Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Reklám
52
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Fókuszban a hazai helyzetkép egyeztetése

- 2019. szeptember 27. 7:50 -

2019. szeptember 6-án került megrendezésre a TÁRS Projekt SHF Szakmai Műhelye, melynek témája a „Súlyosan, halmozottan fogyatékos emberek helyzetének áttekintése” című tanulmány egyeztetése volt.

A rendezvényen elsősorban azok a szülők, szülőcsoportok és szolgáltató szervezetek voltak jelen, akik az év elején részt vettek a Budapesten, Kaposvárott és Nyíregyházán rendezett fókuszcsoportos egyeztetéseken is.

Mint ahogy az év elején hírt adtunk róla, megvalósítás szakaszba lépett a súlyosan, halmozottan fogyatékos (SHF) személyek támogatott életvitelének kialakítását elősegítő modellprogram, melynek az egyik eleme a hazai helyzetkép feltárását célzó tanulmány elkészítése volt. Erre a feladatra a TÁRS Projekt Kovács Éva szociális szakembert kérte fel. A tanulmány elkészítésének érdekében a 2019-es év elején több fókuszcsoportos egyeztetés zajlott. Ennek eredményeképpen készült el 2019 nyarára a „Súlyosan, halmozottan fogyatékos emberek helyzetének áttekintése” című összefoglaló tanulmány, amelyet a fókuszcsoport résztvevők előzetesen is megkaptak, majd személyesen is megvitatásra kerültek a főbb észrevételeket.

A szeptember 6-án megrendezett SHF szakmai Műhely során bemutatásra kerültek azon kormányzati lépések, amelyek a célcsoport helyzetét kívánja javítani, s ezt követően került sor az előzetesen kiküldött szakmai anyag egyeztetésére.

A visszajelzések szerint egy nagyon összetett, mindenre kiterjedő, átfogó tanulmány készült el, amely minden problémára kitér, ami a súlyosan halmozottan sérült emberek helyzetét érinti: Mindenre és mindenkire gondol SHF témán belül. A véleményezők bizakodnak, hogy a tanulmánynak köszönhetően sok pozitív változás várható, és segítségével sokat fog javulni a súlyosan halmozottan sérült személyek helyzete Magyarországon.

A hazai helyzetkép egyeztetés résztvevői kihangsúlyozták, hogy bár a modellprogram elsősorban az értelmileg, súlyosan, halmozottan fogyatékos személyeket célozta meg, azonban a súlyosan, halmozottan fogyatékkal élők ennél egy jóval tágabb célcsoportnak tekinthetők. Ez az érintetti kör nagyon sokszínű, egyfajta diagnózissal nehezen körbeírható, ugyanakkor közös bennük, hogy magas vagy intenzív támogatási szükséglettel élnek, s nap mint nap, ugyanazon problémákkal, akadályokkal küzdenek, amelyet a tanulmány is jól visszatükröz.

A szakmai találkozó alkalmával átbeszélésre kerültek a tanulmányban pontosítandó, kiegészítendő részek (úgy mint például: a család és támogató közeg és az otthonközeli szolgáltatásokkal kapcsolatos főbb problémák és javaslatok). A nap második felében a megjelent szülők és szolgáltatók a tanulmányban megjelölt javaslatokat csoportos munka keretében konkretizálták és priorizálták, figyelembe véve, hogy mely javaslatokkal lenne fontos a szakmapolitikának foglalkoznia rövidebb és hosszabb távon.

Az NFSZK Közhasznú Nonprofit Kft. tanulmánya a szeptemberi egyeztetés alapján kiegészítésre kerül. A műhely aktív résztvevői bíznak abban, hogy a szakmai anyagban megfogalmazottak jó alapot nyújthatnak arra, hogy további intézkedéseket lehessen tenni, amely tovább erősítheti az SHF személyek és családtagjaik közösségi ellátásokhoz való hozzáférésének javítását és a családban maradás feltételeinek megerősítését, összhangban a kiváltási koncepcióval.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 09:08
Mainly clear
E
Mainly clear
6°C
0.7 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 0.7 m/s E
Széllökések: 4.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com