Időnként egy jó szó is csodát tehet

Kék Vonal: nem csak a nehéz körülmények között élő gyermekek szorulnak segítségre   Ha nincs gyomorgörcsöd, ha nem izzad a tenyered és nem szorít a mellkasod, nem volt igazi kapcsolatod a vonal másik végén lévő személlyel – vélik a gyermekekkel és fiatal felnőttekkel foglalkozó Kék Vonal lelkisegély-szolgálat önkéntesei, akikhez évente közel negyvenezer hívás érkezik. Van, […]

Kék Vonal: nem csak a nehéz körülmények között élő gyermekek szorulnak segítségre

Ha nincs gyomorgörcsöd, ha nem izzad a tenyered és nem szorít a mellkasod, nem volt igazi kapcsolatod a vonal másik végén lévő személlyel – vélik a gyermekekkel és fiatal felnőttekkel foglalkozó Kék Vonal lelkisegély-szolgálat önkéntesei, akikhez évente közel negyvenezer hívás érkezik. Van, hogy a hívó csak beszélgetni akar, máskor egy otthonról elmenekülő gyermek vagy egy megerőszakolt lány van a vonal túloldalán.

Tar Hajnalka

– Tizennyolc évvel ezelőtt, amikor először felhívtak, a sors kegyes volt velem, mert egy fiatal férfi csupán a hétvégi bulit akarta elmesélni – mondja a kezdetekről Csekeő Borbála, amíg gyorsan feltesz egy kávét. A Kék Vonal Alapítvány központjában vagyunk, ahová évente több tízezer hívás érkezik az ország minden pontjáról. Van, aki csak néhány jó szóért tárcsázza az ingyenes számot, míg másoknak – túlzás nélkül – komoly veszélyben van az életük. – A hívások között csak néhány falat kekszre és egy gyors tejeskávéra van idő – magyarázza a szakmai vezető, amikor megcsörren a telefon.

– Halló, Kék Vonal! Miről szeretnél beszélgetni? – kapja fel a kagylót az egyik ügyeletes, akinek olyan a hangja, akár egy őrangyalnak, ám a választ már nem várhattam meg, ugyanis nemcsak a hívó kiléte, de a története is titkos. – A délutáni ügyelet mindig forgalmasabb, de a legtöbb hívás az esti órában érkezik – folytatja Csekeő Borbála, miközben udvariasan kitessékel az ügyeleti szobából, és behúzza maga mögött az ajtót. A lelkisegély-szolgálatot a területi gyermekvédelmi szakszolgálat szakembereinek ötlete és hiányérzete hívta életre 1993-ban. A gyermekvédelmi törvény megszületése után ugyanis a rendszerben dolgozók felismerték, mi az, amire nincs kapacitásuk és erőforrásuk. A szociális védőhálót azóta számos szervezet szövi át és erősíti.

Amíg a fal túloldalán körülbelül tizenöt percenként szólal meg a telefon, a szakmai vezető az elmúlt évek jegyzőkönyveit mutatja. Ebből kiderül, tavaly több mint négyszáz hívásban jelent meg a családon belüli erőszak témája, beleértve a szülők közötti párkapcsolati konfliktust és a fizikai gyermekbántalmazás eseteit is. Közel ezer alkalommal pedig olyanokkal beszélgettek az ügyeletesek, akiknek öngyilkossági gondolataik voltak. Bárki hívhatja őket, aki még nem múlt el 24 éves, ám leggyakrabban a tizenévesek élnek a lehetőséggel, kicsivel többen a fiúk, mint a lányok közül.

A leggyakoribb téma a korosztályból adódóan természetesen a szerelem és minden, ami ezzel kapcsolatos. – Egy év alatt 5667 megkeresés témája volt a párkapcsolat. A konzultációkban gyakran megjelenik a szexualitás, az első együttlét – főképp negatív – élményeinek feldolgozása vagy a test serdülőkori változásai. Tavaly félezer hívónk volt, akik nemi identitással vagy szexuális orientációval kapcsolatos kérdéssel fordultak hozzánk. Több mint kétszáz alkalommal pedig – gyakran titkolt – terhességről gondolkodtunk velük együtt – említi a vaskos paksaméta egyik adatát egy huszonéves önkéntes, majd hozzáteszi: – Vannak olyan beszélgetések, amikor csupán az a feladatunk, hogy segítsünk rendet tenni a kusza gondolatok között és megnyugtatni a hívót, míg máskor egy éppen zajló gyászfolyamatban, egy veszteség esetén az a fontos, hogy a mázsás teherből néhány grammot letehessen nálunk.

– Amikor egyértelmű, hogy a hívónk veszélyben van, azonnali cselekvésre kell őt bírnunk – veszi át a szót a szakmai vezető, majd kiemeli: – Tavaly 73 alkalommal szerveztünk konkrét segítséget a hozzánk fordulók számára. Van, amikor azt kérjük, hogy válasszanak egy nevet, és hívjanak újra, mert olyan összetett a probléma, hogy azt nem lehet egyetlen hívással elintézni. Ilyen esetekben például egy áldozattá vált lánynak a felvett név megkönnyíti a történtek elbeszélését, nekünk pedig a kísérést, nyomon követést. Az ilyen ügyeket nem tudom, de szerintem nem is szabad az irodában hagyni. Vannak, akik még az álmaimban is jelen vannak, pedig sosem láttam az arcukat – teszi hozzá.

Napjainkban mindössze hatvan önkéntes dolgozik az alapítványnál, akiktől két év elköteleződést kér a szervezet. Sokan már az elején lemorzsolódnak, a magas fluktuáció egyik oka, hogy olyan helyzetekkel, sorsokkal találják szemben magukat, amelyekben a saját életük köszön vissza.

– Amikor felveszed a telefont, nem tudsz felkészülni arra, hogy mi vár rád. Nincs a kijelzőn, hogy a vonal végén válófélben lévő szülők gyermeke, randierőszak vagy bántalmazás áldozata van, olyan valaki, aki épp elmenekült otthonról, vagy esetleg unatkozó tinédzserek hívnak. Ez olyan munka, ahol előbb-utóbb mindenkit megtalál a saját története, a gyermekkori, fiatalkori nehézségei, gyenge pontjai – figyelmeztet Csekeő Borbála.

A beszélgetések alatt az a legfontosabb, hogy a hívó azt érezze, itt figyelmet és időt is kap arra, amit meg akar osztani, így a kommunikáció legtöbbször nem is a kérdezz-felelek elve alapján zajlik.

– Célirányos kérdések helyett azt szoktuk kérdezni, hogy „Mesélnél még erről?”. Azok a gyerekek, akik hozzánk fordulnak, nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy megkérdezzék tőlük, hogyan érezték magukat akkor és milyen érzés most, mit érzett a másik, mit gondolnak erről a helyzetről és szerintük mi lenne a legjobb megoldás. A jó kérdés fokmérője tehát nem az, hogy kapsz-e rá választ vagy sem, hanem maga a beszélgetés. Ha nem szorít a mellkasod, ha nem izzad a tenyered és nincs gombóc a torkodban, akkor nem is volt igazi kapcsolat a vonal másik végén lévő személlyel. Ám fontos, hogy lelkileg mindig eggyel feljebb kell lenned a hívónál – hangsúlyozza a szakember.

A dolgozók szerint nem kell ahhoz tipikus gyermekvédelmi esetnek lenni, hogy valaki veszélybe kerüljön. Sokszor kevésbé egyértelmű a veszélyeztetés, ezek hosszú folyamatok, amelyek sokféleképpen végződhetnek, ha nincs időben segítség vagy valahol félrecsúsznak a dolgok: az aszódi nevelőintézetben, valamelyik gyerekotthonban, a fiatalkorúak börtönében, olykor pedig tragédiával érnek véget.

– A szociális rendszer hálója számtalan esetben nem elég sűrű, sokszor későn vagy egyáltalán nem érkezik jelzés. Ráadásul a tipikus „nehéz körülmények között élők” mellett egy rendezett család gyermeke is éppúgy bajba kerülhet. Ennek számos jele van: megváltozik a viselkedése, elkezd hízni, fogyni, lógni az iskolából, romlik a teljesítménye, drogozni kezd. Az ön-gyilkosságot fontolgatók nagy része ad jeleket, hogy nincs jól, az öngyilkosságot elkövetők nagy százalékának pedig van orvosi pecsétje arról, hogy depresszióban szenvedett. Egy-egy ilyen beszélgetés után mi is más füllel hallgatjuk a híreket – mondja Csekeő Borbála.

A segítőknek azt is meg kell tanulniuk, hogy a nehéz helyzetek hallatán ne a saját példáikat, tapasztalataikat sorolják. Ha mégis elindul egy „belső mozi”, azt a szupervizor segítségével dolgozhatják fel. Az ügyeleti idő alatt ugyanis pszichológusok segítik és kísérik a laikus segítők munkáját.

A délutáni műszak végén az önkéntesek nem rohannak el az irodából. Újratölti k a beszáradt, kávéfoltos bögréket, és végre van idő enni is. – Az első években sosem voltam egyedül, mindig volt mellettem egy másik önkéntes

– aki azóta az időskorúak lelkisegélyszolgálatának a vezetője -, tőle tanultam az úgynevezett zsilipeléstechnikát: az ügyeleti blokk után hagytuk, hogy még forogjanak a hívások a fejünkben

– avat be Csekeő Borbála, amikor kilépünk az irodából, majd azzal folytatja: – Akkoriban egy csendes mellékutcában volt a székhelyünk, amíg kiértünk a forgalmas útig, addig fejben letettük az ott történteket.

Egy sarokkal odébb öntudatlanul mi is másról kezdünk el beszélni.

(Magyar Nemzet, 2019. június 4., kedd)

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.