„Jó lenne, ha értenétek, az elmém ép!” – 12 év után törölte el a

Gábor 31 éves. Szabadidejében legszívesebben filmet néz, számítógépes játékokat játszik, vagy épp a Facebookon lóg, ahogy sok másik fiatal. Jó a humora, bár csak egy betűtábla segítségével képes kommunikálni. Kerekesszékkel közlekedik, az elméje azonban teljesen ép. A belátási képessége is jó, mégis gondnokság alá helyezték tizenkilenc évesen. Négy éve elege lett abból, hogy egy kólavásárláshoz is engedélyt kell kérnie.

Gábor a TASZ segítségével idén ősszel pert nyert . Ha már nem volt gyerekkora, legalább a felnőttkort szerette volna átélni. Így életében először végre ugyanúgy dönthet élete alapvető kérdéseiben, mint te vagy én.

Gábor ikertestvére egészségesen született, ő viszont oxigénhiány miatt mozgássérült lett. Kisgyerekkorában még tudott járókerettel sétálni, tizennégy éves kora óta viszont kerekesszékkel közlekedik. Hároméves koráig otthon, Szigetváron élt, azóta különböző intézetek lakója. Megfordult a Petőben is, és ezekről az évekről kizárólag jó emléke van. Amikor otthon „baj” volt, bent tartották az intézetben, később a gyámhivatal kiemelte a családból. Az, hogy visszakerüljön, régóta fel sem merül senkiben, beleértve Gábort is. Hatan vannak ugyan testvérek, leginkább öccsével tartja a kapcsolatot.

Beszéd- és mozgásképtelenül nagyon nehéz egy ilyen világban boldogulni. Főleg család nélkül. Jó lenne, ha értenétek: az értelmem ép. Nekem is jogom van dönteni az életemről. Mint neked, aki most ezt a pár sort olvasod. Beszélgetnék. Terveznék. A legjobban pedig egy szép életet szeretnék, ami nyugodt, és nem függ másoktól.

Így beszél magáról Gábor, aki jelenleg egy zalaegerszegi, fogyatékos embereknek fenntartott intézetben él. A lakók között ketten ép értelmű emberek. Egyvalaki látogatja rendszeresen, őt – saját kérésére – csak pártfogóként említjük.

Milyen intézetben élni?

Gábor: Neked milyen lenne? (szünet) Nehéz mindenhez jó képet vágni. Ép értelmű emberként sérültekkel együtt élni nagyon nehéz. Sokat kell alkalmazkodnom, nagyon sok a szabály. Nagyon rossz az is, hogy folyamatosan másoktól függök. Sokszor érzem, hogy belefáradtam már. Muszáj itt ülnöm a számítógép előtt, különben a végén még bediliznék. Álom lenne egyedül lenni egy szobában, de ahhoz, hogy ez megváltozzon, legalábbis bankot kellene rabolni. Havi ötvenezer forintból erre nincs remény.

Amióta az eszemet tudom, intézményben, otthonban éltem. Csak a név változott és a hely. És az, hogy látogattak-e. A legjobb dolog a napomban az éjszaka. Csend és nyugalom van. A szobámban vagyok. Szeretek filmet nézni, főleg horrort és akciót. Nem kérek gügyükézést. Nyuszilufit. De hát kerekesszékben ülök. Azt kapom, ami jut.

Mióta nem volt itt a család?

Gábor: két és fél éve.
Pártfogó: van annak három-négy éve is.
Gábor: két és fél.
Pártfogó: három-négy.
Gábor: (ez égre emeli a szemét, nevet): Nő – írja a táblára. (Legyint.) Legyen így – betűzi.

Felnőttkorban is gyerekkor

Gábor tizenkilenc éves korában került gondnokság alá. A nagykorúsága után ugyanis a bíróság elmeorvosi vizsgálatot rendelt el. A pszichiáter egy rövid vizsgálat után (vélhetően a kommunikációs nehézségek miatt) Gábort középsúlyos értelmi fogyatékosnak nyilvánította. A belátási képességét nem vizsgálta senki. Jogi értelemben tehát Gábor – hosszú időre – gyerek maradt.

„Bántó és megalázó, hogy egy idegen embertől függ, mikor és mennyit költhetek, vagy hol élhetek. Értek. Érzek. Gondolkodom. Sok fájdalommal kell megküzdenem. Hogy elmondhassam mindezt valakinek, ahhoz idő kell és figyelem. Másféle kommunikáció. Empátia.

Mit jelent pontosan a hétköznapokban az, hogy valakit gondnokság alá helyeztek? „Gyakorlatilag mindenhez engedélyt kell kérni – folytatja Gábor. – Ahhoz is, hogy egy nyavalyás kólát megvegyél. Ahhoz is, hogy kimenj az utcára egyedül, vagy bárkivel. Ahhoz is, hogy valamilyen orvosi kezeléseket igényelj. Néhány éve eldöntöttem, hogy meglátogatom a családom. Akkoriban már tíz éve nem láttam őket. Szerinted mennyit kellett várni az engedélyre? Két hónapot. De mondok még egy példát. Nekem a számítógép jelenti az egyetlen szórakozást. Csak felteszem a fülhallgatót, és máris ki tudom zárni a külvilágot, amire legtöbbször nem vagyok kíváncsi. Tavaly karácsonyra szerettem volna venni egy új monitort. Naná, hogy ehhez is a gondnok engedélye kellett. Aki azonban nemet mondott. Azóta sem tudom, miért. Személyesen kellett a gyámhivatalhoz bemennem, végül nagy nehezen megkaptam az aláírást. A monitor megvásárlásánál viszont nem lehettem jelen. A gondnok döntötte el a márkát is, a méretet is. Folytassam még a sort, vagy már érted?”

Melyik esett ezek közül a legrosszabbul?

Gábor: Ha te valakit látni akarsz a családodból, és nem kapsz ehhez engedélyt, mit érzel? Bármit kértem, legtöbbször nem volt a válasz, indoklás nélkül. Ha pedig beleegyeztek valamibe, ment a huzavona.

„Nem vagyok egyszerű eset. Ép értelmű vagyok, egy nehezen mozgó testbe zárva. Nem tudok beszélni, nem tudok mozogni. Kerekesszékben ülök. Közben meg felnőttem. Harminckét éves leszek. Nem volt gyerekkorom, fiatalkorom. Nem volt kamaszkorom. Szerettem volna, ha legalább felnőttkorom lehet.”

A per

2013-ban Gábor úgy döntött, hogy bírósághoz fordul a gondnokság megszüntetéséért. Nagyjából akkor „telt be a pohár”. Ebben is a pártfogó barát segített. A per három évig húzódott. Az első másfél évben semmi nem történt. Később Gábort egy pszichológus és egy pszichiáter is megvizsgálta. Utóbbi a fiú belátási képességéről állította ki szakvéleményét. A két szakember egybehangzóan állította: Gábor belátási képessége megfelelő, értelmi fogyatékossága nincsen.

A TASZ segítségével Gábor idén tavasszal pert nyert.

Ahhoz, hogy valakit gondnokság alá helyezhessen a bíróság az alábbi feltételeknek kell teljesülniük: Diagnosztizálható mentális zavar (pszichiátriai diagnózis és/vagy értelmi fogyatékosság), amely tartós módon és nagymértékben csökkenti az érintett belátási képességét.

„Gáborhoz hasonlóan, számos esetben hibásan dönt a bíróság – mondja Milanovich Dominika, a TASZ Egyenlőségprojektjének munkatársa. – Olyan személyeket is gondnokság alá helyeznek, akiknek nincs mentális zavaruk, nincs értelmi fogyatékosságuk. Ugyanakkor, ha azt kérdezi valaki, hogy hány embert helyeznek tévesen gondnokság alá Magyarországon, a válaszunk az, hogy 56 000 fogyatékossággal élő embert, tehát mindenkit. Ugyanis a magyar állam nemzetközi ENSZ egyezményben vállalt kötelezettsége, hogy eltörölje a gondnokság rendszerét és kiépítsen egy támogatott döntéshozatali rendszert. Egy olyan rendszert, amelyben minden fogyatékossággal élő ember személyre szabott segítséget kap ahhoz, hogy önálló életet élhessen, a közösség elismert tagjaként.”

Emlékszel, mit csináltál, amikor megtudtad, hogy megszüntették a gondnokságot?

Gábor: Persze. „Kivételesen” itt ültem, ebben a szobában. A segítőm épp nálam volt. Az ügyvéd hívta telefonon, így tudtuk meg. Azonnal egy hatalmasat kiáltottam. Tudod mit jelentett nekem ez az ítélet? A szabadságot. A szabadságot, amiért annyit kellett küzdenem.

Gábor augusztus végétől gyakorolhatja újra alapvető emberi jogait, ennyi átfutásra még szükség volt a rendszerben. Alig két hónapja hozhatja meg tehát élete kisebb-nagyobb döntéseit úgy, mint bármelyik másik, felnőtt ember. Alig két hónapja nem kell kérvényt írnia semmihez, alig két hónapja vásárolhat a pénzéből azt, amit akar, olykor kólát, olykor IT-eszközöket. Alig két hónapja döntheti el, hogy kimenjen-e a környéki kutyafuttatóra.

Élete legnagyobb küzdelmén túl van, már „csak” abban szeretne saját maga dönteni, hogy kivel és hol éljen.

Forrás:nlcafe.hu

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .