Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Republic - Lassú vonat érkezik
62
hallgató

Felülvizsgálják az MNB fogyatékkal élő ügyfelekre vonatkozó ajánlását – konkrét ügyeket keresnek

- 2021. január 15. 7:12 - 962 megtekintés

Amint arról a korábiakban hírt adtunk, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége egyeztetést kezdeményezett a Magyar Nemzeti Bankkal és a Magyar Bankszövetséggel a fogyatékkal élő ügyfelekkel kapcsolatos egyenlő bánásmódról szóló, 2017-től hatályos ajánlás felülvizsgálata céljából.

 

Jó gyakorlatok

2019 és 2020 között a látássérült banki ügyfelek sok általános problémát jeleztek a szövetség számára, melyeket figyelembe véve adnak javaslatot az ajánlás módosítására. Az ajánlás felülvizsgálata során azonban a problémák mellett a fogyatékossággal élő ügyfelek ügyintézésével kapcsolatos pozitív esetekre is szeretnék a figyelmet ráirányítani. Az egyes jó gyakorlatok megismerése lehetővé tenné azok beépítését az ajánlásba. Ezáltal azok általánossá válhatnának, és így sokunk hasznára lehetnének a pénzügyi ügyintézésben. Tehát kéri a szervezet, osszák meg a területet érintő pozitív élményeiket is.

Konkrét problémák jelzése

A Magyar Nemzeti Bankkal történő egyeztetés során az is nyilvánvalóvá vált, hogy – még ha történik is visszaélés az ügyintézés során a látássérült személyek kárára – ezek az ügyek nem jutnak el a MNB Hitelintézeti Felügyelőségéhez. Így – mivel hivatalos tudomása nincs az ügyekről – az MNB nem is indíthat eljárást az érintett pénzügyi szervezettel szemben.

A látássérült emberek érdekeit csak akkor tudják hitelesen képviselni, ha az érintettek megosztják a vonatkozó személyes élményeiket, adott esetben konkrét problémáikat. Minél több információt meríthetünk a való életből, annál inkább csökkenthetjük az ügyfelek és a pénzügyi szektor dolgozóinak információs aszimmetriáját, ezáltal elősegítve a sikeres ügyvitelt – hangzik a szervezet tájékoztatójában.

Jelzáloghitelt szeretett volna felvenni, de a bank az Ön látássérülése okán ragaszkodott a közjegyző előtti eljáráshoz, ezzel kényszerítve Önt indokolatlan költségek megfizetésére? Van egy bankfiók, ahol megtagadják Öntől az ügyintézést arra hivatkozva, hogy látássérültként nem járhat el önállóan a saját ügyében? Szeretett volna hitelkártya-szerződést kötni, de látássérülése okán a pénzügyi szervezet nem tette ezt lehetővé? Szeretett volna életbiztosítást kötni, ám veleszületett látássérülését kiemelkedő kockázatnak tekintve a biztosító jogszerűtlenül megtagadta Önnel a szerződéskötést? Nem adnak Önnek lehetőséget személyes ügyintézésre, így kényszerítve Önt a látássérültek számára nem hozzáférhető online felületek használatára? Vagy valami mást tapasztalt?

Írja meg! Ismertesse az ügy pontos részleteit, hogy érdekvédelmi szervezetként azt az MNB Hitelintézeti Felügyelősége elé tárhassa a MVGYOSZ., így kérve a jogsértés megállapítását, és hogy a szabálytalanul eljáró pénzügyi szervezettel szemben megfelelő szankció kerülhessen kiszabásra!

A Magyar Nemzeti Bank Hitelintézeti Felügyeleti Igazgatóságával folyamatosan kapcsolatban áll a képviselet, ezért leveleiket bármikor, akár a későbbiekben is várjak a jogtanacsos@mvgyosz.hu e-mail címre!

(Gulyásné dr. Bölkény Ágota, jogtanácsos – MVGYOSZ.)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 13. vasárnap, Jenő napja van.
Az év 28. hete és 194. napja.
Holnap Örs, Stella napja lesz.

1813. Ferenc király a nádor által felhivatta a nemzetet, hogy országgyűlésen kívül nyújtson segélyt. Most harmadszor az 1812. június 1-én bezárt dieta óta.


1878. Az európai nagyhatalmak kongresszusa véget ért, aláírják a berlini szerződést. (A szerződés Nagy-Bulgáriát három részre osztja: Makedónia visszakerül Törökországhoz, Dél-Bulgária közigazgatási autonómiát kap Kelet-Rumélia néven, Észak-Bulgária belső önállósággal bíró vazallus fejedelemség lesz; Románia, Szerbia és Montenegró függetlenségét megerősítik, határaikat módosítják; a Monarchiát a szerződés felhatalmazza Bosznia és Hervcegovina határidő nélküli megszállására és igazgatására.)


Fazekas Mihály: Nyár esti dal

" Halkkal ingó lanyha pára!
Szálldogáló harmatok!
Kis furuglyám lágy szavára
Tiszta hangot adjatok;
Lengd be véle, gyenge szellet,
Sík mezőnk határait,
A juhász a nyája mellett
Hadd fülelje sorjait..."

Időjárás

2025-07-13, 11:17
Clear sky
SSW
Clear sky
28°C
4.2 m/s
Apparent: 27°C
Nyomás: 1014 mb
Páratartalom: 37%
Szél: 4.2 m/s SSW
Széllökések: 10.7 m/s
UV-Index: 5.6
Rövid leírás: 0mm /12% / Rain
Napfelkelte: 05:00
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com