Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Neoton - Esik- esik
68
hallgató

Futás a gyermekekért Sajóbábonyban

- 2021. szeptember 7. 7:31 - 673 megtekintés

Jótékonysági versenyt szervez a Sok KIS Kéz Közhasznú Egyesület a Marathon Club Miskolccal karöltve.

Fotó:a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírportál

A „Gyere és fuss velünk a sérült gyermekekért” jótékonysági futóverseny időpontja szeptember 11. délelőtt 10 óra, helyszíne a sajóbábonyi ipari parkban lévő rendezvényház és park területe.

Négy távon futnak

– A program egy második alkalommal megvalósuló jótékonysági futóverseny, amelynek több célja és üzenete is van. Az egyik, hogy a rendezvényen összegyűjtött adománnyal támogassuk a miskolci kórház gyermekrehabilitációs osztályát, hogy az odajáró, bent lakó gyermekek szép környezetben tudjanak gyógyulni, fejlődni. A másik fontos üzenete, hogy az emberek megértsék, segítsék, és ne kirekesszék a sérült, mozgássérült gyermekeket, felnőtteket. A családok, amelyek sérüléssel élő gyermeket, gyermekeket nevelnek, nap mint nap szembenéznek nehézségekkel, a társadalmi kirekesztéssel. A rendezvényen viszont megmutathatják, mennyire csupa szív családok, amelyekre felnézhetünk. Egyesületünknek saját indíttatása is van a rendezvény megszervezésére, 12 éves, mozgássérült gyermekem is a rehabilitációs osztályon gyógyul, fejlődik – osztotta meg a személyes vonatkozást Gulyásné Pásztor Mónika, az egyesület titkára.

Hozzátette: tavaly a Sok KIS Kéz Egyesület felhívása volt a Run/Bike One Line, ahol 3 hónapon keresztül online formában mozgatták meg a sportolókat. Az ott összegyűjtött pénzből vásárolták a kórházba gyógyulni járó gyermekek részére az egy méter átmérőjű ülőrésszel rendelkező, minősített fészekhintát, amelyet a mozgássérült gyermekek használhatnak, szuperül. Az ajándékot szeptember 11-én a rendezvényen szeretné az egyesület átadni.

A nevezők 2, 5, 10, 20 kilométeres távokat teljesíthetnek. Előzetes nevezésre vasárnapig (szeptember 5-ig) van lehetőség. A helyszíni nevezés mind a négy távon 500 forinttal drágább, és a helyszínen nevezőknek befutóérmet nem tudnak biztosítani. Olyanok is támogatók lehetnek, akik nem tudnak részt venni a futóversenyen. Az ehhez szükséges számlaszám az egyesület közösségi oldalán megtalálható.

(Forrás:a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírportál)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


2 * = tizenhat

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: Tízórai - Godó Gyurival
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2023. szeptember 28. csütörtök, Vencel napja van.
Az év 39. hete és 271. napja.
Holnap Mihály napja lesz.

1213. Gertrúdnak, II. Endre hitvesének szerencsétlen halála. A gyilkolásnak az szolgált okul, hogy a királyné tudtával sőt segélyével és termében egyik testvére Bánk nádor nejét buja vágyának áldozatává tette. A vérengzéskor a királyi pecsétnyomó több államirattal együtt elveszett.


1971. Mindszenty bíboros elhagyja Magyarországot.


Tompa Mihály

A madár, fiaihoz

"Száraz ágon, hallgató ajakkal
Meddig ültök, csüggedt madarak?
Nincs talán még elfeledve a dal,
Melyre egykor tanítottalak?!
Vagy ha elmúlt, s többé vissza nem jő
A víg ének s régi kedvetek:
Legyen a dal fájdalmas, merengő,
Fiaim, csak énekeljetek!..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 320

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com