Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Ossian - A bátrakért
63
hallgató

Hackeljük meg a krízist közösen!

- 2020. április 10. 20:06 - 707 megtekintés

Március közepén jött a bejelentés, hogy a járványügyi helyzet miatt az oktatás digitális rendszerre áll át. Akkor arra gondoltunk, hogy mi azzal tudunk leginkább segíteni, ha elővesszük egy korábbi ötletünket, aminek lényege, hogy használt, de jól működő számítógépeket, laptopokat, tableteket adomány formájában újrahasznosítsunk ahelyett, hogy kidobnánk őket.

Ezzel most nem csak a környezet terhelését csökkenthetjük, de gyorsan tudunk segíteni azoknak a rászoruló diákoknak, akik számítógép nélkül jelentős hátrányba kerülnek a tanulmányaik folytatásában. Néhány nap alatt elindította a HRENKO Digital Agency tanuljagepemen.org oldalt, hogy el tudjon kezdődni az adományozás, az első felajánlások pedig már el is jutottak a diákokhoz.

Ha lehetőséged van rá, használt eszközökkel most te is segíthetsz! A további cikkben olvashatsz a kezdeményezés részleteiről, a Hack The Crisis Hungary különdíjról, és arról, hogy hol tartanak most.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ 9 = tizenegy

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2023. június 2. péntek, Kármen, Anita napja van.
Az év 22. hete és 153. napja.
Holnap Klotild napja lesz.

1247. IV. Béla a János-vitézeknek adományozta a szörényi földet és Kúnországot, azaz: Moldvát, és Havasalföldet az Olt folyóig, következő föltételek alatt: az elpusztult birtokot kötelesek külföldről népesíteni.


1753. A Hódmezővásárhelyen kirobbant fegyveres felkelést a megyei hatóságok katonasággal elnyomják.


Radnóti Miklós: Június

Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derűs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testű nagy szitakötő.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három plusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 317

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com