Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Edda - Büszke sas
62
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Illés Fanni paralimpikon úszó ismét ott lesz az átúszáson

- 2017. július 3. 7:03 -

Nem is olyan rég Illés Fanni paralimpikon úszónk, még biciklivel tekerte körbe a Balatont, hamarosan pedig neki vág az 5,2 km-es távnak a magyar tengeren. A 35. Lidl Balaton-átúszáson vele tart régi ismerőse, a híres nyíltvízi úszó Mányoki Attila is.

Honnan jött az ötlet, hogy idén együtt induljatok Mányoki Attilával?

Régi ismeretség köt Attilához, hiszen pályatársak voltunk a zalaegerszegi úszó klubban, így követjük egymás karrierjét, és drukkolunk a másiknak. Miután Attila átúszta a Cook-szorost, akkor vetettem fel neki, hogy indulhatnánk egyszer közösen valamilyen formában, és így került a képbe a Balaton- átúszás, hiszen mindketten részt vettünk már ezen a megmérettetésen, amely kellemes kikapcsolódás, amellett, hogy edzés is, hiszen 5,2 km-t úszni nyíltvízen mindig próbatétel.

Rutinos Balaton átúszóként már a negyedikre készülsz. Milyen emlékeid vannak, a korábbi évek eseményeiről?

Nekem a Balaton-átúszás százszázalékig kikapcsolódás, de ugyanakkor kihívás is, hiszen idén 2 óra alatt szeretném teljesíteni a távot. Az első alkalommal 3 óra 45 perc alatt úsztam le az 5,2 km-t, a aztán két óra körüli idővel értem célba, most még gyorsabb szeretnék lenni. De tudom, hogy nem lesz egyszerű, hiszen itt teljesen mások a körülmények, mint amelyeket az ember megszokott a medencében.

Számorda mi az igazi kihívás a tóúszásban?

Maga a környezet, hiszen nem könnyű alkalmazkodni a nyíltvízi körülményekhez. Talán a hullámok jelentik a legnagyobb kihívást, hiszen láb, így lábtempó nélkül nem egyszerű hullámok között úszni, valamint számomra félelmetes belegondolni, hogy milyen élővilág van odalent, egyszer láttam, hogy alattam úszik el egy nagy hal, akkor kicsit megijedtem, úgyhogy azóta igyekszem, nem nagyon szemmel tartani mi is van a víz alatt. De az biztos, hogy csodálatos érzés az, amikor célba érsz, kijössz a vízből és megtapsolnak, remélem, hogy azoknak a fiatal paraúszóknak is életre szóló élmény lesz ez, akik idén vágnak neki először a Balaton átúszásnak.

Neked mi volt az első meghatározó élményed a vízzel, az úszással?

Az első élményem a Balatonnál ért, és nem volt túl jó, hiszen négyévesen majdnem belefulladtam, így nekem nem volt első látásra szerelem ez a sport. A szüleim viszont szerették volna, ha megtanulok úszni, így pár évvel később ez is megtörtént, és olyan 12 éves koromban jöttek a komolyabb eredmények a versenyekről. Mondhatni, hogy későn érő típus vagyok, úgyhogy remélem a sok munka, amit beletettem az úszásba, ezután fog még csak igazán beérni.

Mennyit edzel egy nap?

Naponta kb. 7 órát edzek, ebben természetesen benne van a kondi és az erősítés is és persze sok-sok km a vízben. Szerencsére olyan edzőm van Szabó Álmos személyében, aki segít, hogy kihozzam magamból a maximumot. És most a Balaton-átúszás előtt is ez a cél, amellett, hogy nagyon várom már, hogy Attilával úszhassak, hiszen mindketten elég fanatikusak vagyunk, ha úszásról van szó.

Mi lesz a következő nagy megmérettetés idén, amire készülsz még?
A Balaton-átúszás után lesz egy nemzetközi versenyem Berlinben, azután két év után először elmegyek nyaralni, de csakis vízpartra, hogy tudjak úszni és ne essek ki teljesen a ritmusból, hiszen már javában tart a felkészülés a világbajnokságra, ami idén ősszel Mexikóban lesz. Ott pedig a lehető legtöbb számban szeretnék elindulni, hiszen így tudok a leginkább fejlődni, és persze jó lenne, ha sikerülne majd egyéni legjobbakat úsznom. (molnára)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* kilenc = 72

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 27. vasárnap, Adalbert napja van.
Ma van a(z) Idegenforgalmi világnap, fehérkendő napja.
Az év 39. hete és 270. napja.
Holnap Vencel napja lesz.

1527. János király tokaji veresége.


1709. Bottyán János tábornok halála. 1640 táján született Esztergomban szegény nemes szülőktől. Rákóczi többször magasztalta őt emlékirataiban. A tarnaőrsi táborban agyszélhűdés oltá ki életét.


Kisfaludy Sándor
/ 1772.szept.27. - 1844. okt.28. /

A boldog szerelemből

Alig nézi magát körül
Az ember e világban,
Ittlétének alig örül,
Sírja immár tátva van.
Benne van a mulandóság
A föld minden porában:
Barátim hát! ne henyéljünk
A kevésből sokat éljünk,
Míg a tátott sír befal;
Rövid éltünk, mint e dal.

Időjárás

2026-09-27, 03:16
Clear sky
NNW
Clear sky
14°C
0.6 m/s
Apparent: 13°C
Nyomás: 1027 mb
Páratartalom: 52%
Szél: 0.6 m/s NNW
Széllökések: 3.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:37
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com