Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Médiaválogatott - Sztártitkok
59
hallgató

Idén is akadálymentes az augusztus 20-i ünnepség

- 2022. augusztus 20. 0:55 - 365 megtekintés

Magyarország Kormánya 2017-ben együttműködési megállapodást írt alá a legnagyobb fogyatékosügyi érdekképviseleti szervezetekkel. Ebben a kormány vállalta, hogy a nemzeti ünnepeken – március 15-én, október 23-án és augusztus 20-án – a fogyatékossággal élők is méltó módon tudjanak ünnepelni.

Ennek eredményeként idén is akadálymentes lesz az államalapítás ünnepe. A látogatók több mint 20 helyszínen, több mint 100 programelem közül válogathatnak – mondta el Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. A teljes programkínálatot ide kattintva tekinthetik meg. Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadójának Facebook oldalán közzétett videójából még több információt tudhatunk meg az ünnepről. A Szent István-nap fő rendezvényei alatt:

  • a Nyugati tér és a Kossuth tér között alacsony padlózatú 70-es és 78-as trolibusszal, valamint a 15-ös trolibusszal közelíthető meg,
  • az állami ünnepségre érkező mozgáskorlátozott emberek számára 3 db speciális wc lesz kihelyezve a Garibaldi és azt Akadémia utca sarkárak,
  • a kerekesszékes személyek és kísérőik számára fenntartott kiemelt helyszín a Kossuth téren az Andrássy Gyula lovas szobor és a parlament épülete között lesz megtalálható,
  • a mozgáskorlátozott személyek számára ülőhelyek is biztosítva lesznek.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


9 * kilenc =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 22:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky.
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. február 29. csütörtök, Elemér napja van.
Az év 09. hete és 60. napja.
Holnap Albin napja lesz.

1476. III. Fridrik császárnak február 29-én kelt menlevele, mellyel Bekensloer János esztergomi érsek kiszökött az országból, vivén magával sok drága arany és ezüst edényeken kívül 300000 arany forint készpénzt.


1654. Comenius kiadta kezéből Sárospatakon a magyarországi viszonyokat bíráló munkáját.


Simon István: Februári szivárvány

"...Február végi szivárvány
alá szalad - nézd Laci -
a tél és tavasz határán
jegenyés úton a kocsi,

s ívét a hétszín szallagnak
ragyogtatja kerekén:
szalad a Csillag,
trap-trap-trap-

és dől a fény
és dől a fény.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 323

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com