Felmondott az összes betegszállító a hatvani kórházban
Az RTL Klub értesülései szerint felmondott az összes betegszállító a hatvani Albert Schweitzer Kórházban. A televíziónak egy néző írt levelet az esetről, amiben arról beszél, hogy februárban 310 órákat dolgoztak a betegszállítók a létszámhiány miatt. A Független Egészségügyi Szakszervezet megerősítette az értesüléseket, elmondásuk szerint a betegszállítók nagyon keveset keresnek, de sokat dolgoznak, ráadásul ki vannak téve mindenféle fertőzésnek is, ezért azonban nem kapnak semmiféle pótlékot.
„A legalacsonyabb a bérük, sokaknak csak a 149 ezer forintos minimálbér az alapbére, aminek a nettó összege a 100 ezer forintot sem éri, és emiatt nagyon sokan túlórát vállalnak” – mondta el az RTL-nek Dr. Soós Adrianna, a szakszervezet elnöke. Kunecz Zsombor egészségügyi szakértő szerint már így is alig volt betegszállító a kórházban. Elmondta, hogy korábban, amikor hiány volt műtősfiúból, néhány betegszállítóból műtősfiút varázsoltak, és volt, hogy összesen négy betegszállító volt a kórházban. A kórház elismerte az RTL híradójának a felmondást, és azt mondták pótolni fogják a kiesett betegszállítókat. (INDEX/RTL híradó)
Ezeket is olvassa el:
Bravúros magyar egészségügyi megoldás: digitális kórház jön létre a cukorbetegek kezelésére
Elindul a magyar fejlesztésű lélegeztetőgép gyártása Magyarországon
Egy lépéses, gyorsabb koronavírustesztet fejlesztett ki egy magyar cég
EMMI: Köszönet a gyógyszerészeknek!
5318 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 107 beteg
Tisztifőorvos: nagyobb mértékben nőtt a fertőzöttek és az elhunytak száma
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
19°C






Vélemény, hozzászólás?