Fogyatékosság-barát munkahelyként nyílik újra a Vörösmarty mozi
Megkezdték az egykori Vörösmarty mozi felújítását, hogy december 3-án kávézóként és kulturális központként nyithassa meg kapuit, munkahelyet teremtve a megváltozott munkaképességűek számára.
A Törőcsik Mari által alapított Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány 2012-ben azzal a céllal kezdte meg tevékenységét, hogy munkahelyet teremtsen a megváltozott munkaképességűek számára és felhívja a társadalom figyelmét a foglalkoztatás fontosságára. Szomorú tény, hogy hazánkban csupán 10-12 százalékuk tud elhelyezkedni, míg az uniós országok foglalkoztatási aránya eléri a 60 százalékot. A Fővárosi Közgyűlés döntésének köszönhetően az alapítvány idén megkapta a Józsefvárosban álló, 1935-ben épült és másfél éve bezárt, nagymúltú belvárosi Vörösmarty mozi üzemeltetési jogát. A szervezet szakmai anyagában garanciát vállalt az ingatlan felújítására és arra, hogy a Vörösmarty továbbra is megőrzi művészmozi jellegét. A Vörösmarty újabb funkciókkal bővül, hiszen az alapítvány létrehoz egy speciális kávézót, egy pékséget és egy olyan kisboltot is, ahol a fogyatékossággal élők által készített termékeket lehet majd megvásárolni. A Vörösmarty nagy moziterme azonban jelentősen átalakul, hiszen azt úgy építik át, hogy alkalmas legyen komolyzenei és akusztik koncertek, irodalmi estek és családi programok lebonyolítására. Így a Vörösmarty egy újszerű közösségi kulturális térré válik, ahol a fogyatékossággal élők művészeti tevékenységét is bemutathatják. Forrás: Színház.hu
Ezeket is olvassa el:
Elemi rehabilitációs szolgáltatás biztosítása látássérült személyek számára 2021
Élőben köszöntjük a nyár utolsó hónapját a Gépházban!
Új helyszín és meglepetésprogramok – ezt kínálja az MVGYOSZ. idei fehérbot napi ünnepsége
A fehér bot napja Nagykanizsán
A Gépházban élőben a Látássérültek Segédeszköz Konferenciája
Lezárult a segédeszköz és tanulmányi pályázat a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületénél
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
23°C







Vélemény, hozzászólás?