Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Gépház - Informatikai magazin - a mikrofonnál Bojtor Zoltán Rauch Róbert és Szakács Máté
39
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Három új debreceni bölcsőde tervezése kezdődhet meg

- 2021. március 4. 21:14 -

Józsán, a Lencztelepen és a Tócóvölgyben építenének új bölcsődéket. Emellett két bölcsire már a kivitelezési közbeszerzés is folyamatban van.

Három új debreceni bölcsőde tervezése kezdődhet meg

Illusztráció Fotó: Miskolczi János/Dehir

Öt új bölcsőde építését tervezi Debrecen önkormányzata, két bölcsőde építésére már kiírták a tendert, most pedig három intézmény esetében a tervezői közbeszerzésen hirdettek eredményt.

Józsán két bölcsi épül 

Egyre több fiatal pár költözik Debrecen józsai városrészébe, így egyre nagyobb az igény a kisgyermekek bölcsődei elhelyezésére. Debrecen önkormányzata két bölcsődét tervez megépíteni Józsán. Az egyik egy úgynevezett konténerbölcsőde lesz, amit Felső-Józsán, a Gönczy Pál Általános Iskola ingatlanán, a Gönczy Pál utca 1-3. szám alatt építenek meg. A kivitelezésre folyamatban van a közbeszerzési eljárás, a cégek március 8-ig adhatják be ajánlatukat. A nyertesnek egy 96 férőhelyes, négy egységes, nyolc csoportszobás, főzőkonyhát és irodai kiszolgáló egységet is magába foglaló, nettó 1300 négyzetméter alapterületű konténerbölcsődét kell majd megépítenie.

Magyarországon nem annyira jellemző a konténerbölcsőde (főleg a skandináv országokban népszerű ez a forma), azonban van hazai referencia konténeróvodára, melynek kialakítása csupán az épület szerkezetében tér el a megszokottól. A konténerek kialakítása lehetővé teszi, hogy a jogszabályoknak megfelelően megépíthető legyen az intézmény. Nagy előny, hogy a hagyományos szerkezetű épülethez viszonyítva az építési idő a harmadára csökkenhet. A közbeszerzési felhívás szerint a kivitelezőnek nyolc hónapja lesz a munkára.

A konténerbölcsi mellett egy hagyományos bölcsőde építésére is nyert uniós forrást Debrecen önkormányzata.

Most az ennek a tervezésére kiírt közbeszerzésen hirdettek eredményt. A tenderen két helyi cég, a Archiko Építőipari Tervező Kft. és az ARCHI-BAR Építész Stúdió Kft. közös ajánlata lett a befutó. A kiírás szerint egy 96 férőhelyes, négy egységes, nyolc csoportszobás, minimum nettó 1200 négyzetméter hasznos alapterületű bölcsőde épül majd meg. A csoportszobák mellé árnyékolható játszóteraszt és játszóudvart is megálmodtak, a nyertesnek ezeket is meg kell terveznie.

A Tócóvölgyben ovit és bölcsit is építenek

A Tócóskertben több óvoda működik, nagyon nagy kihasználtsággal, ezért is van szükség egy új intézményre a Tócóvölgyben. Az új  óvodát az Egressy Béni tér és a Csányi Dániel utca által határolt területen szeretnék felépíteni. Az első közbeszerzés eredménytelen lett, a második most van folyamatban.

Az óvoda mellé egy bölcsődét is építtetne az önkormányzat.

Ennek terveit szintén az  Archiko és az ARCHI-BAR Kft-t készíthetik el. Az Egressy Béni térre is egy 96 férőhelyes, négy egységes, nyolc csoportszobás bölcsit álmodtak meg.

Mint ahogy a Lencztelepen is hasonló bölcsi épül.

A Pohl Ferenc utcába tervezett intézményt is a két debreceni cég tervezi majd. A munkákra 150 napjuk lesz.

A város Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban ugyancsak nyert forrást a Postakert utcai bölcsőde megépítésére. A bölcsődét a Zelemér utca 4. szám alatt, a Debrecen Györffy István Kollégium mögötti telekrészen építik fel. Az új bölcsi közel lesz a Vargakerthez, a Boldogfalvikerthez, a Tégláskerthez és az Epreskerthez is. A kivitelezésre jelenleg folyamatban van az eljárás, a cégek péntekig jelentkezhetnek a munkára.

Az építés mellett fejlesztenek is

Az önkormányzat fenntartásában lévő Egyesített Bölcsődei Intézmény 12 tagintézményében gondoskodik a 3 év alatti gyermekek bölcsődei ellátásáról 1164 férőhelyen. Az Új Főnix Terv keretében minden tagintézményben terveztek fejlesztést, volt olyan intézmény, ahol ez „csak” eszközfejlesztést jelentett, az intézmények felében ugyanakkor az épületet is korszerűsítik vagy már korszerűsítették.

A munka a Debrecen 2030 programban folytatódik.

Jelenleg három intézmény, a Gáborjáni Szabó Kálmán utcai, a Károlyi Mihály utcai és a Görgey utcai bölcsőde felújítására van folyamatban a közbeszerzés, az Angyalföld téri, az Áchim András utcai, a Honvéd utca és a Varga utcai intézmény részére pedig száznál is több bútor beszerzésére írt ki közbeszerzést januárban Debrecen önkormányzata.

(Forrás: Dehir)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* kilenc = 36

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 18. vasárnap, Lukács napja van.
Ma van a(z) Élelmezési világnap.
Az év 42. hete és 291. napja.
Holnap Nándor napja lesz.

1552. Eger ostroma. Ahmed és Ali pasák Eger felé tartottak mintegy 150.000 főnyi sereggel. A várnak Dobó István és Mecskey István voltak a parancsnokai. A vitézek esküt tesznek, hogy készek meghalni, mintsem a várat feladni. Bornemissza Gergelynek újtalálmányú kartácsai sodorták a törököket. Az ellenség nagy veszteséggel elvonult a vár alól. Az erődbe lövött 12.000 nagyobb golyó a székesegyház előtt felhalmozva hirdette a lefolyt 38 nap halhatatlan dicsőségét.


1904. A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.


Déry Tibor / 1894. okt.18. - 1977. ápr.18. /

Ősz, Feldafing

segítsetek
még nem haltam meg
még felébredek még ősz van
rohan a hajnali szél a hegyoldalon
és aki öreg arcát az ablaküveghez szorítja
a vörös napkorongban a tél hideg alakjait látja
csókolózni
és hajnaltesttel sír a szélben
az avarban ide-oda röpköd
levelei lehullanak
mert mégis sötétedik
és mindörökre sötétedni fog..."

Időjárás

2026-10-18, 13:51
Partly cloudy
S
Partly cloudy
19°C
1.5 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 38%
Szél: 1.5 m/s S
Széllökések: 4.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:06
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com