Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Hírek
62
hallgató

Jobb velünk a világ – a Nemadomfel együttessel is

- 2010. november 22. 17:18 - 1289 megtekintés

… még talán a Hobby Rádióval és a Vakrepülés színtársulattal is, hiszen standunkon sokan látogatták meg a civil vásár területét.

Hatalmas érdeklődés mellett zajlott a Jobb velünk a világ című jótékonysági rendezvény vasárnap a Papp László Sportarénában Budapesten. Rádiónkban a héten többször is ismételjük a délutáni műsorsávban az ott készült hangfelvételeinket!

„Amikor lenéztem a színpadról, azt láttam, hogy színültig telt ház van, körülbelül 13 ezer ember van itt” – mondta el Schmitt Pál köztársasági elnök az MTI-nek.

A köztársasági elnök hangoztatta: a Jobb velünk a világ mozgalom életérzést közvetít, a „nem adom fel” derűjét, mely közösséget formál a segítésből. A rendezvényen részt vevő együttesek külön-külön is megtöltötték volna a Sportarénát, de a mottó, a Jobb velünk a világ még inkább összehozta az embereket. A szervezők 20-25 millió forint bevételre számítanak, ami jelentős hozzájárulás a kitűzött célhoz. A bevételéből fogyatékossággal élőknek épül a környezettel tudatos harmóniában álló otthon, mely minden részletével ráhangolódik a benne lakók nehézségeire. A Nemadomfel honlap látogatóinak szavazatai alapján a felépülő otthont „zöld kuckónak” fogják hívni. Schmitt Pál elmondta azt is, hogy ezen a rendezvényen minden résztvevő hasznosnak érezhette magát, hiszen mindenki ad valamit a másiknak. Senki nem lehet annyira szegény, hogy ne tudjon belőle adni – hangsúlyozta. Véleménye szerint előbb-utóbb kicsi lesz a Sportaréna ehhez a jótékonysági eseményhez.

Ez a rendezvény azért is mutat példát, mert fogyatékkal élők kezdeményezésére jött létre, akik a korábbi koncertjeikkel nem maguknak, hanem egészséges embertársaik megsegítésére gyűjtöttek – fogalmazott Scmittné Makray Katalin újságíróknak, hozzátéve: ezek a fiatalok ott segítenek, ahol tudnak. Mint mondta: az egyik kedvenc dala a sok között a Most múlik el, és a Nemadomfel együttest is több alkalommal hallgatta már a koncerteken. „Tündéri, aranyos emberek” – hangoztatta.

A Jobb velünk a világ jótékonysági koncerten a többi között fellépett a Csík Zenekar, a Quimby, a Kiscsillag és a Nemadomfel együttes. A műsorban közreműködött Presser Gábor, Ferenczy György és a Rackajam, a programokat tánccsoportok előadása, dobshow és stand up comedy is színesítette. A koncertek mellett különböző családi programok várták délután az érdeklődőket, egyebek mellett civil vásár, terápiás kutyák bemutatója és kézműves foglalkozások.

A civil vásár területén a Hobby Rádió és a Vakrepülés színtársulat asztalánál kipróbálhatták az érdeklődők, hogy milyen is lehet „vakon” részt venni a rendezvényen. A lekötött szemű látogatók játékos feladatokat oldhattak meg: pl. tapintható képeket kellett felismerni, színes, különböző hangú golyókat kellett hang alapján párosítani. Sólyom László és Schmitt Pál (köztársasági elnökök) is megtiszteltek minket – képünkön Pille és Schmitt Pál beszélget.

Hanganyagunkban megszólal Schmitt Pál és felesége (Makray Katalin) – jelenlegi köztársasági elnök -, Sólyom László volt köztársasági elnök, valamint Pille kérdéseire válaszol Göncz Árpádné „Zsuzsa néni” is, akivel hosszabban elbeszélgettünk a fogyatékos emberekkel való kapcsolatáról is.

A rendezvény célja, hogy a bevételből passzívházként működő lakóotthonokat építsenek fel a fogyatékkal élő fiataloknak.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


4 - négy =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 22:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky.
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna napja van.
Az év 13. hete és 88. napja.
Holnap Auguszta napja lesz.

1841. Megalakult Pesten a Magyar Természettudományi Társulat.


1851. Döbrentei Gábor a budai kerületben tartományi főbiztos akadémiai rendes tag halála Budán. Tervezett irodalmi folyóiratot, és azt az Erdélyi Múzeumot, mely főleg irodalomtörténeti, széptani és bölcsészeti irányú volt, 1814-ben Kolozsvárott meg is indította.


Tavaszi szél vizet áraszt,
Virágom, virágom.

Minden madár társat választ,
Virágom, virágom.

Hát én immár kit válassak,
Virágom, virágom?

Te engemet, én tégedet,
Virágom, virágom.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com