Hannah Goeke: Közösségteremtő Braille-könyvtárak

A Braille- és a hangoskönyvtárak életmentők vak embertársaink számára. A költségvetés megnyirbálása azonban azt jelenti, hogy ezekre a szolgáltatásokra bizonytalan jövő vár. Miként próbálják segíteni a munkatársak a könyvtárba járókat abban, hogy továbbra is kapcsolatban maradhassanak az olvasással, oktatással és a napi élettel? – De mi történik, ha anyagi okokból bezárják őket? Carpenter asszony ujjai […]

A Braille- és a hangoskönyvtárak életmentők vak embertársaink számára. A költségvetés megnyirbálása azonban azt jelenti, hogy ezekre a szolgáltatásokra bizonytalan jövő vár. Miként próbálják segíteni a munkatársak a könyvtárba járókat abban, hogy továbbra is kapcsolatban maradhassanak az olvasással, oktatással és a napi élettel? – De mi történik, ha anyagi okokból bezárják őket?

Carpenter asszony ujjai segítségével talált rá újra az olvasás szeretetére. Amikor egyre inkább romlott a látása, a Braille-írás elsajátítása adott számára új módot a világ megtapasztalásához. Még mindig emlékszik arra, ahogy Robert Frost versei újra megelevenedtek előtte a vastag papírra nyomott kis kiemelkedések által. Igazából azonban a seattle-i Washington Talking Book & Braille Library (’Washington állami hangoskönyv & Braille könyvtár’) volt az a hely, amely lehetőséget adott neki a kapcsolódáshoz. „Ez volt az első alkalom, amikor megtapasztaltam, hogy olyan könyvespolcok közt vagyok, ahol csupa Braille-írású könyv van” – emlékszik vissza Carpenter asszony. A rákövetkező évtizedben újra és újra visszatért ide, hogy böngéssze a Major League Baseball beosztását – meg a sci-fi irodalmat – és hogy új könyveket fedezzen fel. Ma új, sürgető probléma előtt áll Carpenter asszony, aki jelenleg a Vakok Országos Szövetsége (NFB) Washington állambeli tagszervezetének elnöke. Ez év július 1-jén a Washington Talking Book & Braille Library bezárta kapuit a nyilvánosság előtt, így állami támo – gatás hiányában a látogatók nem tudnak ott személyesen kutatni és találkozókat szervezni. Ahogy növekednek az igények és apadnak el a bevételek, Washington állam egyre inkább költségvetési hiánnyal néz szembe. Üres kézzel távozott Carpenter asszony is, aki a törvényhozókkal együttműködve dolgozott a könyvtárak támogatásán. „Nem mi voltunk az egyetlen közösség, amelynek szolgáltatásait csökkentették” – mondja. – „Számos olyan program van, amelynek nem jutott anyagi támogatás ebben az évben.” Mivel egyes államok gazdasági nehézségekkel küzdenek, hasonló sorsra juthat több Braille- és hangoskönyv-könyvtár is. Ezenkívül a 2026-os költségvetési tervezetben – a kormányzati intézmények karcsúsításának részeként – szerepel a Múzeum- és Könyvtári Szolgáltatások Intézetének fokozatos leépítése. A kongresszus jóváhagyásával október 1-jétől már nem állnak rendelkezésre állami források a könyvtárak támogatására. A seattle-i könyvtár egyike annak a mintegy 100 könyvtárnak és nemzeti szintű ellátóközpontnak, amelyek országos könyvtárhálózatot alkotnak a vakok és nyomtatottszöveg-olvasási nehézségekkel küzdők számára, ahol ingyenes Braille- és hanganyagokhoz lehet hozzájutni a Kongresszusi Könyvtáron keresztül. A kis létszámú személyzet eltökélt szándékában, hogy fenntartsa a könyvtár működését. Július 1. óta kizárólag előzetes időpont-egyeztetés alapján nyújtanak szolgáltatásokat. „Körülbelül a szokásos számú hívást kapjuk” – írja Danielle Miller, a könyvtár igazgatója egy e-mailben. – „El kellett utasítanunk azokat, akik be akartak jönni és használni a könyvtárat, így a tényleges bezárásnak azért némiképp érezhető volt a hatása azokon, akik látogatni vagy használni szerették volna a helyet.” A támogatók azt mondják, hogy rendkívül elszomorítónak találják ezt a veszteséget. A könyvtár személyes jelenlétet igénylő workshopok és programok révén biztosítja az összetartozás és a közösség érzését. A szakértők és pedagógusok szerint elengedhetetlen, hogy megmaradjon az ingyenes hozzáférés a Braille-anyagokhoz, illetve népszerűsíteni kell a Braille-írást és -olvasást – különösen a gyermekek körében. Az olvasást nem kiváltságnak kell tekinteni, mindenkinek joga van hozzá – mondják. „Találkoztam olyan emberekkel, akik elmondták nekem, hogy a könyvtár az életüket mentette meg, mert amikor azt gondolták, nem tudnak többé olvasni, akkor mély depresszióba estek – mondta el Carpenter asszony. – Majd felfedezték, hogy minden elérhető számukra, és ez reményt adott nekik.” A bostoni National Braille Press (NBP) nonprofit Braille-nyomda és kiadó szerint a vak foglalkoztatottak túlnyomó többsége Braille-olvasó. Mindazonáltal, bármennyire is összefügg az olvasás a felsőoktatással és a munkavállalással, az Egyesült Államokban az iskoláskorú vak gyerekeknek mindössze 12%-a tud Braille-írást olvasni az NBP becslései szerint. Bár a magnófelvételek és a szintetizált beszéd hasznos eszközöknek bizonyulnak, de nem tanítják meg azt a képességet, hogy olvassunk, írjunk és betűzzünk, mondja Kim Charlson, a Massachusetts állambeli Watertownban található Perkins Könyvtár ügyvezető igazgatója. „Mi szükség van a Braille-írás megtanulására? Gyakran felteszem a kérdést az embereknek, hogy: ’Végül is mi szükség van a nyomtatott betűk megtanulására?’” – mondja Charlson asszony, aki gyermekkorában veszítette el a látását.

A Braille-írás kaput nyit az önállósághoz, nemcsak nagyszabású, hanem apró dolgokban is. Ami megszokott a látók számára, jelentős akadályt jelent a vakoknak, mondja Charlson asszony. Például, hogy gyorsan leírjanak egy telefonszámot, lejegyezzenek valamit, vagy hogy feliratokat készítsenek, hogy ne veszítsék el az újonnan vásárolt tűzhely garancialevelét. Charlson asszony elmondja, hogyan járt, és mit tanult meg a Braille-írás mindennapi fontosságáról, amikor egy szokatlan összetevőt adott chili receptjéhez. „Épphogy kinyitottam [az üveget], már bele is öntöttem a paradicsomszószt – meséli nevetve. – A férjem (aki szintén vak) megkóstolta, és így szólt: ’Elég fura íze van’. Én meg: ’Hogy érted? Ez chili.’ Mire Ő: ’Igen, és gyümölcskoktél van benne.’” Charlson asszony azóta Braille-feliratokkal látja el befőttesüvegeit és konyhai tárolódobozait. Míg az elapadó pénzügyi források bizonytalanságot szülnek a Braille-könyvtárakban, addig a National Braille Pressnél Brian Mac Donald elnök szerint továbbra is óriási igény van a Braille-könyvekre. Arra számít, hogy ez a tendencia továbbra is fennmarad. „Szomorú, hogy sokan nem tanulják meg a Braille írást, de nem hiszem, hogy ez eltűnőben lenne” – mondja Mac Donald. „Vannak szülők, akik írásos beszámolót küldtek nekünk, amelyben elmondták, hogy „Bárcsak láthatták volna, milyen boldog volt a fiam, amikor velünk együtt olvasta el első könyvét … Braille-írással.” Ottjártunkkor az NBP nyomdagépei a szokásos módon zümmögnek a bostoni Fenway negyed egy barna homokkő épületében. Az alagsorban Elizabeth Bouvier gyakorlott pontossággal köti a könyveket, miközben a betonfalakról visszaverődik a ritmikus kattogás, ahogy a gépek pontokat nyomnak a vastag papírba. Bouvier asszony vak, hasonlóan sok kollégájához az NBP-nél, ahol egy maroknyi csapat évente több millió Braille oldalt hoz létre, köztük gyermekkönyveket is. A seattle-i könyvtár bezárása azt jelenti, hogy a gyermekrészlegen is lehúzzák a redőnyt. Továbbá ez a végét jelenti a bevezető Braille műhelyfoglalkozásoknak és a mesedélutánoknak is, ahol olyan Braille-lapokkal kiegészített gyerekkönyvek voltak, amelyekből együtt olvashattak a vak és a látó gyerekek. „Ezek a szolgáltatások létfontosságúak, és messze túlmutatnak az olvasáson és a szórakozáson. [A könyvtári programok] sok ember számára életmentők lehetnek. Az egészséget, a kiegyensúlyozottságot, a jó közérzetet és a világgal való kapcsolatot jelentik számukra” – mondja Danielle Miller. Marci Carpenter sok sorstársához hasonlóan az egyetlen vak kisgyerek volt annak idején iskolájában. A gyerekolvasói részleg bezárása a „közösség elvesztését jelenti” – mondja. – „Fontos, hogy a vak gyerekek a többi sorstársukkal is találkozzanak.” Danielle Miller és Marci Carpenter fiókjait elárasztják a levelek, ahol az emberek segítségüket ajánlják fel. Carpenter asszony azt tanácsolja nekik, hogy meg kell várni a megfelelő pillanatot. Nincs kétsége afelől, hogy amikor 2026-ban megkezdődnek a következő állami költségvetési ciklussal kapcsolatos pénzügyi tárgyalások, a vakok közösségéből sokan fogják nyilvánosan
képviselni az érdekeiket, és elmondják, hogy miért olyan fontos számukra a hozzáférés a könyvtár szolgáltatásaihoz. „A leghatásosabb akció mindig a saját élettörténetünk – teszi hozzá. – Bárki indítványozhatja, hogy beszélni tudjon egy törvényhozóval.” (Christian Science Monitor)

(megjelent: Valóság, 2025. októberi szám)

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.