Jövőre kaphatnak pénzt a dolgozó rokkantak
Egy minisztériumi javaslat szerint a jövő évtől nem buknák el az ellátást azok a rokkantak, akik kevesebb mint 20 órát dolgoznak hetente. Így a 30-40 ezer forintos ellátást további 30-40 ezer forinttal egészíthetik ki a rokkantak.
Bővítené a rehabilitációs ellátásban részesülők foglalkoztatási lehetőségeit az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A szaktárca azt javasolja a kormánynak, hogy a jövő évtől azoknál szüneteltetnék az ellátás folyósítását, akik napi négy vagy heti húsz óránál többet dolgoznak.
A minisztérium szerint a javaslat azoknak a megváltozott munkaképességű személyeknek nyújt segítséget, akik az állapotuk miatt nem tudnak teljes munkaidőben dolgozni. Átlagosan 30-40 ezer forintos ellátásukat a részmunkaidős foglalkoztatásukból származó további 30-40 ezer forinttal ki tudják egészíteni. A módosítás nem vonatkozik a heti 20 óránál többet dolgozó emberekre, esetükben a továbbiakban is szünetel majd az ellátás folyósítása.
A jelenlegi szabályozás szerint azok nem kaphatnak ellátást, akik bármilyen munkáért fizetést kapnak. Az [origo] összeállítása szerint keserűek az új rokkantellátási rendszer első évének tapasztalatai. Szinte mindenki kevesebb pénzt kap, mint korábban, sokan teljesen kiszorultak az ellátásból, és munkára fogni sem sikerült a rokkantak elsöprő többségét. Most már az sem mindig dolgozik, aki korábban tette, hiszen pénzt nem kaphat érte, vagy pár óra segédmunkáért járó fizetés miatt a jelenlegi szabályozás szerint elbukja a rokkantsági ellátást.
Forrás:origo.hu
Ezeket is olvassa el:
Mozgássérült és 81-éves is részt vett a vasárnapi, hatórás Mártélyi Keringőn
A MEOSZ jogi lépéseket tesz, ha elmarad az M3-as metró aluljáróinak akadálymentesítése
Rehab Critical Mass október 19-én
Annyira nehéz mozgássérültként egyetemen tanulni, hogy sokan inkább nem is jelentkeznek
Változások a 4-6 villamosnál!
Egyedül, de nem magányosan: Misi, a mozgássérült fiatal megmutatja, hogy nincs lehetetlen!e
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
19°C






Vélemény, hozzászólás?