Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


DJ Bobo - Olé Olé
53
hallgató

INTERJÚ PÁL ZSOLTTAL: „A TÉTLENSÉG SOSEM VOLT JELLEMZŐ RÁM”

- 2022. december 18. 19:29 - 627 megtekintés

RIPORTERÜNK A VAKREPÜLÉS SZÍNTÁRSULAT FELLÉPŐHELYÉN, EGY FORGATÁS ÉS EGY DÉLUTÁNI PRÓBA KÖZÖTT KAPTA MIKROFONVÉGRE PÁL ZSOLTOT, KÖZISMERTEBB NEVÉN PILLÉT, AKIVEL A SZÍNHÁZI MUNKÁTÓL AZ INFORMATIKÁN ÉS TANÍTÁSON ÁT MEGANNYI ÚTTÖRŐ KEZDEMÉNYEZÉSÉIG SOK MINDENRŐL BESZÉLGETTÜNK. Ha valaki rákeres a nevedre az interneten, azt látja, több szakmában is elmélyedtél az elmúlt évtizedek alatt. Mi jött előbb, az […]

RIPORTERÜNK A VAKREPÜLÉS SZÍNTÁRSULAT FELLÉPŐHELYÉN, EGY FORGATÁS ÉS EGY DÉLUTÁNI PRÓBA KÖZÖTT KAPTA MIKROFONVÉGRE PÁL ZSOLTOT, KÖZISMERTEBB NEVÉN PILLÉT, AKIVEL A SZÍNHÁZI MUNKÁTÓL AZ INFORMATIKÁN ÉS TANÍTÁSON ÁT MEGANNYI ÚTTÖRŐ KEZDEMÉNYEZÉSÉIG SOK MINDENRŐL BESZÉLGETTÜNK.

Ha valaki rákeres a nevedre az interneten, azt látja, több szakmában is elmélyedtél az elmúlt évtizedek alatt. Mi jött előbb, az informatika, a tanítás, a média vagy a művészet?

Debrecenben születtem 1977 novemberében, a látássérülésem az inkubátor következménye, ahogy sokaknak abból az időből. A tanulmányaimat a Vakok Általános Iskolájában kezdtem, ahol bejáró diák voltam, mivel az édesanyám felköltözött velem Debrecenből Budapestre, hogy megfelelő oktatást kapjak. Az első négy-öt évet albérletről albérletre költözve töltöttük, miközben az édesapám Debrecenben dolgozott víz-, gáz-, központifűtés-szerelőként, és a 14 évvel idősebb nővéremre vigyázott. Hétvégen-te, szünetekben mi jártunk haza anyukámmal, mert apám a

z ipart nem tudta még rövid időre sem otthagyni. Ma már nehéz elképzelni, de a 86-os nagy télen olyan hideg volt a szoba-konyhás albérletben, hogy a konyhában megfagyott a víz a pohárban.

De válaszolva a kérdésre… nem tudom, mi jött előbb, az informatika vagy a média. Valahogy szervesen illeszkedett egymáshoz a kettő. Már a nyolcvanas években tagja voltam az MVGYOSZ hangoskönyvtárának, vittem magammal a magnóm, s egy idő után rájöttem, hogy nemcsak lejátszani lehet vele a kazettákon tárolt hangoskönyveket, hanem fel is lehet venni a készülékkel. Szerettem a hangjátékokat, így a kis magnómmal én is készítettem néhányat, később pedig csatlakoztam az iskolarádióhoz is. Rájöttem, hogy a technikát sok mindenre lehet használni, az ajtómon hatalmas betűkkel írva az állt: STÚDIÓ.

És innentől nem volt megállás…

Talán 1987-et írtunk, amikor először találkoztam Arató András és Vaspöri Teréz magyar fejlesztésű besz

élő számítógépével, a „kis” BraiLabbel. Elsők között jelentkeztem számítógépes szakkörre, és szinte rögtön elkezdtem megtanulni programozni Basic-ben. Akkoriban döntöttem el, hogy ezt akarom tanulni, ezért egyértelmű volt, hogy az utam a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolába vezet. Mi voltunk a harmadik olyan évfolyam, ahova látássérült diákokat is felvettek, abban az évben hárman tanultunk itt tovább a Vakok Általános Iskolájából.

Mi mindent köszönhetsz az akkoriban igencsak egyedülálló képzést biztosító szakközépiskolának?

Rengeteg mindent! Tudást, nyitottságot, szakmai kapcsolatokat, önállóságot. Klubokat szerveztünk, hardver-szakköröket tartottunk, cserélgettük a programokat, kiállításra jártunk, sőt az újságírásba is itt csöppentem bele.
Még mindig kétlaki életet éltük, de a kilencvenes évek elejére már saját társasházi lakásba költöztünk, és az édesanyám ekkor már a vakok iskolájában dolgozott. Középiskolás koromra az ajtómról ugyan lekerült a „Stúdió” felirat, de a tudósító szemlélet, az állandó zsizsegés megmaradt. Ebben az időben már elterjedtek a számítástechnikai kiállítások, nem volt kötelező a részvétel, de az iskolában ajánlották, mi meg szívesen elmentünk, mert nagyon érdekeltek bennünket az informatikai újdonságok. Mindenhova bejutottunk, ahova akartunk. Az egyik kiállításon még a Microsoft standjához is odamentünk, és tudva, hogy hamarosan jön a Windows, elkezdtünk tárgyalni egy középvezetővel – pedig hátulgombolós középiskolások voltunk még – hogy csináljanak hozzá képernyőolvasós szoftvert.

Internet és felolvasóprogramok még nem nagyon voltak abban az időben – honnan, hogyan tájékozódtatok?

A szakmai információkat szkennelt könyvekből szereztük. Mivel a karakterfelismerő program sok hibával ismerte fel a betűket, úgy döntöttem, hogy felhívom a szerzőket, és megkérdeztem tőlük, hogy a látássérült diákoknak odaadnák-e a könyveiket elektronikus formában. Sokan igent mondtak, így olvasás után bevittük őket a Vakok Szövetsége akkori informatikai csoportjához, és felajánlottuk a floppy lemezeken lévő könyveket a technikai újdonságokra nyitott, érdeklődő vak olvasóknak. Klubokat is szerveztünk, hamar felfigyeltek ránk a szövetségben.

Olyannyira, hogy hirtelen országosan olvasott újságíró vált belőled… Hogy is történt ez?
Egyszer felkerestem a Chip magazin elődjét, az Új Alaplap magazint is, mint akkori egyetlen informatikai tárgyú újságot, és kértem, hogy a szaklap anyagát adják át a vak diákoknak elektronikus formában. A főszerkesztő behívott egy megbeszélésre, sokat kérdezett arról, hogy hogyan használom a számítógépet, hogyan készítem a programokat vakon, majd egyszercsak azt javasolta, írjam meg mindezt az újságnak. Megírtam, persze alaposan átszerkesztette, amit kicsit zokon is vettem, de megjelent az első cikkem egy országos lapban. Innentől rendszeresen jelentek meg az írásaim a magazinban, s közben azt is sikerült elérni, hogy az újság szöveges részét elektronikusan terjeszthessük a látássérült olvasók körében. Nekem itt kezdődött az újságírás! Akkor ezt én még nem tanultam, bedobtak a mélyvízbe, és működött a dolog.

A nyomtatott sajtótól hogyan kanyarodott vissza az utad a rádiózásig?

A szakközépiskola után visszatértem Debrecenbe, ahol programozó matematikus szakra nyertem felvételt, közben Budapesten egy felsőfokú OKJ-s informatikai képzésre is beiratkoztam. A debreceni Szól a rádió névre hallgató kisközösségi rádiót is egy kósza ötlettől vezérelve kerestem fel, hogy szeretnék műsort készíteni. Megengedték, hogy kipróbáljam magam. Siker volt, újabb és újabb műsorokat készítettem. Mivel ingáztam a két iskola között, nem
volt ritka, hogy magnókazettán küldtem el az anyagaimat, konzerv adásként. Már régen nem volt felirat az ajtómon, de 1997-ben kiépítettem magamnak otthon a kornak megfelelő kis házi stúdiómat, ott készült a Pille Show című közéleti magazin.

Milyen segítséget tudtál igénybe venni az egyetemi tanulmányokhoz?

Digitalizált tankönyvek nemigen voltak. 150-en kezdtük el a szakot, s én voltam az egyetlen látássérült hallgató. Nem voltak helyettesítő tárgyak, minden kis kedvezményt magamnak kellett kiharcolnom, például, hogy szóban felelhessek egy-egy ZH helyett. Sok konfliktusom volt, de találkoztam segítőkész tanárokkal is, mint például Juhász István adjunktus úrral, aki két diákot biztosított nekem a saját keretéből – ők segítettek felolvasni vagy gépelni az anyagokat. Sokat köszönhetek neki, még Tudományos Diákköri Konferenciára is benevezett.

És hogyan jött az újságíróképzés?

Sok mindent csináltam párhuzamosan. Ekkor kezdtem el bekapcsolódni a Hajdú-Bihar Megyei Vako

k Egyesülete munkájába is, táborokat szerveztünk,klubokat, tanfolyamokat tartottam. Mivel egyéni tanrendes diák voltam, mindig új kihívásokat kerestem magamnak. Egy nap bementem a Magyar Rádió debreceni stúdiójába, ajánlottam magam, elmondtam, hogy van gyakorlatom és ötleteim is, és kértem őket, hogy foglalkoztassanak. Barta Éva, a főszerkesztő elutasított, de felajánlotta, hogy felvesz az akkor induló tanfolyamára, és megtanítja nekem a rádiós szakmát. Örökre hálás leszek neki ezért. Heti három este ment rá kilenc hónapon keresztül, volt hírszerkesztés, hírolvasás, stúdiógyakorlat, műsorvezetés, logopédia, meg minden olyan tantárgy, ami egy igazi újságírósuliban szokásos. Végzettséget nem adott a tanfolyam, de tudást igen.

Ebben az időben indult Debrecenben egy olyan rádió, amely csak zenét sugározott, ez volt a Hobby Rádió. A debreceni Alföld Televízió képújságja alatt is ez a rádió szólt. Elmentünk a tulajdonoshoz, kiderült, hogy az egész rádió abból állt, hogy van benne egy százdarabos CD-játszó, s abban cserélgeti hetente a CD-ket. Azt mondta, csináljak műsorokat, egy kitétele volt, pénzbe ne kerüljön. Pár hét alatt a srác öccsével felforgattuk a nyugalmas rádió életét: számítógépet vittem, hogy ne kelljen cserélgetni a lemezeket, sőt adásprogramot is írtam, bekötöttük az internetet, lett saját szignálunk, jártunk sajtótájékoztatókra is. Akkor jött a következő megkeresés a debreceni TIPP Magazintól, így nekik is elkezdtem interjúkat készíteni híres emberekkel.

Hogyan lett a csak zenét sugárzó Hobby Rádióból az a rádió, amit most ismernek a hallgatók?
A debreceni tulajdonos egy idő után kiszállt, külföldre költözött. Nem akartam én soha civil szervezeti vezető lenni, tanítottam, technikusként erősítettem a színházat, programozgat-tam másodállásban. De valahogy csak bennem volt, hogy a Hobby Rádiót meg kellene tartani. így megvettem a domaint, szereztem tárhelyet, barátokból, diákokból építgettük a közösséget, kidolgoztuk a műsorkoncepciót, aztán létrehoztuk a rádió szakmai hátterét biztosító Net-Média Alapítványt.

A tanári pálya és a Vakrepülés Színtársulat is meghatározója az életednek, de hogyan kapcsolódnak az előzőekben elmondottakhoz?

Tudtam, hogy nem fogok megélni abból, hogy írogatok és műsort készítek, a programozás a grafikus programok miatt pedig egyre nehezebbé vált vakon. A debreceni egyesületben már tanítottam informatikát, így kézenfekvő volt, hogy ha továbbtanulok az első diploma után, akkor informatikatanári kiegészítő szakra iratkozom be.

Fodor Ágnest, a VGYKE mostani elnökét még Debrecenből ismertem, ő ajánlotta a figyelmembe a látássérült fiatalok közreműködésével megalakuló Vakrepülés Színházat azzal, hogy technikust keresnek. A Vakrepülés Színjátszó Egyesülettel sokat dolgoztunk az előadásokon, volt, hogy másfél év is eltelt két bemutató között. Ezt a színházat mindenki önkéntesen csinálja, nagy kitartás kell hozzá. A 98-as alapítók között volt Kriszta is, aki a társam lett, így már nemcsak a munka kötött a színházhoz, hanem a szerelem is. Közben pedig az is kiderült, hogy ha elkezdem az informatikatanári szakot, akkor a képzés tanítási gyakorlattal zárul, mint minden tanári szak. Gyakorlati helyet kellett szereznem, besétáltam hát a volt középiskolámba, és megkérdeztem az igazgatót, megengedné-e, hogy ott töltsem a gyakorlatomat. Akkor ez még csak elméleti kérdés volt, hiszen még be sem iratkoztam, de ő azt válaszolta, ha majd eljön az idő, visszatérünk rá. A közeledő tanévkezdésre viszont felajánlott egy állást, hogy legyek én a vak diákok gyakorlatvezetője informatikából. A szüleim mindig azt hajtogatták: vagy tanulsz, vagy dolgozol! De akkor a tanulsz és dolgozol időszaka jött, két hét alatt eldöntöttem, hogy belevágok.

Most a Kultúrtanya közösségi térben beszélgetünk. Hogyan lett saját játszóhelye a színháznak?

Évekig művelődési házakban próbáltunk, például az Akácos udvarban, a Zeg-Zug közösségi házban.

Rengeteg helyen léptünk fel, mindenhol szívesen fogadtak minket, de sokszor másfél óra telt el azzal, hogy teljesen besötétítsük a helyszínt. Két civil szervezetet vezettünk, a Vakrepülés Színjátszó Egyesületet és a Net-Média Alapítványt. Szükség volt saját színjátszóhelyre, stúdióra. Hitelből vásároltuk meg három évvel ezelőtt ezt a 170 négyzetméteres

pincét, és rengeteg munkával tettük olyanná, amilyennek most látod. Ez a hely nem csak a színház otthona; igazi közösségi tér lett, ahol sok más közösségi esemény is megvalósulhat. Mozgalmas évtizedek vannak mögöttem. Néha jó lenne kicsit lassítani, de nem szeretem a tétlenséget…

(megjelent: Vakok Világa, 2022. december)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- három = 3

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. január 27. hétfő, Angelika napja van.
Az év 05. hete és 27. napja.
Holnap Károly és Karola, napja lesz.

1849. A honvédelmi bizottság gróf Vécsey Károly tábornokot a haza hálájára érdemesnek hirdette.


1944. A budapesti polgármester rendeletben szólítja fel a város lakosságát a törmelék és a fasiszta plakátok eltávolítására.

Kiss Benedek: Parazsas talpnyomokkal

"...Ne hagyd abba, te Nap, januári!
Zengjenek a fények harsonái -
avatott varázsló vagy: tenyered
a vénhedt cigányasszonynak, a Földnek
mutasson szerencsés, jó jeleket!"

Időjárás

2025-01-27, 05:32
Overcast
SSE
Előjelzés
5°C
2.7 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1014 mb
Páratartalom: 93%
Szél: 2.7 m/s SSE
Széllökések: 12 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 07:15
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 325

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com