II. Hazai Űrkongresszus Balatonfüreden – Tapintható Univerzum interaktív programmal
A BácsVakok egyesülete meghívja tagjait és az érdeklődőket a II. Hazai Űrkongresszusra, amelyet 2025. november 12-én Balatonfüreden rendeznek meg.
A kongresszus egyik különleges programeleme a Bakonyi Csillagászati Egyesület Tapintható Univerzum interaktív bemutatója lesz, amelyet eredetileg kifejezetten vakok és gyengénlátók számára fejlesztettek ki. A program során a résztvevők tapintható modellek és eszközök segítségével fedezhetik fel a világegyetem titkait.
Maga a rendezvény 9:30-kor ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét, majd a nap folyamán számos előadás és tudományos bemutató várja az érdeklődőket. A látogatók kóstolhatnak „űrnövényeket” is, este pedig 17:00 és 19:30 között a HUNOR Magyar Űrhajós Program előadásával záródik.
Nagy öröm lenne az egyesület számára, ha tagjaik ellátogatnának, hiszen a Tapintható Univerzum program kimondottan az ő igényeikre szabva készült, de ezen túl is számos különleges élményt kínál a rendezvény.
A tavalyi eseményről további információk, képek és videó az ide kattintva érhető el:
A II. Hazai Űrkongresszus programjai idén is ingyenesek, azonban a részvétel regisztrációhoz kötött. Érdeklődni és regisztrálni a BácsVakok Egyesületénél tudnak.
Ezeket is olvassa el:
Adventi naptár és szaloncukor – karácsonyi program Erzsébetvárosban
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) közleménye
Czibere: áttörés a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában
Sikeres volt az Együtt a jövőnkért novemberi online találkozója
Orbán Csaba teljesen felépült, és készül a következő ultramaratonira
"Láthatatlan kert" kiállítás 2009. október 14 -16.
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
18°C






Vélemény, hozzászólás?