Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Beatles - Ob-la-di Ob-la-da
28
hallgató

Irodalmi pályázat

- 2016. március 17. 6:44 - 1487 megtekintés

A Bihar- és Szilágy Megyei Vakok Szövetsége 2016-ban is meghirdeti “A Próféta Léptei” című irodalmi pályázatát.

Erre a ma már nemzetközivé vált irodalmi vetélkedőre, (amelyre csak látássérült szerzők műveit fogadják el), várják magyar nyelvű alkotók műveit is, mégpedig három kategóriában: próza, vers, epigramma.

A prózában egy, a versben öt, míg az epigrammában tíz alkotást kell beküldeni.

A mindhárom kategóriában beküldött művekből, a zsűri által legnagyobb pontszámot elért alkotást díjazzák, és a díjak átadására meghívják a nyertes szerzőt is. A kétnapos itt tartózkodás minden költségét a szövetség finanszírozza.

A művek beküldési határideje: 2016. április 10.

A műveket zárt borítékban várják, amelyen nem szerepelhetnek a pályázó adatai.

A művet egy mottóval kell ellátni. A mottó az alkotásmellet egy kisebb, ugyancsak zárt borítékban legyen a szerző pontos címével és személyes adataival.

Ettől az évtől kezdve szeretnék megkönnyíteni az alkotások beküldését. Ezért az idei pályázatra már elektronikus formában is várják a műveket.

Ugyanúgy mint a postai küldeményeknél, az e-mailben, mottóval ellátott alkotások mellé is, csatolt fájlként el kell küldeni a szerző személyes adatait is: a szerző nevét és elérhetőségeit.

Az elektronikus formában beküldött alkotásoknál is, a következőket érdemes szem előtt tartani:: Prózánál a maximális terjedelem 10A4-es oldal. Betűtípus: Times New Román. Betűméret: 10. Sorköz: 1.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*


5 + hét =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2022. június 24. péntek, Iván napja van.
Az év 25. hete és 175. napja.
Holnap Vilmos napja lesz.

1487. Mátyás király sohasem rovott ki a jobbágyokra önkényesen adót. Ha szorultsága nagy volt és az idő rövidsége miatt országgyűlést nem tarthatott, akkor oly eljárást követett, hogy az egyházi és világi országnagyok által szavaztatta meg a kapunként egy arany forintot kitevő adót.


1833. Gróf Széchenyi István a vaskapui sziklarepesztéshez szánt kormánybiztos. Végre erre is szántak Bécsben némi költséget. Az irányításra Széchényi Istvánt választották. Naplója szerint július 8-án indult rendeltetési helyére az I. Ferenc nevű gőzhajó, s október 8.-án érkezett Pestre.


"Tüzit megrakatta világos Szent János.
Fehirhaju Magyar Ilona
haján fölyü gyöngykoszorú, gyöngy.

Jelenti magát Jézus
három esztendőben.
Jézus magát úgy jelentgeti már...."

népköltés

BKK Információk

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat szorozva hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 311
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com