Használhatatlan egri akadálymentesítés
A MEOSZ levélben fordult az egri polgármesterhez az Eszperantó sétány melletti híd ügyében. Tájékoztatást kértünk arról, hogy milyen lépéseket terveznek a hibás akadálymentesítés kijavítása érdekében és mennyi időn belül kívánják helyrehozni a problémát.
Ahogy az egriugyek.hu is megírta, tavaly decemberben az önkormányzat akadálymentesítette a Gólya utca és az Eszperantó sétány közötti hidat. Illetve, csak szerette volna akadálymentesíteni, ám ez nem sikerült, ahogy a fotón is jól lehet látni. Háromkerekű mopeddel és bakakocsival például egyáltalán nem lehet rajta felmenni, de a kerekesszékeseknek és a kerékpárosoknak sem megfelelő ez a megoldás. A cikkben szereplő Márkus László egri sorstársunk jelezte a problémát az önkormányzatnak, a helyi sajtónak és a Facebookon is megosztotta. Kovács Ágnes elnök itt figyelt fel az esetre, és kérte Kató László akadálymentesítési szakértőnket, hogy vegye fel a kapcsolatot a helyi önkormányzattal és kérje az elrontott akadálymentesítés mielőbbi kijavítását. Kollégánk a levél elküldése mellett egy helyi önkormányzati képviselővel is egyeztetett, aki arról tájékoztatott, hogy a tervek szerint a februári képviselő-testületi ülés napirendre veszi a híd tényleges akadálymentesítését. Mindenesetre várjuk a választ!
[img]http://www.meosz.hu/wp-content/uploads/2016/09/d_meoszvezer_hirek_285_w_800_h_600_sorszam_2.jpg[/img] is not a valid Image.
Forrás:http://www.meosz….entesites/
Ezeket is olvassa el:
A fővárosi önkormányzat és a magyar kormány felkérésére a MEOSZ is részt vesz Budapest hosszú távú...
Egy karral tolja 75 kilós barátját 51 kilométeren: újabb elképesztő kihívásra készül Boronkay Péter
„Úgy vágták le a földre, mint egy csomagot” – Tönkretették a mozgássérült nő elektromos kerekesszéké...
Vonatbaleset után született újjá a győri fiatalember - Máté a sportban lelt élete értelmére
A 19 éves francia VB-győztes 150 millió forintját mozgássérült gyerekeknek adja.
Jó ember-díj - Mészáros Gabriella, sorstársait segítő mozgássérült önkéntes az idei kitüntetett
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
6°C






Vélemény, hozzászólás?