Gyötrelmes utaztatással kínozzák a rokkantakat

Több azonos témájú olvasói levelet is kapott a Hírhatár szerkesztősége, melyekből kiderül, hogy az érintettek kilátástalan helyzetbe kerültek. Nem értik, hogy súlyos betegen miért kell nekik akár több száz km-es vándorútra kelni egy felülvizsgálat miatt? Nem értik, mert máskor, ha fellebbeztek, akkor a lakóhelyükön, vagy ahhoz közel elvégezték a minősítésüket.

Nem értik, mi ez a váratlan utazás. Nem értik, miért olyan időpontot jelölnek ki számukra, hogy a legelső vonattal, busszal utazva is kétséges a megadott időpontra megérkezésük vidékről a fővárosba. Az utazás tetemes költségét nekik kell megelőlegezniük, mert az utazási költségtérítést az OEP utólag, 30 napon belül fizeti ki. A célállomás utáni helyi közlekedést viszont a beteg a saját pénzéből kell, hogy állja.

Az ország különböző részein élő panaszos betegekben az a közös, hogy rehabilitálható rokkantként napi 4 órát dolgoznak. Az ilyen betegek után az első évben 100%, a második évben 90% és a harmadik évben 80% járulékkedvezményt kaphatnak az olyan munkahelyek, akik őket rehabilitációs kártyával foglalkoztatják. Sőt, a munkáltató még bértámogatásban is részesülhet az ilyen betegek után, ha pályázik rá.

A panaszkodó betegek leírták, hogy soros és rendkívüli felülvizsgálatokon vettek részt, ahol mindegyiküket visszaminősítették úgy, hogy 40% körüli egészségkárosodási mértéket állapítottak meg náluk. A betegek közül kettőnél kiderült, ők nem bírják a munkát, egyre gyakrabban betegeskedtek, így, mire megfellebbezték az I. fokú szakhatósági határozatot, addigra már a munkahelyük sem volt meg.

Azt javasolták nekik a munkahelyükön, hogy ha nem bírják a tempót, akkor ne erőltessék a dolgot, inkább maradjanak végleg otthon, mert más betegek is szeretnének dolgozni, hátha azoknak jobban megy majd betegen is a rehabilitációs munka. Volt, akinek a soros felülvizsgálati időpontja 2014 év május hónapra szólt, de a munkavégzés miatt korábbi dátumot kapott a felülvizsgálatra, majdnem egy évvel előbbre szólót.

A betegek sorsában az is közös, hogy a fellebbezésük után megkapták az értesítést, hogy mikor és hol kell megjelenniük a felülvizsgálatokon. Meglepődve tapasztalták, hogy hiába laknak ők olyan régiós felülvizsgálati központok közelében, ahol a fellebbezések utáni II. fokú felülvizsgálatokat is végeznek, számukra Budapesten a III. kerület, Lajos u. 160-162. alá szólt a felülvizsgálati helyszín megjelölése.

Az egyik beteg azt az információt kapta a hivatali ügyintézőtől – amikor érdeklődött, hogy miért kell ennyire messzire utazni -, hogy ?ez van elrendelve?. Három helyszínt nevezett meg, de a beteg csak a budapesti és a debreceni helyszínre emlékezett már, a harmadik helyszínre nem. Sőt, panaszolták, hogy olyan kora reggeli időpontok voltak kijelölve számukra, hogy kétségbeesetten keresték a lehetőségét annak, hogy a helyismereti hiányosságokkal is megbirkózva, hogyan is lehetne eleget tenni a kötelező megjelenésnek.

A fővárosban ezreket el lehet utazni ismeretlen tájakon, akár tömegközlekedés igénybevételével, akár egy felpörgetett taxióra segítségével, pláne egy kiszolgáltatott vidéki betegnek, aki azt sem tudja, hol jár éppen. Viszont, ha időre kell menni, ha nem lehet elkésni, akkor ez a cél lebeghet a beteg előtt csak, és semmi más. Az ellátása áll vagy bukik azon, ha elkésik.

Nem értik a betegek, miért is kell nekik több száz kilométert utazni egy fellebbezés utáni II. fokú felülvizsgálatért, amikor a lakóhelyükön, vagy annak közelében végezték el eddig ezeket a felülvizsgálatokat.

Ennyire megnehezítik a jogorvoslati útjukat azoknak, akik odáig merészkednek, hogy élni is szeretnének ezzel a jogukkal? Ez minden felülvizsgálandó rokkantnál így van, vagy csak azokat diszkriminálják ezzel, akik még meg akarnának próbálni betegen is dolgozni? A rokkantakat ért intézkedések hemzsegnek a diszkriminációktól, még a saját társadalmi csoportjukon belül is, állítják a betegek. Feleslegesnek, pazarlónak, rendkívül költségesnek és teljesen értelmetlennek ítélik meg ezt a rengeteg felülvizsgálatot. Régen is dolgozhattak a rokkantak, ha bírtak, de nem pár havonta, félévente, vagy évente vizsgálták őket felül.

Aki súlyos beteg volt, azt 3-5 évenként vizsgálták felül, akiknek olyan betegségeik voltak, hogy az állapotukban semmilyen javulás nem volt várható, azokat végleges státusba helyezték. A lába nem nő ki a betegnek, de a karja sem. A súlyos genetikai betegségben szenvedők betegségei nem válnak kámforrá, ha nem gyógyíthatók. Azokat a betegeket, akiket már 10-20 alkalommal rengeteg orvos szakértő véleményezett, és mindig rokkantnak találták, ők most hirtelen a komplex felülvizsgálattal meggyógyulnak? Sajnos csak ?papíron?. Az ilyen ?papíron? gyógyult betegek pedig nem értik, miért költenek értelmetlenül, bődületes pénzeket arra, hogy csak ?papíron? játszanak a beteg minősítésével.

Sokkal fontosabb feladatot kellene végezni e helyett, az orvosoknak is. Valódi, értékteremtő tevékenységet kellene folytatniuk, gyógyítani a betegeket, nem pedig végrehajtóként ellehetetleníteni azok sorsát. Rengeteg pénzt meg lehetne spórolni a teljesen felesleges felülvizsgálatok elhagyásával. Egyes országokban, ha egy betegről 3-5 egymást követő felülvizsgálat során megállapítják, hogy állapotában lényeges javulás nem várható, az végleges státust kaphat.

Nálunk a rokkantak nagy része már a sokadik felülvizsgálaton is túl van. Még a véglegeseket is újra felülvizsgálják. Na, de még hányszor? Még hányszor, feleslegesen? Az orvosok maguk is feleslegesnek tartanak ennyi felülvizsgálatot, de nekik ezt feladatba adták ki. Ez a munkájuk, hogy feleslegesen ?dolgozzanak? mindaddig, amíg el nem érik a betegek létszámának megtizedelését? Tizedelődik az magától is, hiszen a rokkantak fele pár éven belül a nyugdíjkorhatárhoz ér, illetve meghal. A rokkantak átlagéletkora nem haladja meg az öregségi korhatárt. Miért nem lehet tőlük tisztességgel elbúcsúzni? A megtakarított milliárdokat a betegek megmaradt egészségének megőrzésére lehetne fordítani, vagy a betegnél hagyni, hogy emberi módon élhessen élete utolsó éveiben, ne pedig koldusként, hajlék nélkül kelljen eltávoznia az élők sorából.

A kormányprogram erőltetett menetet diktál nemcsak a betegeknek, hanem az orvosoknak is. Ezzel sokkal többet árt társadalompolitikailag is, mint használ az egész rokkantügynek. Az meg egyenesen elképesztő, hogy komoly betegséggel küszködőket több száz km-re utaztatnak felülvizsgálatra csak azért, mert a jogorvoslatát kereső beteg megérdemli a ?váratlan utazást??! Utazzon csak, ha fellebbezni mert!? Majd legközelebb meggondolja, hogy teszi-e, vagy inkább nem meri?! Ez az egész ingyen-cirkusz valóban a betegek érdekét szolgálja? – ezt kérdezték a panaszos betegek, de ezt kérdezzük mi is: hol van a határ? Mikor lesz már megállj? Vagy ekkora örömet okoz, ha még jobban kibabrálhatnak a betegekkel? Micsoda szemlélet! A döntéshozókban nincs semmi empátia a rokkantak iránt? Szégyen!

Forrás: hirhatar.hu

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .