedett. A felhasználóknak leginkább a matematika és idegen nyelv tankönyvekkel adódnak nehézségei a használat során, amelyek adaptálása egyébként is a legnehezebb feladat.
A kitöltők közül mindössze négyen vettek részt az adaptált tankönyvek használatát ismertető, az MVGYOSZ által szervezett online kurzuson. A részt nem vevő válaszadók többsége vagy nem is hallott erről a lehetőségről (4 fő), vagy nem volt alkalmas számukra az időpont (3 fő), hárman pedig úgy ítélték meg, hogy a már meglévő informatikai tudásuk elegendő az adaptált tankönyvek használatához.
A válaszadók véleménye jelentősen megoszlott arról, hogy milyen formátumban igényelnék az adaptált tankönyveket: többen a TXT (5 fő) és a PDF (3 fő) változatot preferálnák, de van igény az MHTML és a Word-formátumra, illetve a felolvasott változatra is.
Az online kutatáshoz kapcsolódó nyereményjátékban a kérdőívet kitöltő látássérült fiatalok között 3 X 5000 Ft-os vásárlási utalványt sorsoltak ki, amelyet az MVGYOSZ segédeszközboltjában használhatnak fel az év végéig.
A nyertesek:
Balogh Imre
Gönczi Máté
Lakatos Melitta
(Németh Orsolya – MVGYOSZ. szakmai vezető)
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
13°C
Vélemény, hozzászólás?