Jótékonysági előadást tart a Miskolci Nemzeti Színház a váratlanul lebénult táncművész, Horváth Renátó segítésére
A polgári származású táncos felépüléséről az állami egészségügy lemondott, egy solymári magánintézetben igyekeznek őt lábra állítani. A Rózsa és Ibolya című mesebalettet április 17-én, online lehet megtekinteni.
Közel fél éve készített interjút a Debreciner.hu Horváth Renátóval – Polgárról elszármazott – táncművésszel, akinek 2019 decemberében ismeretlen okból, szinte egyik pillanatban a másikra omlott össze az idegrendszere, ami azt eredményezte, hogy nyaktól lefelé lebénult. 2020 tavaszán a Miskolci Nemzeti Színházban dolgozó kollégái gyűjtést indítottak annak érdekében, hogy Renátót – miután az állami egészségügy lényegében lemondott a meggyógyításáról – a solymári Borsóház nevű magánintézményben kezelhessék tovább. Az ott folytatott terápiáról Renátó részletesen beszélt nekik a vele készített interjúban.
A Miskolci Nemzeti Színház most egy jótékonysági balettelőadással igyekszik segíteni a táncosnak. A Rózsa és Ibolyát Arany János azonos című, versbe szedett népmese-adaptációja alapján Fűzi Attila koreografálta, Kozma Attila rendezte. „Gyerekek számára készül ez a finom humorú táncelőadás, amelyben a látvány, a technika, a zene és a tánc együttese magával ragadja a legkisebbek érzelmét és fantáziáját” – olvasható a színház honlapján.
A 105 perces előadást az érdeklődők április 17-én online formában tekinthetik meg, a 2000 forintos jegy megváltásával Horváth Renátó felépülését támogatják. A jegyeket ide kattintva lehet megvásárolni.
Ezeket is olvassa el:
Ingyenes eklektikus sétát szervez az Erzsébetvárosi Lámpás Klub szeptemberben
A technológia segíti a látássérült emberek jobb integrációját a közösségbe.
A VGYKE XVI. kerületi Lámpás Klubja az ókori Római Birodalom jelen és múlt töredékeiről ad útravalót
2026. évi Braille-írás gyorsolvasási és írásverseny vakok számára Vietnámban is
Miért szerepelt Kim Xuân, a Népművész és Thành Lộc, egy látássérült énekesnő videoklipjében?
A kormány nem reagál a fogyatékos gyermeket nevelő anyák adómentességére vonatkozó javaslatra
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
5°C







Vélemény, hozzászólás?