Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Gépház - Informatikai magazin - a mikrofonnál: Bojtor Zoltán, Rauch Róbert és Szakács Máté
77
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Így tesz az egyenlő hozzáférésért a Magvető Kiadó

- 2018. március 16. 9:02 - 1881 megtekintés

Amikor pár hete a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége nevében megkeresték a hazai könyvkiadókat azzal a kéréssel, hogy működjenek együtt a Braille-könyvtár állományának gyarapítása érdekében, nem is sejtették, hogy micsoda összefogás indul el.

Az MVGYOSZ Centenáriumi Év programsorozata keretében nem csupán rendezvényeket szerveznek, hanem szolgáltatásaikat is fejlesztik. Ennek a fejlesztésnek jelentős eleme, hogy a Bodor Tibor Hangoskönyvtár és a Braille-könyvtár állományát egyaránt száz-száz új, elsősorban kortárs irodalmi mű hozzáférhetővé tételével szeretnék növelni. Felhívásukra nem csak önkéntes felolvasók jelentkeztek elképesztő létszámban és lelkesedéssel, hanem kiadók és szerzők tucatjai ajánlották fel köteteiket felolvasásra és Braille-nyomtatásra. A száz-száz új kötet pillanatok alatt összegyűlt, most már „csak” a technikai munkálatok vannak hátra, hogy könyvtáraik olvasói mielőbb kézbe vehessék és hallgathassák az újdonságokat. Nagy öröm mind nekik, mind olvasóinknak, hogy a kívánságlistán szereplő könyvek jelentős része már felolvasás és nyomdai előkészítés alatt van!
A neves hazai könyvkiadó a klasszikus és a kortárs irodalom legkiemelkedőbb alkotásait jelenteti meg. Az alkotókkal és a jogok tulajdonosaival létrejövő szerződéseket mostantól abban a szellemben tervezik megkötni, hogy azzal rögtön garantálják a művekhez való egyenlő esélyű hozzáférést is a vak és gyengénlátó irodalomkedvelők számára.

Együttműködésük lényege, hogy a kiadói szerződések mostantól tartalmazzák azt a passzust, miszerint a frissen megjelenő könyveket a kiadó minden esetben rögtön átadja az MVGYOSZ részére olyan formátumban, amiből a kötet Braille-nyomtatású változata vagy akár egy daisy formátumú, azaz hangoskönyvként és elektronikus formában is elérhető anyag is előállítható. Emellett a könyvet felolvasás céljára is átadják a Szövetségnek. Ez a kezdeményezés lehetővé teszi, hogy a látássérült olvasók is hamar, akár a nyomtatott kiadással szinte egy időben juthassanak hozzá a magyar- és a világirodalom újdonságaihoz hangos- vagy Braille-könyv formájában.

Céljuk, hogy a jövőben minél több kiadóval is hasonló együttműködést alakítsanak ki a Magvető Kiadó példamutató hozzáállását alapul véve. Hisznek abban, hogy ezek az együttműködések minden eddiginél hatékonyabban támogatják majd a vak és gyengénlátó emberek kultúrához való egyenlő esélyű hozzáférését, a nyomtatott könyvek akadálymentes formátumú elérésének biztosítását.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


1 + = három

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. szeptember 12. péntek, Mária napja van.
Ma van a(z) Gyerekvédelmi világnap.
Az év 37. hete és 255. napja.
Holnap Kornél napja lesz.

1198. III. Ince pápa Rómába idézi János pannonhalmi apátot, mert András herceggel öszeesküdött Imre herceg ellen.


1932. A kézikapcsolású telefonközpontot először váltja fel a modern automata központ, a fővárosban.


Tóth Árpád: Őszi kérdés

Jártál-e mostanában a csendes tarlón est,
Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér,
S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze,
S róluk a szénaillat meghalni visszatér?

És fájt-e, amíg nézted a nyárfát révedezve,
Hogy reszket agg feje, az ezüstös fehér,
S hogy édes életednek újra egy éve veszve,
Mert viszi már a szeptember , a nagy szénásszekér?

S ültél-e elfáradva kemény, útmenti kőre,
Merőn bámulva vissza az elvakult időkbe
És feldöbbenve: jaj! ha most ledőlnél halva!

S eszméltél-e fel árván az éji hidegen,
Mikor a késő szellő, mint kósza, idegen
Eb, lábadhoz simult, s bús kezeidet nyalta?

Időjárás

2025-09-12, 20:32
Mainly clear
E
Mainly clear
26°C
1.1 m/s
Apparent: 26°C
Nyomás: 1020 mb
Páratartalom: 45%
Szél: 1.1 m/s E
Széllökések: 5.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:17
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

  • 2025.09.13 10:00 - Magánrendezvény - Színházterem foglalt
  • 2025.09.17 17:00 - Áramszünet (érzékenyítő program) - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2025.09.17 18:00 - Akusztikus zenekari próba - Színházterem foglalt
  • 2025.09.20 09:00 - Közösségi tér takarítása - Közösségi szolgálat lehetősége diákoknak! - jelentkezz az info (kukac) kulturtanya (pont) hu mail-címen
  • 2025.09.24 17:00 - Áramszünet (érzékenyítő program) - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com