Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Jazzklub - Zsuffa Péter m*sora
52
hallgató

Iskolakezdés az anyaotthonból

- 2013. augusztus 29. 20:39 - 1701 megtekintés

Már csak pár nap a nyári szünetből, és megkezdődik az iskola. A lázas, tanév eleji készülődés minden gyereket elér, még azokat is, akik nem a megszokott családi fészekből várják az iskolakezdést, hanem anyaotthonokból igyekeznek reggelente beérni az iskolába. A tanévkezdéssel járó lelki felkészülés, a szorongások leküzdése azonban jóval nagyobb terhet ró az anyaotthonból érkező gyerekekre, mint „rendes” családból érkező társaikra.

Ebben a munkában vállal már több éve kiemelkedő feladatot az Üdvhadsereg Magyarország által működtetett Fény Háza Anyaotthon, ahonnan az idén 14 iskolás korú gyerek teszi meg az első lépéseket szeptember 2-án az iskola felé.

Új tornacipő, kisuvickolt hátizsák, kihegyezett színes ceruzák – csak pár dolog, ami egy átlagos iskolakezdésről eszünkbe juthat. Nincs ez másképp a Fény Háza Anyaotthonban sem, ahol a lázas készülődés az iskolakezdésre szintén megkezdődött, azonban a legtöbb esetben jóval több tanulási nehézséggel, anyagi vagy éppen szociális, nevelési problémával kell megküzdeniük az ott élő anyáknak és gyermekeiknek egy átlagos családhoz képest. Jelenleg 10 családban 14 iskoláskorú és két óvodáskorú gyermek kezdi meg az őszi tanévet a Fény Házában, de még további három család beköltözése várható.

Kudarcélmény, hiányérzet, szorongás A gyerekek beilleszkedési problémái az új közösségbe gyakran nem az „anyaotthonos” létből adódnak, hanem abból a háttérből, ami már az anyaotthonba kerülést megelőzte. A családon belüli konfliktusok és a gyakori költözések miatt gyakran szorongóbbak, feszültebbek a gyerekek. Ez megnyilvánulhat némelyiküknél a kortársaik felé mutatott bizalmatlanságban, abban, hogy nehezebben oldódnak fel vagy éppen nem kapcsolódnak be a közös játékokba. Mások a konfliktusaikat nem tudják kezelni, és a felgyülemlett feszültség miatt agresszívek a társaikkal szemben. „Ezt csak fokozza az a tény, hogy nem saját otthonukban, hanem anyaotthonban élnek” – mondta el Mali Eleonóra intézményvezető. „Úgy érzik, hogy a családjukkal és velük valami nincs rendben, hiszen nem úgy élnek, mint más.”

A gyerekeknél, főleg a kamaszoknál a közösségben elfoglalt hely, szerep szempontjából nagyon lényeges, hogy milyen menő táskával, divatos ruhában, márkás cipőben jár iskolába. Sok gyermeknek okoz problémát, hogy adományba kapott ruhában, esetleg kopottabb cipőben kell megjelennie. „A „felöltöztetés” mellett feladatunk, hogy a gyermek saját értékét és önbizalmát kicsit leválasszuk a külsőségekről. A szorongás sok gyermek esetében nem csak a barátkozásban jelent akadályt, de elveszi a figyelmét, energiáját a tanulásról. Az iskolaváltás miatt gyakran egészen új szintre kell felzárkózniuk a gyerekeknek, a különbség, a hiány miatt kudarcélményük van és egyre nagyobb szorongással néznek egy-egy újabb megmérettetés elé” – magyarázta Mali Eleonóra intézményvezető.

Tanulási nehézség vagy éppen felnőttet megszégyenítő céltudatosság és akaraterő A gyerekek nagy részénél a költözés, bizonytalanság, a családi konfliktusok negatívan csapódnak le a tanulásban. Hiszen olyan problémák, kérdések is foglalkoztatják őket, amivel egy átlagos családban nevelkedő gyereknek nem kell megküzdenie. Emiatt többnyire komoly nehézséget jelent nekik, hogy a figyelmüket egy megtanulandó feladatra összpontosítsák, aminek látszólag oly kevés köze van a valós élethez, problémákhoz. „Vannak azonban olyan gyerekek is, akik a sokat látottak koraérettségével a tanulást is nagyon komolyan veszik, és próbálnak azon az egy területen eredményt elérni, amire hatással lehetnek, hogy túléljék a családi kapcsolatok, konfliktusok és pénztelenség útvesztőjében átélt tehetetlenségüket. Találkoztunk olyan gyermekkel is, aki felnőtteket megszégyenítő céltudatossággal készült választott pályája felé, amit a családjából és a körülményekből való kitörés egyetlen lehetőségének látott. Szomorú volt azonban látni, hogy ennek mozgatórugója az a mélységes szégyenérzet volt, amit a családja miatt érzett” – mondta el Mali Eleonóra intézményvezető.

Az otthonban élő családokat a Fény Háza igyekszik úgy segíteni, hogy továbbra is külön családként tudjanak működni. Így a gyermek tanulásának ellenőrzése, segítése elsősorban az édesanya felelőssége, feladata. Lehetőség van a tanuló-szobába félrevonulni, ha esetleg a testvérek zavarják a felkészülést, de többnyire a gyerekek a lakószobájukban tanulnak, készítik a házi feladatot. A gyermekek tanulmányait a családgondozó, szakgondozó is figyelemmel kíséri. Nem könnyű feladat az iskolák számára sem az anyaotthonos gyermekek fogadása. A gyerekek jönnek-mennek, mire felzárkóztatják őket, és végre beilleszkednek az iskola életébe, költöznek tovább. „Intenzív párbeszéd az iskolával akkor kezdődik, ha „baj van”, akár a magatartásával, hiányzásaival kapcsolatban, vagy ha valami feltűnő változás áll be a gyermek iskolai viselkedésében. Ilyenkor egyeztetjük a tapasztalatokat, és a gyermek/szülő felé képviselt elvárásokat, hogy lehetőleg ne egymás ellen dolgozzunk, hanem támogassuk, egészítsük ki egymás munkáját – tette hozzá Mali Eleonóra intézményvezető.

Védőangyal a tolltartóban Nyáron költözött be K. édesanyjával és testvérével. Az otthonban töltött első hetek alatt lassan oldódott benne a félelem, szorongás. Különös kislány volt, még a többiek között is feltűnt, hogy a rövid kis élete során megtapasztalt nehézségek (a szülők nyújtotta biztonság hiánya, az állandó felkészültség, hogy mikor lesz megint baj, mikor jön haza apa, hogy bántsa anyát) mély, kitörölhetetlen nyomot hagytak lelkében. „Lassan megszokta, hogy itt nem bántják” – meséli a történetet Selmeczi Éva szakmai vezető. „Itt biztonságban van. Ide nem jöhet be apa. Néha már egy-egy mosolyt is megengedett magának, vagy el merte engedni az édesanyja kezét. Ahogy közeledett a szeptember, a szorongás úgy kúszott vissza a kislány életébe. Játékokat, mesekönyveket, foglalkozásokat állítottunk csatasorba, hogy életkedvét, bátorságát visszaszerezzük, de mindennel csak múló, átmeneti sikert értünk el. Hiszen azon a tényen semmi nem változtatott, hogy szeptember elsején neki ki kell lépnie a kapun. El kell mennie egészen az iskoláig, és ott hosszú órákon át védtelen lesz. A kapun kívül megtalálhatja apa, és elviheti. Anyát is megtalálhatja apa, és megint bántani fogja. Beszéltünk neki arról, aki itt az otthonban az igazi védelmet jelenti nekik. Hogy Isten nem csak a falakon belül, hanem az utcán és az iskolában is meg tudja őket oltalmazni. Így született meg az egyik beszélgetés során ’Angyal’, firkantott rajz egy lapon, ahogy átöleli az igeverset: „Megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon.” És együtt képzeltük el, ahogy az angyalsereg kíséretet alkot egy kicsi lány körül, hogy megvédjék az úton az iskoláig. ’Angyal’ őrhelye a tolltartó lett. Hogy mindig szem előtt legyen, és emlékeztesse K.-t, hogy Isten parancsára egy sereg láthatatlan angyal kíséri, és meg tudják védeni. ’Angyalra’ a tanév során sokszor volt szükség, mert egy-egy nehezebb napon visszatértek a félelmek, és nagy kihívást jelentett az a néhány buszmegállónyi út. Bár tudnánk olyan egyszerű mozdulattal, ahogy az angyalos lapot becsúsztattuk a tolltartóba, a gyerekek szívébe is reménységet és biztonságérzetet helyezni. Hogy az iskolában töltött idő, ami a tanulásról, játékról, barátságról kellene, hogy szóljon, ne a szorongástól, aggódástól legyen terhelt” – zárta a történetet Selmeczi Éva szakmai vezető.

Az Üdvhadsereg Magyarország által üzemeltetett Fény Házában évente 200-250 jelentkezést regisztrálnak, ebből 27-30 családnak tudnak segíteni.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


2 * = tizrnnégy

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Tóth Márk vasárnap reggeli irodalmi műsora
    Az egyórás műsor célja, hogy hallgatóinknak igazi irodalmi élményben legyen részük, amely tökéletesen illeszkedik a nyugodt, vasárnapi reggelek hangulatához. Az Irodalom vasárnap reggel különlegessége abban rejlik, hogy a műsorban rádiójátékok, hangjátékok és regények kerülnek bemutatásra. Tóth Márk műsorvezető izgalmas és változatos irodalmi alkotásokkal készül, hogy minden korosztály számára élvezetes és tartalmas kikapcsolódást nyújtson. A műsorban nemcsak a klasszikus irodalmat, hanem kortárs műveket is bemutatunk, így mindenki találhat benne kedvére való tartalmat. „Irodalomőrült vagyok kiskorom óta. Írok verseket, novellákat, szívesen keresem a kortárs alkotásokat. Mindig is szerettem volna megosztani az irodalom iránti szenvedélyemet a hallgatókkal, és úgy gondolom, hogy egy ilyen műsor nagyszerű lehetőség erre. Az irodalom varázslatos világa nem csak olvasva, hanem hallgatva is képes elragadni minket, és remélem, hogy ez a műsor sokak szívéhez fog majd közel kerülni” – mondta Márk a műsor indulása kapcsán.
  • 9:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 11:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - a Hobby Rádió informatikai magazinja (a pénteki műsor ismétlése)

    Érdeklik önt az informatikai újdonságok? Szeretne naprakész információkat kapni a szoftverek akadálymentességéről? Szeretne képben lenni az IT világ fontosabb történéseivel? Ha ezekből legalább egyre igen a válasz, hallgassa a műsort minden pénteken 8-tól (ismétlésként este 20-tól) a Hobby rádióban!

    Rövid bemutatók, interjúk, érdekes beszélgetések. Az önfelett szórakoztatást a három házmester biztosítja: Bojtor Zoltán, Rauch Róbert és Szakács Máté.

    Gépház - Kopogjon be hozzzánk!

  • 16:00: US fever show - listavezető dalok Amerikából két órán keresztül
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 23:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. december 22. vasárnap, Zénó napja van.
Az év 51. hete és 357. napja.
Holnap Viktória napja lesz.

1476. Beatrix királynő menyegzője Mátyás királlyal. Ez példátlan fény, pompa és ünnepélyesség közepette tarttatott meg. Pénteken indultak Fehérvárról Budára, de csak vasárnapra értek oda és tarták meg a fényes esküvőt. A királynő oly dúsan volt öltözve, hogy egészen aranyból és drágakövekből látszott alkotva lenni. Ezt az udvarnál nagy ebéd és táncvigalom követte.


1903. Hauszmann Alajos befejezte a budai vár dunai homlokzatának építését.


Petri György / 1943. dec.22. - /

Házasságterápia

Igyekszem kivonulni az életedből,
nesztelenné halkulni, lábujjhegyen
létezni, zokniban, a kulcsot puhán
fordítani a zárban, mint a betörő.
Igyekszem -ugyanakkor-
megtapadni is rajtad, mint a tapló,
élősködni rajtad, mint a fakín
/ismertebb nevén: fagyöngy/
Ideje volna felnőtté válnom.
Jobb későn, mint soha. Habár?
Lehet, hogy jobb soha, mint későn.
Esik. Reggelre megint csúszós lesz az út:
kásajég vagy tükörjég.
Megnézhetjük, vagy nem nézhetjük meg magunkat.

Időjárás

2024-12-22, 11:00
Overcast
S
Előjelzés
3°C
3.9 m/s
Apparent: -1°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 67%
Szél: 3.9 m/s S
Széllökések: 10.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 5.1mm /100% / Snow
Napfelkelte: 07:29
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő plusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 325

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com