Folytatódott a TÁRS projekt regionális szakmai műhelysorozata
Az NFSZK Nonprofit Kft. TÁRS projektjének szervezésében, együttműködve a MONTÁZS projekttel, nagy sikerrel folytatódott a fogyatékos emberekkel való hatékony kommunikáció módszereit, eszközeit bemutató regionális szakmai műhelysorozat 2020 februárjában.
A szakmai esemény 2020-ban két helyszínen is megrendezésre került, ahol az 50 férőhely feletti bentlakásos szociális ápoló-gondozó intézmények fenntartói, intézményvezetői, illetve az intézmények szakmai munkatársai Kaposváron és Debrecenben megismerkedhettek a komplex kommunikációs igényű személyek számára jól használható, speciális kommunikációt támogató lehetőségekkel.
Kaposvárra Derecskéről, Komádiból, Szerep-Hosszúhátról, Tépéről és Kenderes-Bánhalmáról érkeztek a résztvevők, míg a debreceni műhelyen kéthelyi, mohácsi, tabi, segesdi, drávatamási és tiszafüredi szakemberek vettek részt.
A rendezvényeken a könnyen érthető kommunikáció módszere is bemutatásra került, valamint lehetőség volt kipróbálni azokat az eszközöket, melyek az – NFSZK Nonprofit Kft. MONTÁZS projektjében kialakításra került – AAK Módszertani Központokból kölcsönözhetőek.
A tervek szerint, a járványügyi helyzet rendeződését követően a regionális szakmai műhelysorozat folytatódik. A következő témafókuszok a kiváltási folyamat eredményeként létrejövő támogatott lakhatás szolgáltatásokba való költözés utáni időszak kérdései, ezen belül a gondnokok szerepeinek változása, a gondnokokkal történő együttműködés, valamint a támogatott döntéshozatal.
A korábbi, győri szakmai műhelyről készült híradás itt olvasható.
Ezeket is olvassa el:
Gyógyuljon meg látásunk evangéliumi mértékre! – Fogyatékkal élőket segítők szakmai napja Kaposváron
Az Orbit immár harmadszor támogatta az SOS Gyermekfalvakat –A szervezet idén 11 243 788 forintot kap...
Csodaház készül tartósan beteg gyerekek számára

Tájékoztató a GYES, GYET, GYED folyósításának időpontjairól
Az EMMI intézkedési tervet adott ki a veszélyhelyzetre a fogyatékos emberek védelmében
Vásárolj tudatosan, segíts jó ügyeket a webshopadományozással az Adjukössze.hu-n!
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
8°C





