Hogyan álmodnak a vakok?

Mi is valójában az álom?

„Sem a múltbéli, sem a jelenlegi kutatások fényében nem mentes a szakmai vitáktól e téma” – üti meg az alaphangot Dr. Simor Péter Dániel, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának habilitált egyetemi docense, az EEG és Alváslabor vezetője.

Mint azt az alváskutatótól megtudom, egyes szakértők szerint az álmodás némileg a hallucinációhoz hasonlítható, vagyis elsődlegesen vizuális jellegű. Mások – a percepcióelmélet alapján – úgy vélik, az álom voltaképpen téves észlelésként írható le, vagyis a percepcióhoz, az észlelés folyamataihoz áll közelebb. További hipotézis, hogy az álmodás inkább a képzelettel rokonítható.

A képzelet jóval összetettebb folyamat, mint az észlelés, ennek részeként valamilyen bonyolult koncepció vagy absztrakt fogalom vetül le, majd alakul át képekké, illetve történetekké. Az észleléselmélet képviselői ezzel szemben úgy tartják, hogy az alacsonyabb rendű ingerek okoznak érzéki csalódásokat, míg egy másik elképzelés szerint a gondolatok, vágyak és érzelmek fordítódnak le képekké.

Amilyen nehezen definiálható az álom fogalma, olyan biztos, hogy egy átlagosan nyolcórás alvásból mintegy öt és fél órát álmodással töltünk – ennek azonban körülbelül 98 százalékát teljesen elfelejtjük. Többnyire csupán néhány percnyi álom marad felidézhető. A nők ugyanakkor gyakrabban emlékeznek az álmaikra, és rendszerint részletesebb beszámolókat adnak róluk, mint a férfiak.

Mikor érhető tetten az álom?

Bármelyik fenti megközelítésből kiindulva továbbra is joggal merül fel a kérdés: mégis miként álmodnak a születésüktől fogva vak, illetve az életük későbbi szakaszában látássérültté vált emberek?

Válaszadás előtt Simor Péter fontosnak tartja hangsúlyozni: tudományos körökben sokáig a gyors szemmozgásos (rapid eye movement), vagyis REM-fázishoz kötötték az álmok megjelenését. Ennek során a szemek időnként gyors, jobbra-balra irányuló mozgásokat végeznek.

Az 1950-es években az a magyarázat született, hogy ebben az alvási fázisban tulajdonképpen a képzeteket, képeket pásztázzuk, ezt azonban nem sikerült egyértelműen bizonyítani. Igaz, a szakemberek megfigyelték, hogy ha valakit REM-fázisban ébresztenek fel, rendszerint rendkívül élénk álmokról számol be.

Azóta már tudjuk, hogy akkor is álmodunk, ráadásul képekben, amikor a szemek egyáltalán nem mozognak. „Tény, hogy van összefüggés a szemmozgások és a vizuális tartalmak álombeli megjelenése között, de nem kizárólagos” – pontosít Simor Péter.

„Ha a legfrissebb kutatási eredmények alapján megvizsgáljuk a veleszületett és szerzett látássérüléssel élők álomnaplóit, és eltávolítjuk belőlük a rájuk jellemző elemeket, például a fehérbotot vagy a tévelygést, akkor a független bírálók, akik nem ismerik az álmodó személyt, nem tudják elkülöníteni a látássérültek álmait az ép látású emberek álmaitól.

Voltaképpen ugyanúgy álmodnak és írják le álmaikat a látássérült emberek, mint bárki más

– teszi hozzá.

A vakok álmainak sajátosságai

Született vakok esetében ugyanakkor jóval gyakoribbak az akusztikus, a tapintásos vagy az olfaktoros, vagyis szaglással kapcsolatos élmények, amelyek az ép látású emberek álmaiban viszonylag ritkák. Az álombeszámolók alaposabb elemzésével az is kijelenthető, hogy a látók álmaiban rendkívül gyakori a téri-vizuális képalkotás, vagyis a térben zajló események megjelenítése.

A vak emberek álmaiban ezzel szemben hangsúlyosabb az időbeliség: számukra fontosabb, hogy mikor történik valami, mint az, hogy hol. A valóság alapján felépített belső szimulációjukban így nagyobb szerepet kap az események sorrendje, mint azok térbeli elhelyezkedése.

Olyan tanulmányt is ismerünk, amely szerint bár a vak emberek álmaiban kevesebb a vizuális tartalom, mint az ép látású populáció tagjainál, ez a komponens nem tűnik el teljesen. Egy friss irányzat alapján a vakon született emberek látókérgének szerepe nem tevődik át teljes egészében például a hallásért felelős agyi területekre, így az álmodás révén a látásért felelős sejtek is kapnak inputot.

„A REM-fázisban az agy folyamatosan bombázza ingerekkel a látókérget, ezért nem kizárólag az ébrenlét során tapasztalt hang-, tapintási és szagingerekre hangolódik át, hanem valamelyest a vizualitásra is. Kísérleti helyzetben akár azt is kideríthetnénk, hogy a vakok tudatos álmaiban előfordulnak-e olyan vizuális elemek, amelyek ébrenlétben nem hozzáférhetők számukra” – fejtegeti az alváskutató, aki nem zárja ki a meditatív módszerekkel előidézett tudatos álmodás szerepét sem a vak emberek álomélményeinek vizsgálatában. Erről azonban később.

Összességében tehát elmondható, hogy van különbség a látássérült és az ép látású emberek álmai között, ez viszont korántsem akkora, mint azt elsőre várnánk. Ha pedig már az eltéréseknél és hasonlóságoknál tartunk: mi történik azokkal, akik életük során veszítik el a látásukat?

Simor Péter szerint álmaik meglepően keveset változnak. „Ez arra utal, hogy a képzelet aktívan működik, vagyis az álmodó agy képes spontán újraalkotni az emlékekből és gondolatokból egy teljesen új vizuális környezetet. A látás elvesztése után még 3–4 évvel sem észlelhető érdemi változás az illető álomképeiben.”

Ugyanakkor sok minden függ attól, hogy valaki agyi vagy perifériás sérülés következtében veszítette el a látását. Minél több idő telik el a látás elvesztése óta, annál inkább csökken a vizuális tartalmak aránya, de azok teljesen sosem tűnnek el.

Megtervezett álmok?

Mit érdemes tudni az előbb említett tudatos álmodásról, illetve a dream engineeringről, vagyis az álomkonstruálásról? A különböző kutatási irányzatok eredményeire építve a szakemberek ma már magát az álmodás folyamatát is igyekeznek befolyásolni.

„A kutatók különböző eszközök és módszerek kombinációjával próbálják fokozni az olyan jól vizsgálható álomélményeket, mint a tudatos álmodás. Kezdetben csupán hang-, tapintási vagy fényingereket alkalmaztak, a technológia azonban mára eljutott az agy egyes területeinek elektromos ingerléséig. Ennek során azt vizsgálják, hogy az adott inger milyen hatást gyakorol a szubjektív élményekre” – emeli ki a szakember.

A kutató szerint ugyanakkor itt még korántsem ér véget a történet. „Nagyon izgalmasak azok a kísérletek is, amelyek az agy egyensúlyi (vesztibuláris) rendszerének ingerlését célozzák alvás közben. Ilyenkor azt mérik fel, hogy ezek az ingerek miként befolyásolják a testi élményeket. Az emlékezeti reaktiváció kutatása pedig legalább ennyire izgalmas terület.”

A módszer lényege, hogy ha napközben valamilyen tanult információt egy meghatározott szaghoz vagy hanghoz társítunk, majd ugyanezt az ingert alvás közben ismételten alkalmazzuk, az segítheti az álmodót abban, hogy felismerje: éppen álmodik. Ez a módszer – Simor Péter megfogalmazásával élve – emlékezeti horgonypontot kapcsol az adott álomélményhez. Ennek eredményeként a személy hosszabb ideig maradhat a tudatos álom állapotában.

Daydream: nem kell estig várni

A daydream szó szerinti jelentése „nappali álom”, vagyis ábrándozás. De vajon mennyiben rokon ez az állapot az éjszakai álmodással? Simor Péter szerint a kapcsolat rendkívül szoros.

„Amikor az agynak nincs aktuális feladata, vagy csupán rutinszerű tevékenységet végzünk, például buszozás közben, folyamatosan szimulál, alternatív valóságokat hoz létre. Merenghet múltbeli eseményeken, különösen érzelmi elakadások, traumák vagy más pszichés problémák esetén, egészséges működés mellett azonban inkább a jövő lehetséges eseményeit modellezi. Ezt nevezzük mind wanderingnek, vagyis elkalandozásnak, ábrándozásnak” – magyarázza a szakértő.

Bár az álmok is múltbeli élményekből építkeznek, jellemzően az aktuálisan minket foglalkoztató helyzetekhez és jövőbeli célokhoz kapcsolódnak. Éppen ezért használja az alváskutató a szimuláció kifejezést.

„Az éber ábrándozás olyan, mintha a valóság gyakorlópályája vagy próbaterme lenne: biztonságos környezetben próbálhatunk ki különféle helyzeteket. Emellett idegtudományi eredmények is arra utalnak, hogy jelentős átfedés van a napközbeni ábrándozás és az éjszakai intenzív álomélmények során működő idegrendszeri hálózatok között” – teszi hozzá.

Persze a két jelenség között különbségek is akadnak. Az álmokat általában jóval nehezebb felidézni, mint az ábrándokat, emellett töredezettebbek és kevésbé követik a hétköznapi logikát. Ugyanakkor mindkettőben rendszerint mi magunk vagyunk a főszereplők, a történetek pedig többnyire a számunkra fontos emberekhez, helyzetekhez és élethelyzetekhez kapcsolódnak.

Az ábrándozás és az álmodás közötti határ tehát korántsem olyan éles, mint azt ahogy a művészet vagy a közgondolkodás gyakran sugallja.

Az EEG hozott áttörést

Simor Péter szerint nagyon sokáig a pszichológia rémálmának számított az álomkutatás. Kevesebb is a vonatkozó vizsgálat, mint az alvás más aspektusai esetében – egyszerűen kevesebb szakértő foglalkozik a területtel.

„Lássuk be: a kutatási érdeklődés és a finanszírozás is szűkebb. Részben ezért is nehézkesek és lassúak az álomkutatások: egy-egy projekt gyakran 3–4 évig tart. Ez nagyrészt az álmok spontán és szubjektív természetéből fakad” – mondja a szakember.

A technológiai háttérre áttérve: az álomkutatásban az EEG (elektroenkefalográfia), vagyis az agy elektromos aktivitását mérő és rögzítő vizsgálat megjelenése jelentette az első igazán nagy áttörést. Segítségével a kutatók nyomon tudták követni az alvási fázisokat, így pontosan meghatározhatták, mikor érdemes felébreszteni a vizsgálati alanyt annak érdekében, hogy a lehető legrészletesebb álombeszámolót kapják.

Ám ez sem veszélytelen, mert minél többször ébresztünk fel valakit egyetlen éjszaka során, annál inkább visszahatnak az álombeszámolók a későbbi álmaira.

Egy idő után a résztvevők egyre inkább a laboratóriumi környezet által befolyásolt álmokról számolnak be” – emeli ki Simor Péter.

Erre a problémára a hordozható EEG-készülékek fejlődése kínálhat megoldást. A szakértő becslése alapján néhány éven belül akár otthoni körülmények között is lehetővé válhat, hogy a kísérletvezető – vagy akár egy automatizált rendszer – az alvás különböző szakaszaiban felébressze a vizsgálati személyt, rögzítse az álombeszámolóját, majd az agyi aktivitás és az elhangzott beszámoló összevetésével összefüggéseket tárjon fel. Az ilyen mobil eszközök további előnye, hogy nem csupán egyetlen éjszaka vizsgálatára alkalmasak.

„Tapasztalataink szerint azonban ezek az eszközök egyelőre még nem adnak olyan pontos képet az agyműködésről, mint amilyet laboratóriumi körülmények között kapunk” – árulja el a kutató.

Mesterséges intelligencia az álomkutatók szolgálatában

Már jóval a közismert generatív mesterségesintelligencia-rendszerek – például a ChatGPT vagy a Claude – megjelenése előtt, az elmúlt évtizedben is alkalmaztak mesterséges intelligenciát (MI) az idegtudományban. Simor Péter szerint az MI kiválóan alkalmas arra, hogy feltárja a különféle agyi mintázatok és a szubjektív élmények közötti összefüggéseket. „Például megvizsgálhatjuk, hogy egy nappali élmény során kialakuló agyi mintázat milyen mértékben fed át egy éjszaka spontán megjelenő mintázattal. Ennek segítségével az emlékek agyi reverberációja, vagyis újbóli aktiválódása is elemezhető” – teszi hozzá.

A mesterséges intelligencia az álomtartalmak elemzésében is komoly segítséget jelent. Ma már olyan álombankok állnak a kutatók rendelkezésére, amelyekben gondosan rendszerezett álombeszámolók ezrei találhatók.

Ezek átfogó elemzése – akár kategóriák, nyelvi szerkezetek vagy más szempontok alapján – emberi erővel rendkívül időigényes feladat. A neurális hálózatok ezzel szemben percek alatt képesek elvégezni olyan tartalmi és szerkezeti elemzéseket, amelyek megadott paraméterek alapján egy kutatócsoport számára akár hosszú évekig vagy évtizedig tartó munkát jelentenének.

Egyfelől ezek a rendszerek ma már szinte informatikai előismeretek nélkül is használhatók, és a fejlesztések is egyre inkább ebbe az irányba mutatnak, másfelől azonban éppen ez az előny jelenti a legnagyobb korlátjukat is. Ha például álomfejtésre szeretnénk használni a mesterséges intelligenciát, máris olyan területre tévedünk, amely kívül esik a tudományosan megalapozott megközelítéseken.

„Maga az álom kulturálisan és kontextuálisan is meghatározott jelenség, amely olyan mértékben hordoz egyéni sajátosságokat, hogy semmilyen neurális hálózattól nem várható el, hogy személyre szabott jelentéseket olvasson ki belőle. Ráadásul ma már az a feltételezés is meghaladottnak számít, hogy egy álomnak egyetlen jelentése lenne.

Sokkal inkább emlékek, vágyak, motivációk és számos egyéb tényező összetett kölcsönhatásáról beszélhetünk, jelentős mennyiségű véletlenszerű elemmel keveredve

– árnyalja a képet Simor Péter.

Milyen lehetőségek rejlenek még az MI-ben?

Talán az eddig bemutatott technológiai vívmányok közül ez a legelőremutatóbb. Simor Péter egy japán kutatók által kifejlesztett módszer működését ismerteti, amellyel már képesek bizonyos mértékig következtetni arra, milyen képi tartalmak jelennek meg egy ember álmában. „Az eljárás lényege, hogy valamilyen agyi képalkotó módszerrel, például EEG- vagy MRI-vizsgálattal betanítanak egy algoritmust arra, hogy bizonyos tárgyak látványához milyen agyi mintázatok tartoznak” – nyilatkozza Simor Péter.

Ehhez rendkívül nagy tanítóadatbázisra van szükség. A vizsgálati személy például több száz különböző házat, emberi arcot, bútort és egyéb hétköznapi tárgyat néz végig, miközben rögzítik az agyi aktivitását. Az algoritmus így fokozatosan megtanulja, hogy az egyes vizuális ingerek milyen idegrendszeri mintázatokkal járnak együtt.

„A kérdés az, hogy ha az agy később spontán módon hoz létre hasonló mintázatokat, azokból vissza lehet-e következtetni arra, mit lát az elme. Úgy tűnik, hogy igen. Nincs külön álmodó és külön éber agyunk: ugyanazokat az agyi területeket használjuk a látásra, a képzeletre és az álmodásra is” – mondja a szakértő.

Ennek köszönhetően ma már bizonyos alapvető álomtartalmak rekonstruálhatók az agyi aktivitás alapján. Ez természetesen még távol áll attól, hogy valaki teljes részletességgel, filmként lássa egy másik ember álmát, ugyanakkor a főbb vizuális elemek egy része már azonosítható.

„Álláspontom szerint hamarosan eljutunk oda, hogy a mesterséges intelligencia az agyi mintázatok alapján közérthető leírást tud készíteni az álomtartalomról. Néhány éven belül pedig az is lehetségessé válhat, hogy az agyi aktivitásból egyre pontosabban dekódoljuk, miről álmodik az illető” – bizakodik a szakember.

A jövő zenéje

Ez azonban nem csupán az álomkutatás szempontjából ígéretes irány. Gondoljunk csak a kómában fekvő vagy úgynevezett locked-in-szindrómával (bezártságszindrómával) élő betegekre. Utóbbi egy ritka idegrendszeri állapot, amelyben az érintett teljes mértékben tudatánál van, ám az agytörzs sérülése miatt testének szinte valamennyi akaratlagosan irányítható izma lebénul. Ezek az emberek nem, vagy csak rendkívül korlátozottan képesek szóban kifejezni gondolataikat és élményeiket.

Számukra az ilyen technológia óriási lehetőséget jelenthet, ahogyan az őket kezelő szakemberek számára is. A rendszer ugyanis pontosabb képet adhat a beteg mentális állapotáról, belső élményeiről és a gyógyulás alakulásáról, emellett segítséget nyújthat az agysérült vagy kómában lévő páciensek rehabilitációs lehetőségeinek felmérésében is. Hosszabb távon pedig akár egy új kommunikációs csatornát is biztosíthat azok számára, akik verbálisan egyáltalán nem, vagy csak nagyon korlátozottan képesek kapcsolatot teremteni a külvilággal.

„Továbbra is azt kell mondanunk, hogy bár számos meggyőző elmélet létezik az álmok funkciója vonatkozóan, ezek mindmáig csupán modellek.

A vak emberek álmainak kutatása ugyanakkor még számos fontos felismeréssel gazdagíthatja a vizuális információfeldolgozás működéséről alkotott tudásunkat

– vallja Simor Péter.

A szakértő szerint nyelvi szempontból maga a képzet szó is hajlamos elfedni azt a tényt, hogy az emlékek nem kizárólag vizuális elemekből épülnek fel. Ugyanolyan fontos szerepet játszhatnak bennük a hangok, az illatok, valamint az események időbeli szerveződése is.

„Mindez a rehabilitációban is fontos szerepet kaphat. A technológia elképesztő ütemű fejlődése hosszabb távon akár a látás visszaállítását célzó eljárások előtt is új lehetőségeket nyithat” – bizakodik Simor Péter.

Forrás: 24.hu – Sarusi István