Iskolakezdési támogatás bevezetése: társadalmi egyeztetés indul
A Kormány iskolakezdési támogatás bevezetéséről döntött, amelynek célja, hogy az iskolakezdés ne jelentsen aránytalan terhet egyetlen családnak sem. A támogatásra jogosultak között szerepelnek a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő családok, valamint a gyermeküket egyedül nevelő szülők és a fogyatékossággal élő gyermekek is.
A Kormány az iskolakezdési támogatás bevezetéséről döntött, amelynek célja, hogy az iskolakezdés ne jelentsen aránytalan terhet egyetlen családnak sem. A támogatásra jogosultak között szerepelnek a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő családok, a tartós betegségükre, súlyos fogyatékosságukra tekintettel magasabb összegű családi pótlékra jogosító gyermeket nevelő családok, a sajátos nevelési igényű, a Dobbantó programban vagy a műhelyiskolai képzésben résztvevő gyermeket nevelő családok, valamint a gyermeküket egyedül nevelő szülők, továbbá a gyermekvédelmi szakellátásban lévő gyermekek, illetőleg az árvaellátásban részesülő tanulók.
A támogatás összege 100.000 forint gyermekenként. A törvényjavaslat az iskolakezdési támogatás bevezetéséhez szükséges törvényi szintű módosításokról gondoskodik. Az észrevételeket a kozigazgatasiegyeztetes@ngm.gov.hu e-mail címre kell megküldeni.
Ezeket is olvassa el:
Az intézményi koordinátorok és a Lakótámogató Csoport online segítségnyújtása
Életutak a pszichiátriában
Étteremben ebédelhettek az állami gondozásban élő hajdú-bihari gyermekek
Látás- és hallássérültek tettek sikeres
Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke tölti be a FESZT elnöki tisztségét
Váratlan baleset érte Agárdi Szilvit mosogatás közben: „Levertem, mint vak a poharat”
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
13°C






Vélemény, hozzászólás?