Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Tátrai band - New York, New York
68
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Három elnökjelölt a tavaszi tisztújításra a vakok szövetségénél

- 2010. január 17. 22:12 -

ABC-sorrendben Dr. Földi János, Dr. Nagy Sándor és Dr. Szőke László az eddigi jelöltek az MVGYOSZ elnöki tisztségére – számolt be a Jelölő Bizottság munkájáról a januári tanácskozáson Nagy Tünde bizottsági elnök.

A héttagú Jelölő Bizottság egymás között az országot felosztva minden megyét és a természetes személy tagokat végiglátogatva gyűjtötte össze a jelöléseket, melyeket most az elnökség számára átadott. Elnökségi tagságra 20-an fogadták el a jelölést. A bizottság minden jelölést kapott személyt előterjesztett, aki vállalta a megmérettetést, senkit nem húzott ki a nevek közül. Mivel a választási szabályzat értelmében a küldötteket a szavazás előtt 90 nappal értesíteni kell a jelöltekről, a névsort hamarosan postázzák – mondta Dr. Szőke László. Fontos azonban tudni, ez nem azt jelenti, hogy csupán ezekre a személyekre lehet szavazni az április 24-re tervezett tisztújító küldöttgyűlésen. A vonatkozó szabályzat szerint ugyanis még helyben is lehet jelölni újabb indulókat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


5 + három =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 11:28
Clear sky
E
Clear sky
8°C
1.1 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.1 m/s E
Széllökések: 4.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /12% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét mínusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com