Idős, mozgássérült férfit rúgott arcon a rabló Győrben
A rúgástól a sértett homloka felrepedt, azonnal vérezni kezdett.
A Győr-Moson-Sopron megyei főügyészség tájékoztatása szerint minősített rablás kísérletével és minősített testi sértéssel vádolja a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség azt a férfit, aki tavaly októberben Győrben egy idős, mozgássérült férfit ellökött és fejbe rúgott, de értékeit elvenni nem tudta.
A harmincegy éves férfi a vád szerint Győrben elsétált egy hatvannégy éves, mankóval közlekedő férfi mellett – egy mozgáskorlátozottakat segítő szervezet épülete előtt -, majd visszafordult és vállon ütötte az idős sértettet, aki ettől elesett.
A vádlott ekkor a sértett táskájáért nyúlt, melyet a sértett a testével védett, így azt az elkövető nem érte el, ezért arcon rúgta a sértettet. A rúgástól a sértett homloka felrepedt, azonnal vérezni kezdett, ezért a vádlott távozott a helyszínről.
A bántalmazás következtében a sértettnek a térdén és a homlokán keletkeztek könnyű sérülései. A vádlott a cselekményét különös visszaesőként valósította meg, ezért vele szemben akár 18 év szabadságvesztés is kiszabható – közölte az ügyészség.
Forrás: Kisalföld.hu.
Ezeket is olvassa el:
„Van akadálymentes mosdónk a másodikon! Lift? Az nincs.”
A MEOSZ az EMMI válaszát sürgeti az SMA betegek alanyi jogon járó támogatott kezelése érdekében
5. alkalommal kerül megrendezésre a Miss Spinner International (korábban: Miss Colours International...
Nem szállt ki a buszsofőr kinyitni a rámpát, megvárta, amíg az utasok beemelik a mozgássérültet
A fogyatékos emberek hat országos érdekvédelmi szervezete együttesen ismét az ápolási díj rendszerén...
TEMETŐBEN FOSZTOTTAK KI EGY MOZGÁSSÉRÜLT ASSZONYT
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
5°C






Vélemény, hozzászólás?