Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Nagy generáció - legnagyobbak a 70-80-as évekb*l
60
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Ismét Nemzetközi Számítógépes tábor látássérült fiatalok részére

- 2018. március 10. 11:46 -

Ha 16 és 21 év közötti látássérült fiatal vagy, beszélsz angolul, akkor az ICC táborban a helyed!

Minden évben más európai országban, idén az Adriai-tenger partján kerül megrendezésre a Nemzetközi Számítógépes és Kommunikációs tábor, ahol 30 ország vak és gyengénlátó fiataljai találkozhatnak egymással, és ismerkedhetnek meg az informatika újdonságaival, továbbá egy igazi közösségi élményt élhetnek át ebben a több mint száz résztvevős, nemzetközi táborban.

A magyarországi látássérült fiatalok bekapcsolódását az ICC-be 2005 óta az Informatika a látássérültekért Alapítvány koordinálja és támogatja. Évente két fiatal és kísérőjük kiutazásának és részvételének költségét vállalja át az alapítvány, hogy ezzel is elősegítse a jó képességű, de szociálisan nehezebb helyzetben lévő fiatalok élményszerzését. Az alábbi angol nyelvű felhívásban olvasható a 2018-as ICC tábori részvétel pályázata.

8, the 24th ICC will be hosted in Zadar, Croatia. The camp has a long history. Each year a different country is hosting around 100 blind or partially sighted youth and 60 staff for this summer camp.
It’s an unforgettable event. More than one week learning, socialising with peers in a fun environment. This year it will take place from 22nd till 31th of July.
The workshop plan for this event includes: Presentation skills, Effective Braille and Braille Displays Usage, Android for beginners, Drawing with light (Photography), Orientation skills or Independent and social skills, Apps exchange for mobile devices. Just to mention a few.
Concerning dirty money matters thanks to the „Informatika a Látássérültekért” Alapítvány (INFOALAP), the costs are covered.
All you have to do is use your English skills, be open and keep the rules of the ICC. And the rules are the followings: Be at the breakfast and eat. Take part in the workshop. Have lunch. Take part in the workshop. Eat dinner. Socialise and enjoy! That is roughly the schedule of a day at ICC.
If you are interested please contact Alexandra Kruppa (kruppaalexa@gmail.com) until 30th March 2018. You can read more details about the camp at:
http://www.icc-camp.info/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


nyolc - = 4

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 23. szerda, Tekla napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi hulladékgyűjtő világnap.
Az év 39. hete és 266. napja.
Holnap Gellért, Mercédesz napja lesz.

1597. Báthori Zsigmont újabb tárgyalásokat indíttat követe útján Prágába lemondásáról és Mária Krisztiernától való válásáról.


1705. Kivégeztetés a szécsényi gyűlésen. Véres igazságszolgáltatás Rákóczi Ferenc pártjának mindegyik ülésén volt. Szécsényben Bremer ezredes, ki az ellenséggel titkon levelezett, és Bottyánnak a paksi hídnál június 23-án szándékosan nem vitt segélyt, a gyűlés helyén kívül agyonlövetett.


Kiss Anna: Fűszedő

Szedésre érett már a fű,
borzong a félsötétben,
Boróka asszony pendelye
világol kinn a réten.

Talán füvek közt válogat,
sejtésnyi még az illat,
álom füvére hogyha lel,
magának is szakíthat.

Szedésre érett már a fű,
harmat suhog le róla,
csücsökre fogja pendelyét
a jó fűvek tudója.

Úgy válogat, hogy szóban is
elősorolja őket,
igazlátókat, éltetőt,
lélekcseréltetőket.

Vigyázva, hogy virága is
hullatlan megmaradjon,
vének szívében ifjúság
belőlük hogy fakadjon.

Szedésre érett már a fű,
borzong a félsötétben,
Boróka asszony pendelye
világol kinn a réten.

Időjárás

2026-09-23, 17:14
Clear sky
NW
Clear sky
20°C
4.3 m/s
Apparent: 16°C
Nyomás: 1021 mb
Páratartalom: 34%
Szél: 4.3 m/s NW
Széllökések: 11 m/s
UV-Index: 1.6
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:31
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt plusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com