Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Black II Black - Várj
61
hallgató

Inklúzió Írországban 2. rész – egy anya beszámolója

- 2020. április 8. 8:36 - 771 megtekintés

Ivettel, a lányommal Írországba költöztünk másfél évvel ezelőtt. Szeretnék betekintést nyújtani az Ír iskolai helyzetbe, leírni tapasztalatainkat…

Ivett az ünnepek előtt rendhagyó feladatot kapott. Két hete volt rá, hogy készítsen egy projektet a Braille-ről, annak feltalálójáról, és, hogy szemléltesse, hogy milyen is vakon élni.
Bevezetésként, pár mondatban előadta, hogy ki volt Louis Braille, hogy egy gyermekkori balesetben megvakult. Mikor dolgozta ki a Braille írást, azt, hogyan kell értelmezni. Beszélt arról, hogy az emberek azt gondolják, a vak embereknek jobb a hallása, de igazából csak jobban használják… Készítettünk egy plakátot is, ezen voltak tapintható képek is, valamint a kezei amiken szemek voltak, szemléltetve, hogy ő a kezeivel lát. Sikerült beszereznem egy évfordulós 2€-t amin Louis Braille látható. A beszámoló végén játékokra invitálta a többieket, majd néhány szemléletformáló játék vette kezdetét.
Tesztelhették a szaglásukat, néhány dobozkába fűszerek, kávé, kakaó, kókusz került… Minden lánynak fedve volt a szeme. Ivett körbejárt az osztályban és leellenőrizte, hogy helyes-e a válasz. Következtek a zöldségek-gyümölcsök felismerése. Majd volt egy lap, melynek a tetején a Braille-ABC volt feltüntetve és 1-1 szó, amit az ABC segítségével megfejthettek. Végül a színezést is kipróbálhatták…
A lányok megköszönték az előadást és elmondták, hogy nagyon nehéz lehet Ivettnek, csodálják. Akkora sikere volt, hogy más osztályok is jelentkeztek, hogy szívesen vennék, ha Ivett náluk is előadná a projektet. Elmondhatatlan boldogság volt Ivettnek, és nekünk is. Az a tény, hogy lehetősége volt betekintést nyújtania a helyzetébe, a többieknek saját magukon megtapasztalni egyszerűnek tűnő dolgokat, felbecsülhetetlen.
Ahogy azt említettem az ünnepek előtt voltunk… Nagyon sok programjuk volt. Többek között felléptek egy idősek otthonában. Ellátogattak a moziba, és betekinthettek a világhírű Waterford Crystal-ba. Előadtak egy színdarabot az iskolába (Jézus születését). Ivett volt a csillag. Végül a rendezvényt Ivett zárta egy közös karácsonyi énekkel.
Elképesztő alkotásokkal lepett meg minket.
Köszönöm, hogy leírhattam, megoszthattam.
Hary Rachel Csilla (Forrás: MVGYOSZ. – Jövő kilátásai projekt)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van.
Az év 16. hete és 110. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1566. A hős Zrínyi Miklós tárnokmester és Szigetvár parancsnokának nemes elszántsága a vár megvédésére.


1848. Pesten népgyűlésen a csőcselék azt kívánta, hogy a háztulajdonosok a következő negyedévi lakbér követeléséről mondjanak le.


Reviczky Gyula: Emma

Mint nyári éjszakán
A csillagot:
Úgy nézlek csöndes vággyal én,
Ha egyedül vagyok,
S mint nyári éjszakán
A csillagok:
Zajgó szívem hullámiban
Szép szemed úgy ragyog.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com