Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- M*sorajánlat
56
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Idén is több száz pozitív történet, elindult az internetes közö

- 2016. március 9. 9:42 - 2482 megtekintés

A múlt héten lezárult a 2015-ös Év orvosa pályázat közönségjelölési időszaka. A tavaly ősszel immár kilencedik alkalommal meghirdetett nemes versengés során – a korábbiakhoz hasonlóan – kétszáznál is több történet érkezett, melyekkel a páciensek összesen 105 orvos kiválóságot jelöltek az Astellas-közönségdíjra. A felterjesztett orvosok emberségét, nagyszerű teljesítményét bemutató történeteket a múlt héten a zsűri értékelte és egyben döntött az internetes közönségszavazásra továbbjutókról. A szavazási időszak február 26-án, a délelőtti órákban elindult, voksot beküldeni kizárólag ezen az oldalon lehet. A szervezők kérnek minden szavazót, hogy a szabályok megtartása mellett, a betegek által beküldött történeteket elolvasva, minél több versenyben lévő orvost megismerve döntsenek arról, kire adják voksaikat. Az internetes szavazás 2016. március 11-én, 15.00 óráig tart.

A szavazás részeredményét a nagyközönség időről-időre a már megszokott TOP-listákon keresztül ismerheti meg. A TOP-listák minden esetben azt tükrözik, hogy a szavazás során kialakult aktuális rangsorban mely jelöltek állnak az élen. Ezen listák közzétételének rendje a Pályázati Felhívás szerint a következő:
• TOP20 – 2016. március 2. (szerda), 10:00 óra
• TOP15 – 2016. március 4. (péntek), 10:00 óra
• TOP10 – 2016. március 8. (kedd), 10:00 óra
• TOP5 – 2016. március 10. (csütörtök), 10:00 óra
• TOP3 – 2016. március 11. (péntek) 10:00 óra

A két esztendeje alapított De Châtel Rudolf-emlékdíj e pályázati évben is lehetőséget kínált arra, hogy a páciensek saját történetük megírásával és beküldésével ne csak saját orvosukat, hanem egy-egy kezelés során megismert, elismerésre méltó osztály teljes kollektíváját is felterjesszék. Ez utóbbi díjra idén 18 jelölés érkezett. A felterjesztett osztályok, részlegek kiválóságát valamennyi esetben a betegek által megírt, a megélt tapasztalatokat életszerűen, olykor rendkívül meghatóan bemutató történetek sora tette még hitelesebbé.

A De Châtel Rudolf-emlékdíjra idén felterjesztett csoportok a következők:

• Egyesített Szent István és Szent László Kórház Onkológiai Centrum (Budapest)
• Bács-Kiskun Megyei Kórház Ortopédiai Osztály (Kecskemét)
• Bács-Kiskun Megyei Kórház Traumatológiai és Kézsebészeti Osztály (Kecskemét)
• MH EK Honvédkórház Idegsebészeti Osztály (Budapest)
• Mohács Kórház Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály (Mohács)
• Orosházi Kórház Fül- Orr- Gégészet (Orosháza)
• Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet, Cisztás Fibrózis Részleg (Budapest)
• Országos Onkológiai Intézet, Fej- Nyak és Sebészeti Osztály (Budapest)
• PTE KK Idegsebészeti Klinika (Pécs)
• PTE KK Fül- Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika (Pécs)
• Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika (Budapest)
• Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Intenzív Terápiás Osztály (Budapest)
• Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Újszülött Intenzív Osztály (Budapest)
• Semmelweis Egyetem II. sz. Sebészeti Klinika (Budapest)
• Semmelweis Egyetem III. sz. Belgyógyászati Klinika (Budapest)
• SZTE SZAKK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet, I. Részleg – I. Sebészeti Klinikai Intenzív Terápiás Részleg (Szeged)
• SZTE SZAKK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet, II. Részleg – Új-Klinikai Intenzív Terápiás Részleg Neuro-Trauma (Szeged)
• Tolna Megyei Balassa János Kórház Pszichiátriai Osztály (Szekszárd)

Az Astellas-közönségdíjra jelölt orvosok, valamint De Châtel Rudolf – emlékdíjra felterjesztett csoportok listája, bemutatása, valamint a jelölő történetek a pályázat weboldalán megtekinthetők:
http://evorvosa.astellasdij.hu/candid…u/groups/

Míg az egyéni jelölések esetében az idei legjobbakról hagyományosan az internetes közönségszavazás dönt, a De Châtel Rudolf-emlékdíjra felterjesztett csoportok rangsorát a díj alapítói határozzák meg.

A pályázattal kapcsolatos további aktuális információk a http://www.astellasdij.hu/evorvosa és a https://www.facebook.com/astellas.aze…azevorvosa internetes oldalakon érhetők el.



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


7 * hét =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. június 10. szerda, Margit, Gréta napja van.
Az év 24. hete és 161. napja.
Holnap Barnabás, Pünkösd napja lesz.

1258. A pápa törvényhatóságot kíván gyakorolni IV. Béla felett. IV. Sándor intette a királyt, hogy atyja, II. Endre által a Szentföldön jártakor a jeruzsálemi János-vitézeknek ígért 1000 ezüstpénzt fizesse meg.


1879. Megnyitják a Brassó-Tömös közti vasútvonalat. Ezzel létrejön a közvetlen vasúti összeköttetés Budapest és Bukarest között.


Kaffka Margit / 1880.jún.10. - 1918. dec.1. /

Litánia

"...Hittel és emberséggel
Első te ,kit vállallak,
Kit szívvel, szóval vallak
És álmomba se csallak.
Kit bántani nem hagynék,
Kiért tán ölni tudnék.
Te kedves-édes társam,
Miféle szerződés ez?
Micsoda isten írta?"

Időjárás

2026-06-11, 00:52
Partly cloudy
NW
Partly cloudy
22°C
2.2 m/s
Apparent: 22°C
Nyomás: 1009 mb
Páratartalom: 66%
Szél: 2.2 m/s NW
Széllökések: 21.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 12.7mm /100% / Rain
Napfelkelte: 04:46
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com