Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Jazzklub - Zsuffa Péter műsora
63
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Gyanusítottként hallgatták ki

- 2008. november 11. 11:11 -

Rabosították az RTL Klub munkatársát az uniós mozgássérült parkoló igazolványok hamisításáról készített riportja kapcsán a BRFK-n kedden.

Polgár Géza riporter Budapesten, a Gyorskocsi utcában a rendőrségi nyilvántartásba vétel után újságíróknak elmondta: ujj- és tenyérlenyomatot, illetve DNS-mintát vettek tőle. A riportert a rendőrség bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsította meg néhány napja. Az eset előzményeihez tartozik, hogy Polgár Géza még a februárban sugárzott riport elkészítése előtt több ízben felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, és elmondta, hogy az uniós rokkant igazolványokkal kapcsolatos visszaélésekről szeretne oknyomozó riportot készíteni. Ezt követően a riporter több hónapos előkészület után talált közvetítőt, akinek a segítségével egy önkormányzati ügyintéző kiadta neki a hamis igazolványt. A közvetítőnek 15 ezer forintot kellett adnia a közreműködésért, 15 ezret a hamis orvosi papírokért, továbbá 15 ezer forintot a hamis igazolványt kiadó önkormányzati hivatalnoknak. Polgár Géza tudomása szerint az ő ügye az első ilyen jellegű eljárás, amely azonban nemcsak ellene, hanem más személyek ellen is folyik. Várhatóan a napokban szembesítik a közvetítővel és az önkormányzati ügyintézővel. Egyébként még a riport közlése előtt Polgár Géza feljelentést tett az ügyben, hamis igazolványát és a riporttal kapcsolatos dokumentumait, rejtett kamerás felvételeit átadta a rendőrségnek. A riportert előbb tanúként hallgatták meg az ügyben, majd a múlt héten gyanúsítottként. Ez ellen panasszal élt, és kérte a nyomozás vele szembeni megszűntetését azért, mert álláspontja szerint cselekményének hiányzik a társadalomra való veszélyessége, és így nem is lehet bűncselekmény. Megjegyezte, hogy korábban az illetékes rendőri vezetők azt közölték vele: nekik nincs emberük az efféle cselekmények üldözésére.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


öt - = 2

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 09:31
Clear sky
NE
Clear sky
5°C
1.2 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.2 m/s NE
Széllökések: 4.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /12% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő plusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com