Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Duplán jó - ahol minden dalnak van egy párja
69
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

INTERJÚ KISS LÁSZLÓVAL (Kitapintható miskolci nevezetességek)

- 2021. október 9. 7:23 - 1559 megtekintés

Azért segítenek, mert nehéz sötétségben élni egy vizualitásra épülő világban.

 

A város nevezetességei is láthatóak és tapinthatóak lesznek az Avasi kilátó teraszán kialakított domborműveken. Az idén harmincéves Első Miskolci Lions Klub évfordulós kezdeményezése ez a projekt is. Kiss László, a klub soros elnöke szerint a szerencse is segített, mert a felújítási tervekben is szerepelt egy hasonló ötlet. Régóta szerettek volna ugyanis egy olyan domborművet készíttetni, amelyen többek között Braille-írással is leolvashatók Miskolc kitapintható nevezetességei. A jószolgálati célokkal alapított szervezet főként a vakok és gyengénlátók segítését tűzte ki célul.

Volt családi indíttatása arra, hogy egy olyan mozgalom tagja legyen, amelynek a rászorulók segítése a célja?

Gyerekkoromban a segítségnyújtás személyes, családi ügy volt. Édesanyám egy református lelkész lánya volt, és emlékszem, rengeteg „deklasszált elem” keringett köröttünk, akiknek hol állása, hol lakása nem volt… Természetes volt, hogy ezeken az embereken segíteni kell. Sose felejtem el azt az embert, aki például annyira elszegényedett, hogy utcán, kordéról árulta a zöldséget, hogy fenn tudja tartani magát. Természetesen tőle vásároltunk – rosszabb és sokkal drágább zöldséget, mint máshol –, mert ez egyfajta kötelesség volt.

Mi volt a legnagyobb vonzereje harminc évvel ezelőtt ennek a klubnak?

A rendszerváltás után valóságos eufória volt, hogy valódi civil társadalmi szervezeteket lehet alapítani. Nálunk, a Lions-mozgalomban klubot csak klub alakíthat, minket például egy finnországi, vammalai közösség alapított. Biztos vagyok benne, hogy az elején az volt a legnagyobb vonzerő, hogy létre lehet hozni egy olyan társadalmi szervezetet, ami nem politikai csoportosulás, és mindenkitől függetlenül tehetünk a környezetünkért. Ez most sincs másként: ez egy jótékonysági céllal működő közösség, amelyben a tagokat barátság, személyes szimpátia is összeköti a mai napig.

A mozgalom elsődlegesen a vakokat és a gyengénlátókat segíti…

A fogyatékosságok között – bár nem illik versenyt rendezni – talán kevés rettenetesebb van, mint a vakság. Sötétségben élni egy olyan társadalomban, ami egyre inkább a vizualitásra épül, nem egyszerű. Szoros kapcsolatot ápolunk a vakok és gyengénlátók megyei szervezetével. Feladatunknak tekintjük például azt is, hogy idejekorán kiszűrjék azokat az eltéréseket, amelyek később hozzájárulhatnak a látás romlásához, elvesztéséhez. Akik pedig már látássérültek, ott az életüket próbáljuk könnyebbé, élvezhetőbbé tenni. A mozgalom itt, Magyarországon a rászorulók más rétegeivel is találkozik, például a súlyos fogyatékkal élő gyerekeknek az életkörülményeit is próbáljuk javítani. Van ilyen intézmény Miskolcon, a Tüskevár, amelynek szüksége van a segítség számos formájára, és mi egyike vagyunk azoknak, akik évtizedek óta támogatják.

„Az életüket próbáljuk könnyebbé, élvezhetőbbé tenni” – Kiss László

Hogyan segítenek?

Forrásokat gyűjtünk. Ez a forrás nem csak pénzt jelent. Van, amikor szaktudást, illetve közvetlen fizikai segítséget: számítógépes rendszer üzemeltetését, pályázatírást, egészségügyi szűrést. Van, amikor munkát végzünk, hogy az ellenértékével segítsünk. Például rendszeresen járunk egyik alapító tagunk, Barkóczi István gyárába, ahol kábeldobokat szerelünk össze, és az elvégzett munka árát fordítjuk egy-egy jótékonysági kezdeményezésre. A Lions-mozgalomban a személyes közreműködésnek, munkának kiemelt értéke van. Igazából nem is tudom, hogy ki profitál, épül inkább ebből: akit segítünk, vagy mi, akik részt veszünk benne…

Vannak az országban is egyedülálló kezdeményezéseik, ilyen például a vakszüret. Miért pont a szüret?

Minden magyar ember életének a része a disznóölés vagy a szüret, és ha ez nincs, meghatározó élményekkel lesznek kevesebbek. Ezért pár éve – a pandémiás időszak kivételével – minden évben megszervezzük a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének ezt az eseményt. Busszal elvisszük őket a Disznókő szőlőbirtokra. Közösen, vagyis látó segítőkkel együtt szüretelünk, majd ebéd és borkóstoló következik. A szőlőt a pincészet feldolgozza, ebből bor születik, így árveréseken a borral szerzett bevételt újra a vakok és gyengénlátók támogatására fordíthatjuk.

Milyen terveik vannak a jubileum megünneplésére?

Régóta szerettünk volna egy olyan városlátkép-domborművet kialakítani, amelyen láthatók és ki is tapinthatók Miskolc nevezetességei, feliratozva a vakok Braille-írásával. Szerencse, hogy pont most ért abba a szakaszba az Avasi kilátó felújítása, amikor ezen az ideális helyszínen és a tervezők, valamint a város elképzeléseiből valóság lehet. Bronzból ki lesznek öntve a nevezetességek, méreteikben egy kicsit torzítva, hogy jól ki lehessen mindent tapintani. Például a Kossuth utcai nagytemplom, a mindszenti templom és sok más híres miskolci épület. A tervek szerint 2022-ben, de legkésőbb 2023-ban ez már tapintható és látható lesz. A kilátóteraszon körben lesznek elhelyezve azok a bronzalkotások, amelyek valódi modelljét abba az adott irányba kitekintve látni lehet. Vagyis ha valaki elnéz a Diósgyőri vár felé vagy Miskolctapolca irányába, akkor kitapintható formában is megtalálja majd a mellvéden Miskolc látnivalóit.

Fotó:Ádám János/Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírportál

(Forrás:Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírportál)



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* négy = 24

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Zenei visszatekintő Baluval
    Utazz velünk az időben a Back in Time-mal! Minden adásban egy-egy különleges évszámot veszünk górcső alá 1970-től egészen 2022-ig, hogy újraéljük a korszak legmeghatározóbb zenei pillanatait. Felcsendülnek a feledhetetlen slágerek, amelyek generációk életérzését formálták meg. Legyen szó a diszkó fénykoráról, a 90-es évek dance-lázáról vagy a közelmúlt listavezetőiről, nálunk minden dal egy időkapszula. Tarts velünk, és nosztalgiázzunk együtt a múlt legnagyobb kedvenceire! Kapcsolódj be, és hagyd, hogy a zene visszarepítsen a kedvenc éveidbe!
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. augusztus 15. szombat, Mária napja van.
Ma van a(z) Repülősök világnapja.
Az év 33. hete és 227. napja.
Holnap Ábrahám napja lesz.

1000. Szent István koronázása. A fejedelem a II. Szilvesztertől nyert arany koronával, és azon szertartás szerint, melynek szabályait a magyar fejedelem követeinek átadta, Esztergomban, a felkenés előrebocsátása után, királlyá koronáztatott.


1038. Szent István király halála. " Szent István király lázba esett, és miután nem kétlé közel van napjai végéhez, egybehívatta a püspököket és a főurakat, kiket Krisztus nevének dicsősége lelkesített, s legelőszőr is arról tanácskozott velük, hogy Péter, leánytestvérének Velencében született fia, legyen a királyságban utódja.


Brasnyó István / 1943. aug.15. - /

Vadludak árnya

"Valaki halk futamot játszik sárga trombitán,
s előtte porba hever el a forró délután;
majd a dombon is megszűnik nőni az árnyék,
oly gyorsan lehull a fák hegyéről a nyárvég..."

Időjárás

2026-08-15, 16:28
Clear sky
S
Clear sky
34°C
1.9 m/s
Apparent: 32°C
Nyomás: 1015 mb
Páratartalom: 16%
Szél: 1.9 m/s S
Széllökések: 6.4 m/s
UV-Index: 4.5
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:40
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com