Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Ossian - A bátrakért
63
hallgató

Jótékonysági árverés a fogyatékossággal élő gyermekekért

- 2012. október 12. 9:11 - 2546 megtekintés

kép

Még a tavalyi évben indította el a Kézenfogva Alapítvány azt a kezdeményezést, amelyben ismert embereket kértek arra, hogy egy pólóra írják rá, mit gondolnak a fogyatékossággal élő emberekről, mi jut eszébe róluk, és mi az, ami megihleti őket, majd dedikálják.

A pólókat fogyatékos emberek díszítették fel – mondta el a Promenádnak Pordán Ákos, az alapítvány elnöke, aki hozzátette, ezzel próbálnak a társadalmi közvélemény elé állni, és olyan programokat indítani, amelyek segítségével a hatást meg tudják sokszorozni.

Tavalyi évben 55-en álltak az ügy mellé ismert emberek, és idén a pólókat elárverezik. Már elvitték különböző programokra és kiállításokra, ahol a fiatalok megismerkedhettek a felírt gondolatokkal. Az alapítvány szeretné, ha lennének olyan emberek, akik megvásárolnák ezeket a pólókat, a bevételt pedig a fogyatékossággal élő gyermekek támogatását szeretnék segíteni.

Az online árverés október 16 és 22 között történik a www.kezenfogva.hu honlapon.

Adta hírül promenad.hu és a meosz.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ 8 = tizenöt

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2023. június 2. péntek, Kármen, Anita napja van.
Az év 22. hete és 153. napja.
Holnap Klotild napja lesz.

1247. IV. Béla a János-vitézeknek adományozta a szörényi földet és Kúnországot, azaz: Moldvát, és Havasalföldet az Olt folyóig, következő föltételek alatt: az elpusztult birtokot kötelesek külföldről népesíteni.


1753. A Hódmezővásárhelyen kirobbant fegyveres felkelést a megyei hatóságok katonasággal elnyomják.


Radnóti Miklós: Június

Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derűs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testű nagy szitakötő.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 317

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com