Fordulat az eltűnt albínó színésznő ügyében? Nevelője szerint valaki bújtathatja Katót
„Egyedül nem mehetett el, valaki bújtatja Katót!” – ezt állítja a több mint három hete eltűnt Moldován Kató (16) nevelője, Imre bácsi.
Fotó: Police.hu Az albínó és szinte teljesen vak tinédzser szerinte nem egyedül szökött meg otthonról, segítséget kaphatott valakitől. A férfi le sem veszi a tekintetét a telefonjáról, sóvárogva várja, hogy megcsörrenjen a készülék, és valaki közölje vele: Kató épségben előkerült. A Kivégzés című, díjnyertes filmben szereplő lány kétéves volt, amikor a férfi örökbe fogadta, majd amikor kiderült, hogy Kató a felmenői miatt román állampolgár, Erdélybe került a dévai Szent Ferenc Alapítványhoz. Súlyos betegsége miatt aztán ismét hazánkban kötött ki egy rövid időre. – Sokat titkolózott előttem, azt is csak később tudtam meg, hogy volt egy barátja a vakok intézetében. Félek tőle, hogy telebeszélték a fejét, ezért tűnt el. Nem kizárt, hogy valaki bújtatja, hiszen egyedül szinte biztos, hogy nem lenne meg – fakadt ki az aggódó nevelő. Katót nem tudták elérni sem a telefonján, sem a Facebook-oldalán keresztül, amit egyébként törölt is azóta. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a fiatal színésznő alig egy éve tudta meg, hogy hamarosan elveszíti a szeme világát. Magyarországra érkezett, hogy a vakok intézetében tanulja meg a Braille-írást. Itt barátkozott össze néhány fiatallal, köztük egy vak fiúval, akivel egy darabig egy párt is alkottak. A románcnak decemberben lett vége. – Kató csak ideiglenesen volt Magyarországon, egy héttel az eltűnése után vissza kellett volna térnie Romániába, hiszen 16 éves kora miatt a gyámságát még mindig a dévai alapítvány látja el. Nevelője szerint a lánynak 18 éves koráig ezért mindenképp Erdélyben kell maradnia. A Blikk az üggyel kapcsolatban az alapítvánnyal is felvette a kapcsolatot, de nem kívántak nyilatkozni. A rendőrség továbbra is eltűntként keresi a kamaszt, ennél bővebb tájékoztatást nem kívántak adni. Újságírói információk szerint több embert is kihallgattak már a lány rejtélyes eltűnése miatt. Kató látása rohamosan romlik, napokon belül teljesen megvakulhat. Egyre többeket keresnek 15 907 – ennyi embert keresett 2017-ben a rendőrség a legutóbbi adatok alapján. Bár ez a szám 2015 óta csökken, a gyerekek esetében nem ilyen biztatóak az adatok. 2017-ben több mint 3000 eltűnt gyermeket kerestek a zsaruk, ami az előző évhez képest négyszázas emelkedést jelent. (Forrás:Blikk)
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
15°C
Vélemény, hozzászólás?